Székelyföld igazi problémája

Székelyföldön az 1989 után születettek közül sokan rosszul vagy egyáltalán nem beszélnek románul, de a magyar állam többek között abba is befektet – figyelem! –, hogy támogassa a román nyelvi korrepetálásokat. Az erdélyi magyarok megkapják a Budapest által a magyarországi állampolgároknak fizetett gyermektámogatást. A magyar állam tavaly néhány tucatnyi óvodát épített Erdélyben, egy kórház építését finanszírozza Nagyváradon, pénzt (1,7 millió eurót) ad mezőgazdasági projektekre, a magyar szervezetek pedig erre az évre bőkezű támogatást kaptak Budapesttől: több mint 100 millió eurót, amely rekordméretű összeg.

Budapest súlyos összegeket fektet be a médiába, hogy ismertté tegye az Orbán-kormány törődését a kárpát-medencei magyarok sorsa iránt:

több mint 4,6 millió eurót, amiből gyakorlatilag felvásárolja a romániai magyar nyelvű sajtót.

A Székelyföldön élők többsége nem olvas román sajtót, a magyarországi tévéket nézik. Budapest egyre inkább jelen van a mindennapokban. Állítólag a három romániai magyar párt – többek között autonómiára is vonatkozó – közös nyilatkozatát is Orbán Viktor kormányfő egyik tanácsadójának közvetítésével írták alá.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarország politikája hosszú távon az, hogy egyre jobban növeljék az erdélyi magyar polgárok függését Budapesttől és egyre jobban elszakítsák őket Bukaresttől. A magyarok azt látják, hogy az Orbán-kormány törődik a mindennapjaikkal, míg a bukaresti kormány nem igazán tesz semmit a közösségükért, vagy éppenséggel akadályozza is őket, mint például a marosvásárhelyi római katolikus középiskola létrehozásának ügyében. Persze, Orbán nagylelkűségének kampánymagyarázata is van,

áprilisban választás lesz, de itt mégiscsak egy hosszú távra szóló politikát érzékelünk.

A magyarországi sajtó elkezdte kiemelni a magyar megyék gazdasági visszaesését. A Maszol kiadvány (amely nem magyarországi sajtótermék – a szerk.) kiemeli, hogy Székelyföld „sokkal lassúbb ütemben fejlődik”, mint az Erdély többi részében lévő megyék, és mára az olyan korábban fejletlenebb megyék is megelőzték, mint Fehér. „Székelyföld 2008 után sokkal kisebb mértékben fejlődött, mint más megyék. Első látásra nincs szó rossz eredményről, de mégiscsak túlságosan szerény más erdélyi megyékhez képest”, írja még a magyar sajtó.

Ehhez a képhez adják még hozzá a politikai jellegű hátralékokat is, a zászlók ügyétől az anyanyelv közigazgatási használatáig, és akkor érthetőbbé válik a magyarok frusztrációja. Még a három párt által bejelentett területiautonómia-tervezet is azoknak a gesztusoknak a sorába tartozik, melyekkel a magyar közösség egy olyan közösség képét akarja erősíteni, melynek már

nincs oka Bukarest fennhatósága alatt maradni, tekintettel arra, hogy Budapest törődik az erdélyi magyarok gondjaival.

De a Képviselőháznak az egyik RMDSZ-es képviselő (Kulcsár-Terza József – a szerk.) által 2017 végén benyújtott területiautonómia-tervezetének gazdasági fejezete némiképp skizofréniás lett. Szerzője (voltaképpen a Székely Nemzeti Tanács tervezetéről van szó – a szerk.) kormányt, parlamentet és önkormányzati intézményeket akar Székelyföldön, meg azt, hogy az adók és díjak 80-90 százaléka helyben maradjon, de amennyiben a régió nem boldogul a saját költségvetésből, akkor Bukarest pótolja ki a különbözetet. Másképp mondva, a magyarok szeparatizmust akarnak, de továbbra is a románok pénzén, ha rosszul sül ki. Ez csakis mosolyt fakaszthat.

De továbbra is jelen van a magyarok offenzívájának kérdése, akik célkitűzéseik ismertetésére nyilvánvalóan teljes mértékben kihasználják a Centenárium szimbolisztikáját. Budapest egyre nagyobb mértékben ki akarja terjeszteni szimbolikus fennhatóságát a kárpát-medencei magyarokra. A székelyek pedig szintén minél kevesebb kapcsolatot szeretnének Bukaresttel.

Románia kormánya eddig a lehető legkevésbé ihletett módon válaszolt ezekre a kihívásokra: durván megfenyegette a magyar kisebbséget.

