// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

MÚRE: a Transindex főszerkesztője kérjen nyilvánosan bocsánatot

// HIRDETÉS

Transindex: nem vagyunk MÚRE-tagok.

Az újságírói etika megsértése a Transindexen megjelent két cikk, amely Váta Lóránd színész állítólagos szexuális zaklatási ügyeit taglalja és amely Kulcsár Árpád főszerkesztő neve alatt, illetve névtelenül jelent meg vasárnap és hétfőn a portálon – állapítja meg szerdai állásfoglalásában a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Becsületbírósága.

A MÚRE-testület szerint a cikkek látszólag a MeToo-kampányhoz kapcsolódnak, de valójában lejárató kampánynak minősülnek, mivel nem intézményes hatalmi visszaélésről szólnak.

Kulcsár Árpád és a névtelenül közölt másik írás szerzője vagy szerzői megsértik a MÚRE etikai kódexének három paragrafusát:

2.§ – „Az újságírónak, a közélet szereplőjeként és a nyilvánosság alakítójaként tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a másság elismerése jegyében kell hivatását gyakorolnia. Nem kelthet gyűlöletet; vallása, felekezeti hovatartozása vagy állapota, neme, testi vagy szellemi állapota, mássága, életkora, életmódbeli különbözősége miatt nem terjeszthet senkiről előítéletet szolgáló rágalmakat, ezek miatt senkit sem becsmérelhet.”

3.§ – „Az újságíró joga és kötelessége a tájékoztatás. Az újságíró kötelessége annak mérlegelése, hogy a feltárt tények nyilvánosságra hozatala sérti-e mások személyi biztonságát, illetve személyiségi jogait. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A személyiségi jogok között tiszteletben kell tartani az egyének jogát a magánélethez.”

10.§ – „Az újságírónak az érintett felek véleményét nyilvánosságra kell hoznia”, a szerzők pedig nem szólaltatták meg az érintett felet, vagyis Váta Lórándot.

És végül a verdiktum:

„A MÚRE Becsületbíróságának határozott álláspontja, hogy Kulcsár Árpád szerzőként és a Transindex.ro főszerkesztőjeként is nyilvános bocsánatkéréssel tartozik az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt félnek”

Az állásfoglalást közölte a Transindex is, de a végén megjegyzik, hogy a szerkesztőség egyik munkatársa sem MÚRE-tag.

Váta Lóránd kedden reagált a Transindexen közzétett vádakra, azt írta: senkit nem zaklatott szexuálisan, mindkét cikket rágalomnak és szándékos befeketítésnek tekinti, ezért a Transindexnek vállalnia kell a jogi felelősséget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro