Nyugi, Dragnea nem Orbán, Bukarest pedig nem Budapest

„Jaj, Magyarország sorsára jutunk!...” hallatszik az elfojtott mormogás az internet mélyéről, miután Orbán Viktor határozott győzelmet aratott a választáson. A magyar Viktátor sikermodell a mi Uralkodónk számára, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ilyesmi lehetséges. Egy nacionalista, nyugatellenes, tekintélyelvű, populista politikus egy jól kidolgozott, Soros, idegenek, menekültek és az EU Magas Portája ellen irányuló kampánnyal képes megijeszteni és átverni egy egész országot – a választási részvétel masszív volt! Ezek a témák, Liviu Dragnea izraeli tanácsadói révén, Romániában is jelen vannak – kapcsolják be a tévét és beléphetnek az ország vezetői által külön önöknek létrehozott párhuzamos világba, ahol már nem Costică vagy Getuţa a szomszédjuk, hanem Soros, Coldea és a Háttérhatalom. A Szociáldemokrata Párt (PSD) minden bizonnyal újra felhasználja majd ezeket a témákat a választások alkalmával, ha már ennyire jól működtek a szomszédnál.

Egyetlen dologról feledkeznek meg azok, akik Liviu Dragneát Orbán Viktorhoz hasonlítják, attól félve, hogy a szegény magyarok sorsára jutunk: arról, hogy

Magyarországon építkeznek, míg Romániában csak szájalás van.

Az Orbán-kormány konkrét nyomokat hagy maga után Magyarországon, míg a Dragnea kormány után csak a semmi marad. Orbán olyan ígéretekkel került hatalomra, melyeket aztán be is tartott, Dragnea országos szintű átveréssel. Orbán – minden bűne ellenére – képes jól gazdálkodni egy országgal, Dragneától csak V. V. Dăncilát és G. Fireát kaptuk. Az ország és a főváros pontosan úgy is néznek ki, mint ők.

Bucharest, not Budapest, bár egy részünk talán nem is bánná. Utazzanak csak Magyarországon és a saját szemükkel láthatják majd. Magyarország Lengyelországhoz, Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan sokkal inkább nyugati, mint egy volt kommunista országra hasonlít. A magyarok gyorsan felfogták, hogy az autópályák jólétet hoznak, így gyors ütemben építették őket. Miközben mi a tolvajok és az ostobák miatt a gödröket kerülgettük, a magyarok összekötötték az országot az összes befektetők által elvárt tranzitútvonalakkal. Kelet-nyugat irányban néhány óra alatt átszelheti az ember az országot, a városokat pedig körgyűrűk veszik körbe, melyek ipari parkok létrehozását tették lehetővé. A nagy infrastruktúra, valamint az egyetemeknek és a helyi hatóságoknak a munkapiac igényeihez való igazodása már a 90-es években nagy külföldi – elsősorban német –

befektetőket hoztak, akik ott megtalálták azt, amit Romániában nem:

jól képzett és a nyugatinál olcsóbb munkaerőt és – főleg – egy jó szállítási hálózatot a megtermelt javak exportálásához, valamint adózási stabilitást. A Daimler Kecskeméten nyitott meg egy Mercedes-Benz-gyárat, miután sikertelenül próbált Romániába jönni. „Az Audi Győrben terjeszkedett, az Opel Szentgotthárdon és a világ minden sarkából érkező alkatrészgyártók és szolgáltatók egész csillagzata jelent meg a nagy autógyártási központok körül. A Robert Bosch, a Knorr-Bremse, a Thyssen-krupp, a Borg Warner, a Delphi Thermal, a Delco Remy, a Halla Visteon, a GM Powertrain, a Bridgestone, a Continental, a Denso, a Hankook Tires, a Lear, a LUK és a Michelin csak néhány ezek közül. A nagy német nevek mellett Magyarországon, Esztergomban gyárt gépkocsikat a japán Suzuki is. A magyar autógyártó ágazatot összesen több mint 700 cég képviseli, melyeknek a tavalyi év végén több mint 154 000 alkalmazottjuk volt”, írta tavaly a ZF a magyar autóipari csodáról. Nálunk a Dacia-Renault alkalmazottai tavaly beszüntették a munkát és tüntetésbe kezdtek egy… autópályáért. Ha emlékeznek még, a kormány keményen leszidta és hazafiatlansággal vádolta őket.

