// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Viorica Dăncilă, avagy miként „csinálj tyúkszarból csirkesalátát”

// HIRDETÉS

Hogyan kell elhitetni a néppel, hogy ami rossz, az jó.

A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezetője elsőrangú termékként mutatja be a kijelölt miniszterelnököt. El akarja hitetni a szociáldemokraták szavazóival, hogy megtalálta a kormány élére a tökéletes megoldást, és hogy eddig azért nem ment semmi jól, mert „szerencsétlenül választott” és

olyan emberekben bízott, akik hagyták, hogy a „párhuzamos állam” manipulálja őket.

De mostantól kezdve minden megváltozik, nyugalom, konszenzus lesz, és valóban végrehajtják a kormányprogramot, a 2016-ban tett ígéretek pedig körvonalat nyernek majd. Még az adótörvényt is módosítani fogják itt-ott, jóindulatuk jeleként. Annyira, hogy az új kormányfő hitelessé váljon.

Liviu Dragnea „a tyúkszar csirkesalátává változtatásának” technikáját alkalmazza, ahogy a politikai tanácsadók azt a megoldást nevezik, mellyel

„az embereket meggyőzik arról, hogy az általuk leginkább gyűlölt dolog valójában a legmegfelelőbb”

(James Carville, Paul Begala, Csókold orron és egyél el előle mindent. Tankönyv a politikai marketingről, Humanitas, 2014). A PSD elnöke megpróbálja elhitetni a választóival, hogy megtalálta a lehető legjobb miniszterelnököt: „civilizált, nem-konfliktuális, rendkívül kommunikatív”, ráadásul „nagyon jó a kapcsolata az Európai Bizottság hivatalosságaival”, ami „Brüsszelnek szóló jelzés is” az EU soros elnökségének előkészítésében, mely „rendkívül fontos időszak lesz Románia számára” és „óriási lehetőség”, mert Viorica Dăncilă „ismeri a brüsszeli dolgokat”. Gabriela Firea jól megválogatott melléknevekkel egészíti ki ezt az arcképet: kiegyensúlyozott, decens, szolidáris, őszinte, kifinomult diplomata, hívő.

Az emberek Viorica Dăncilára tekintve

mélyen dekoltált vagy virágos ruháinak, tökéletes családjának és kitartásának örvendezhetnek,

melynek köszönhetően egyszerű tanárnőből miniszterelnök lett. Azonosulhatnak az egyszerű ember sorsával. A nők mintának tekinthetnék, valaki, aki olyan, mint ők, aki a nagypolitikáért leteszi a fakanalat. Mit számít, hogy nem emlékszik kedvelt könyvei címére, vagy nem tud felsorolni egyetlen eredményt sem, vagy amikor az ázsiai és közel-keleti nők jogairól beszélve összezavarodik és átteszi az EU-ba Iránt és Pakisztánt. Mindezektől még közelebb kerül azokhoz, akik olyan politikusokat akarnak, mint ők.

A vezetői tulajdonságok hiánya vonzóvá teszi

egy bizonyos típusú választói réteg, különösen azok számára, akiket nem érdekel a politika, és akik nem fogják fel, hogy ennyire engedelmes, ötlettelen és tapasztalatlan lévén valójában ki van téve főnöke kénye-kedvének.

Ezek a tulajdonságok létfontosságúak Liviu Dragnea szemében, hogy az általa kívánt irányba vezethesse a kormányt. Vagyis a PSD fő gondjainak megoldása felé: bizonyos korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények lazítása, vagy akár büntethetetlenné tétele és a populista projektek beindítása a jövő évi elnökválasztás előtt.

Az Európai Parlamentben eltöltött csaknem tíz év alatt már bizonyította buzgóságát a felülről kapott parancsok végrehajtásában:

ellenállt a korrupcióellenes reformoknak és szorgosan támogatta a kollektív kegyelmet és a hivatallal való visszaélés büntethetetlenségét tartalmazó 13/2017. számú sürgősségi rendeletet. Viorica Dăncilă Liviu Dragnea iránti elkötelezettsége púpozottan bizonyítást nyert, nemcsak a PSD Európai Parlamenten belüli politikai ellenfeleivel (Monica Macovei és Cristian Preda) szembeni kemény fellépései révén, hanem azzal is, hogy az euroképviselői irodájában alkalmazta a PSD-s elnök hivatali visszaélési ügyében megvádolt Adriana Botorogeanut. Botorogeanu egyike annak a két tisztviselőnek, akik a Teleorman megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alkalmazottai voltak, amikor Dragnea a Megyei Tanács elnöke volt, de a korrupcióellenes ügyészek nyomozása szerint valójában a PSD megyei szervezetének dolgoztak.

Viorica Dăncilában minden megvan, hogy sikeres legyen:

észre sem vesszük, és az egész mocskot szőnyeg alá fogja söpörni,

majd megjelenik az egyik népviseleti ingében és arról beszél majd nekünk, hogy „vissza kell térni a hagyományokhoz” és a „népviselethez”. Viorica Dăncilă kormánya végrehajt majd mindent, ami sürgősségi rendeletekkel megváltoztatható: a mindenféle pártokhoz tartozó politikusoknak többé nem kell majd félniük a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), a nyugdíjasok megkapják majd a magasabb nyugdíjat, a minimálbér nőni fog, a centenáriumot hangtalanul megünneplik, Románia pedig új szakaszba lép, a múltba visszazuhanás korszakába.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro