Miért ellenségeink a magyarok: a székely zakuszkától az akasztófáig

A magyargyűlölő Tudose küzd a magyarbarát Dragneával.

Egyiküket sem érdekli, hogy a magyarok már 25 éve autonomisták.

Az RMDSZ már 1992-ben, az úgynevezett Kolozsvári nyilatkozatban (1992. december 25.) megfogalmazta az autonómia és önkormányzás eszméjét. A magyar vezetők ilyen-olyan formában minden évben újra elővették az eszmét: inkább csak azért, hogy megmutassák az általuk képviselt közösség tagjainak, nem tévesztették szem elől ezt a politikai célkitűzést és nem azért, mert úgy gondolnák, hogy az eszme az ő életükben megvalósulhatna. Ez nem annyira egy gyötrő nosztalgia csapdája, mint inkább az RMDSZ-es parlamenti képviselőknek az a kötelezettsége, hogy törvényes úton törekedjenek arra, amit a szavazóik szeretnének.

Az RMDSZ vezetői sohasem mondták, hogy erőszakkal akarják elérni a Szövetség programjában szereplő célt

(mely program azonban már nem érhető el a szervezet honlapján). A magyar politikusok törvényes úton – ha nem tudnak jelentős többséget maguk mellé állítani – sohasem érhetik majd el Székelyföld autonómiáját, ezért irracionálisak a román vezetők aránytalan reakciói. Lehet, hogy nem volt túl szerencsés az a sietség, mellyel a 2018-as határozatot elfogadták, főleg, hogy ezáltal szembenállással nyitották meg a centenárium témáját. A magyar vezetők által aláírt dokumentumban megemlítik, hogy „a gyulafehérvári határozat után száz évvel készek vagyunk egy új kezdetre: az ország fejlődése és közös jövőnk érdekében együtt akarunk megoldásokat találni a közösségeinket megosztó gondokra”. A kormányfő (a volt miniszterelnök, Mihai Tudose – a szerk.) egyértelműen kijelentette, hogy „románként” és miniszterelnökként „elutasít” bármiféle párbeszédet az autonómiáról.

Egyáltalán nem egyszerűek a magyarok által felvetett megoldások:

1) Székelyföld (az eredeti szövegben románul és magyarul is szerepel – a szerk.), a Kovászna, Hargita és részben Maros megyékből álló régió területi autonómiája; 2) közigazgatási autonómia azon települések számára, ahol a magyarok többségben vannak, vagyis különleges kétnyelvű státusz a Partium részére (melyhez – a történelmi térképek szerint – Temes, Szatmár, Krassó-Szörény, Bihar, Arad megyék tartoznak részben vagy egészben, illetve Magyarország, Ukrajna és Szlovákia egyes részei; 3) kulturális autonómia, ami azt jelentené, hogy az ország költségvetéséből származó pénzből önigazgatnák a magyar közösség örökségét, a magyar iskolákat, a magyar kiadványokat és médiát (az RMDSZ által már 2005-ben benyújtott nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt még mindig nem sikerült elfogadtatni, annak ellenére, hogy a magyar szervezet több mint 15 évig különféle kormányzati koalíciók tagja volt).

A parlamenti pártok akkor sem voltak hajlandók megvitatni ilyen jellegű követeléseket, amikor az RMDSZ kormányzati szövetségesei voltak, mert mindig elfogadhatatlannak tartották őket.

A románok részéről valójában semmilyen komoly projekt sem létezett a románok és magyarok közötti megbékélésre.

Nem mutat jól, nincs semmilyen személyes haszna és nem jár semmilyen választási előnnyel: a magyarokkal való barátkozás nem hoz szavazatokat. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a lakosság 60 százaléka azt szeretné, ha a pártok „nemzeti politikát” folytatnának, és csak 30 százalék szeretne nyugatbarát politikát, a románok csaknem egyharmada pedig betiltatná a nemzeti kisebbségeket képviselő pártokat, szervezeteket.

Létezik egy nacionalista potenciál, melyet adott esetben fel lehet használni a politikai háborúban,

amelyet eddig tét nélküli gesztusokra és civakodásokra használtak: az egyik vlogger, aki bizonyítékkal akarta alátámasztani azt a mítoszt, hogy a székelyföldi eladók nem szolgálják ki a magyarul nem beszélő románokat, végül eltorzította a valóságot és tények elhallgatásával hazudott (ahogy az a CNCD – Országos Diszkriminációellenes Tanács – 2017. szeptember 6-i döntéséből kiderül); az egyik felügyelő (Mircea Diacon – a szerk.), akinek a fogyasztók védelme lenne a dolga, megbírságolt egy gazdasági társaságot, mert „székely íz” feliratú termékeket árult (arra hivatkozva, hogy állítólag nem léteznek székely ízek) és aztán egy interjúban azt mondta, hogy ezek után majd székely WC és székely temető is megjelenik majd; néhány évvel ezelőtt egy SIC feliratú (a „siculitas” – székelység – latin kifejezés rövidítése) matrica miatt büntettek meg egy taxist. A székely zakuszkás üvegek, a székely zászlók és

általában véve a székelyek veszélyes dolgok, melyeket ki kellene irtani,

vagy ha nem, akkor legalább a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) számára kellene azokat hasznosítani.

Mihai Tudose kormányfő egyáltalán nem volt kifinomult, amikor megfenyegette a magyarokat, hogy „ha a székely zászló az ottani intézményeiken fog lobogni, akkor mind ott lobognak majd a zászló mellett”. Lehet, hogy Tudose hirtelen magyargyűlölő lett, hogy ezzel szorítsa sarokba Dragneát, de azért is, mert a választók szívesen hallgatják, ha azt mondod, hogy magyarokat akarsz akasztani. Liviu Dragnea tavaly magyarbaráttá változott, mert megtanulta, hogy miként használja fel a játékaihoz az RMDSZ-t. A PSD vezetője számára a kormányfő bizalmatlansági indítvánnyal való menesztéséhez könnyebb lenne, ha maga mellett tudhatná az RMDSZ-t, de Tudose a kemény, párt által megtapsolt beszédével

lerombolta Dragnea bármilyen kapcsolatát a magyarokkal.

Miközben a Külügyminisztérium azt tanította a budapesti diplomatáknak, hogy miként értelmezzék a kormányfő kijelentését, Adrian Năstase a túlzásért szidta meg, megmondva neki, hogy mit kell tennie és mi a helyes álláspont: a magyar kormányfő egy revizionista és „amikor a román állam gyengébb volt, a magyar revizionista hangsúlyok felerősödtek. Vagy a romániai magyar kisebbségen, vagy a külföldi lobbin keresztül”.

De a román kormányfő által pörgetett egész előadás Orbán Viktor számára jelent ugródeszkát, aki idén tavasszal választásra készül. Minél inkább a magyarokról szól a centenárium, az egyesülés helyett, annál nagyobb győzelmet aratnak majd a nacionalisták Budapesten.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.