Persze, a magyar autóipari boom nem Orbán Viktornak köszönhető, a mai ipari fejlődésnek az előtte működött kormányok rakták le az alapját. De a magyarok, kormányaik politikai irányultságától függetlenül, megértettek valamit, amit a románok nem fogtak fel:

rendelkezniük kell egy országprojekttel, mely valamiképpen versenyképessé tud tenni a világban,

építkezniük kell, hogy gazdasági növekedést arathassanak, mert különben ez – mint nálunk – csak egy könyvelési trükk marad. Felfogták, hogy erős külföldi cégeket kell bevonzani, melyek segítségével újraiparosíthatják az országot. Orbán nekiment a kiskereskedelmi cégeknek, a bankoknak, a távközlésieknek, de nem bántotta az autóipart, mely 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Nálunk a PSD–ALDE-s kormányzat kaotikusan és értelmetlenül nekiment az összes multinak, páros lábbal tapostak bele az IT-ágazatba (mely a GDP 7 százalékát biztosítja), gazdasági manelézést végeztek, hogy dögöljenek meg az ellenségek és megkapták érte a tévéstúdiókban ücsörgő büszke románok tapsát, hogy aztán semmit se érjenek vele.

Ez azért van így, mert Dragnea Orbánt utánozza, de csak felszínesen, a diskurzus szintjén.

Liviu Dragnea valójában Orbán karikatúrája.

Büszke, szuverén, el nem kötelezett, de valójában nem hisz ezekben a hülyeségekben. Betyárnak kell feltűnnie a választói szemében, aki megküzd a Nyugattal, de voltaképpen semmit sem akar elérni Románia számára. Az az egyetlen célja, hogy a bőrét mentse, ehhez pedig kész áttérni akár az illiberalizmusra, a mohamedanizmusra, az illuminizmusra, vagy bármiféle -izmusra, amit izraeli tanácsadói elé tesznek. Orbánnal ellentétben Liviu Dragneának nincs ideológiája. Az opportunizmus az egyetlen ideológiája. Egyetlen diktátor sem tudott kizárólag szájalással maga alá gyűrni egy országot, a többség igyekezett hátra is hagyni valamit maga után, ha nem másért, legalább azért a hiúságért, hogy megemlítsék őket a történelemben. Mit hagy maga után Dragnea kormányzása, a brazíliai homokvárakon kívül?

Ez nem jelenti azt, hogy Liviu Dragnea ártalmatlan.

Az utóbbi másfél évben tanúbizonyságot tett kártékonyságáról, amikor sikerült kisiklatnia azt az országot, mely nem oly régig talán az EU és a NATO legszilárdabb partnerének számított Kelet-Európában. A nem a Kiseleff 10-ből (a PSD központi székháza – a szerk.) irányított összes intézmény elleni szisztematikus támadásaival sebezhetővé tette Romániát az orosz fenyegetésekkel szemben. Bedöntötte a gazdaságot, megfosztotta azt a hamarosan következő válsággal szembeni ellentestektől. A pártklientúra igényeinek kielégítésére elkobozta az állami cégek beruházási pénzét: a Ceauşescu által felépített Romániának 30 év után lejár a szavatossági ideje és beruházások híján ránk fog omlani. A közéletet a tévéi által hirdetett propaganda, manipulálás és gyűlöletbeszéd által uralt mérgező közeggé változtatta. Az elemi közszolgáltatások hiánya, a kilátástalanság és a társalmi közeg toxikussága miatt az alkotóenergiája csúcsán lévő nemzedék távozik az országból. Az adótörvénynek a Párt készpénzigényétől függő változtatgatásaival elérte, hogy a befektetők kivárják a nyugalmasabb időket, vagy a szomszéd országokba távoznak. Semmit sem épített, az iskolák, a kórházak, az utak (jártak mostanában a DN1-en?...) mind porhintések: Liviu Dragnea

dumakormányzást folytatott, olyan analfabéta kormányfővel, aki hetente elakad a kormányprogram felolvasása közben,

amit kimondottan egy olyan népnek készítettek, mely büszke arra, hogy a kert végében van a budi.

Tehát Dragnea nem Orbán, bár fenntartások nélkül csodálja. Románia nem Magyarország, mint ahogy Bukarest sem Budapest (jaj, fővárosi körgyűrű, por, szemét, járdák, csillám, fesztiválokra elvert pénzek, taxis maffia, Firea, dugók, dugók, dugók…). Nálunk az Európa-ellenes, nyugatellenes, Brüsszel-ellenes diskurzus nem őszinte, hanem a megyei kiskirályoknak abból a frusztrációjából fakad, hogy körmöst kapnak, ha belenyúlnak az európai mézesbödönbe. Nem hagyjátok, hogy lopjunk? Akkor menjetek a fenébe a Nyugatotokkal! Pfúj, Soros!

Ez nem doktrína, nem ideológia, nem szuverenitási gesztus, hanem a tolvaj szolga ostoba büszkesége.

És látni fognak még valamit, amikor Magyarországra jutnak: nincsenek hegyeik, nincs tengerük, hazaszépségeik, micsodáik, de van idegenforgalmuk. És valamivel nagyobb a tisztaság. Ez rólunk is, róluk is elmond valamit: mi a szegénységünket, a bajainkat, a népségünket védjük Brüsszeltől, ők – Brüsszel pénzéből – mellékhelyiségeket építettek.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.