Tudose kormányfő azt üzente azoknak a polgármestereknek, akik ezek után ki fogják tűzni a székely zászlót, hogy ők is a zászló mellett fognak lobogni. A kijelentés, ahogy arra az EMNP ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor is rámutatott, hozzájárult a közösség egységéhez. Másképp mondva, a román politikusok a honi nacionalista közönség lehűtésére szánt gyalázkodásokkal beleesnek a legátlátszóbb csapdába, és semmit sem oldanak meg. A feszültségek fokozódnak, a gondok maradnak, a szakadék mélyül.

Az egyetlen realista megközelítés egy olyan gazdasági program lenne, mely bevonná és nem kizárná a székelyföldi magyar közösséget. Aztán egy kevésbé agresszív hozzáállásra is szükség lenne bizonyos minimális jogok tiszteletben tartásával kapcsolatosan.

Csak egy, a Székelyföldet átszelő vagy azt az ország többi részével összekötő autópálya megépítésével

tudnák kivezetni a régiót az elszigeteltségből és gazdasági romlásból, mert jelenleg mindkét jelenség a radikális álláspontokat bátorítja. Amikor Orbán Viktor készpénzt tesz az asztalra, Románia csakis szintén pénzzel válaszolhat, nem üres szavakkal.

Márpedig azt látjuk, hogy a Iaşi–Marosvásárhely autópálya építése elakadt, más infrastruktúraprojektek pedig, mint például Marosvásárhely elkerülő útja, továbbra sem készülnek el. Ha lesznek a román állam által épített autópályáik és infrastruktúrájuk (iskolák, kórházak, óvodák), ha egyszerűen jobban fognak élni, akkor a székelyföldi magyarok másképp tekintenek majd a többséggel meglévő kapcsolatra és nagyobb tiszteletet mutatnak a nekik jólétet biztosító állam iránt.

Amikor az állam lekezelően, erőpozíciókból bánik velük, akkor ne számítsunk túl sok jóra.

De semmi sem indokolja az alkotmány semmibe vételét. Ugyanúgy, ahogy ma ők bocsánatkérést követelnek Tudose kormányfőtől azért, mert súlyosan megsértette őket, mi is bocsánatkérést követelhetünk az RMDSZ-től az alaptörvénynek az elszakadáspárti projektekkel történő rendkívül súlyos megsértésével. De nem így lépünk majd előre, nem így építjük fel újra a kölcsönös bizalmat.

Tudják, miért lesz képes a román állam az erdélyi magyarokban is kiépíteni a kötődést, ha valamivel intelligensebben viselkedik majd? Egyszerűen azért, mert Magyarország valójában nem akarja őket, a magyarok ugyanolyan lelkesedéssel tekintenek az „erdélyi testvéreikre”, mint amilyennel mi tekintünk a köztársasági moldvaiakra. Egy nemrég készült felmérés szerint,

Magyarország teljes lakosságán belül csak 20 százalék ért egyet azzal,

hogy a határon túli magyarok részt vehessenek az április 8-i magyarországi parlamenti választáson.

A felmérés szerint, a lakosság 70 százaléka ellenzi a határon túli magyarok részvételét, 40 százalék még a szavazati jogtól, 25 százalék pedig még a magyar állampolgárságtól is megfosztaná azt az egymillió határon túli magyart, akik 2010-zel kezdődően kapták meg a magyar állampolgárságot.

Másrészről a magyar közösségben tudatosulnia kell, hogy az utóbbi 27 évben a vezetőik sem tettek túl sok mindent, és hogy a politikai elitek közömbössége kéz a kézben halad a korrupcióval. A korrupció nemcsak a román közigazgatást öli meg, hanem az övékét is, ott, a Székelyföldön. Nem történt meg a magyar politikai osztály megtisztulása, mint ahogy az nálunk is várat magára.

A régió fejletlensége úgy jött létre, hogy az RMDSZ közben sok évig kormányon volt, csak az utóbbi háromban maradt ki.

Végül elég sok olyannal beszéltem, akik a saját bőrükön tapasztalták meg, hogyan bántak velük másodrangú polgárként Magyarországon. Itt van az ő hazájuk, bármennyit is kergetnek mások hiú ábrándokat. Bármennyit is áltatnák magukat – Paul Lendvai elmagyarázta, hogy a magyarok is hajlamosak az ábrándozásra, az önáltatásra, amit ők délibábnak (az eredeti szövegben is magyarul – a szerk.) neveznek –, bármennyit is szenvednének Trianon miatt, Európa történelmét többé nem lehet újraírni.

Eltelt száz év. Ideje lenne megbékélniük azzal, amivé lettek, a román államnak pedig segítenie kellene nekik túllépni a történelmi komplexusokon és frusztrációkon ahelyett, hogy elmélyítené azokat a magyarok enklavizálódásának és a szeparatista tendenciáknak a bátorításával. Ezek a fejlemények semmi jót nem hoznak majd, sem nekünk, sem nekik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.