// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Hogy lett Kolozsvár ismét bezzegváros?

// HIRDETÉS

Miért is vagyunk úgy kiakadva a kincses város vezetésére? Nézzék csak, milyen jó hely ez, ha valami sokkal rosszabbhoz viszonyítják.

Konstanca PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) polgármestere, Decebal Făgădău néhány hónapja büszkeségről és talán egy kis meghatottságról is árulkodó hangon jelentette be, hogy a városnak egy Untold típusú, de az Untoldnál nagyobb fesztiválja lesz. Mint Kolozsvárnak. Azt szeretnék, ha az epigonfesztivál rövid időn belül túlnője az eredetit. Így is tettek. Az eseményre, számos szabálytalanság és működési zavar ellenére, a Tomis kikötő közelében került sor, melyet a Radu Mazăréhoz (számos korrupciós ügybe keveredett volt konstancai polgármester – a szerk.) közeli emberek bérelnek kicsivel több, mint 2.600 euróért havonta.

Az nem baj, ha Konstanca PSD-s polgármestere Kolozsvárhoz igazodik és az sem, ha lemásol egyes ott kifejlesztett projekteket. A közigazgatásban néha hasznos a plagizálás.

Az a gond, hogy a copy-paste-rendszer a valóságban nem működik.

A kolozsvári Untoldot nagyrészt egy stadionban és a Sportcsarnokban tartják, a konstancai Untoldot viszont egy európai pénzekből helyreállított tengerparti szakaszon, ahol nem lehet kereskedelmi tevékenységet folytatni. A konstancai stadion szinte romhalmaznak tekinthető, míg Kolozsvár beruházott egy modern arénába. A konstancai Sportcsarnok még csak tervezési szakaszban van, a kormánytagok legutóbbi nyilatkozatai nem kecsegtetnek túl sok reménnyel, hogy valaha megépül.

Konstanca Kolozsvár szintjére törekszik, de fordítva ült a lóra. Ne értsenek félre, üdvözlendő dolog egy Untold típusú fesztivál. De azt rendesen kellene megcsinálni és ahol kell, nem lezárva a fél várost. El kell ismernünk, Konstanca nem rendelkezik az ilyenfajta eseményekhez szükséges infrastruktúrával. De Kolozsvár nem az Untold miatt lett olyan, amilyen.

Decebal Făgădău polgármesternek még sok más dolga lenne, mielőtt ilyenfajta fesztiválokkal foglalkozna, melyeket az erdélyi kollégája már elvégzett (bár biztos vagyok abban, hogy még ott is sok tennivaló van).

Konstanca egy félbehagyott projektekkel teli város,

ahol az a veszély fenyeget, hogy idén a köz- és magánpénzekből szervezett koncertek lesznek az egyedüli eredmények. Ebben a városban a szórakozással való törődés már rég átvette az infrastruktúrába történő beruházás és az életminőség javításának helyét. Ha már úgy is a kolozsvári polgármesterre figyel, akit Decebal Făgădău volt főnöke, Radu Mazăre minden adandó alkalommal pocskondiázott, a konstancai városvezető néhány ottani dolgot is eltanulhatna.

Konstancának el kell érnie, hogy a tömegközlekedés, ha nem is vonzó, de legalább használható legyen (jelenleg a polgármester sem engedi fel a családtagjait a konstancai buszokra). A város nagyjából 100 millió euró hitelből akar tömegközlekedési eszközöket, buszokat venni. Kolozsvár tavaly 20 trolibuszt, környezetvédő járműveket vásárolt és külön sávot hozott létre a tömegközlekedés számára. E téren a várost még Galac (Galaţi) is lekörözi, ahol vissza nem térítendő európai pénzekből újították fel a járműparkot. Addig is Konstancán megújították a maxi-taxi engedélyeket, ami a Decebal Făgădău volt főnökétől örökölt egyik legvitatottabb ügylet volt, szintén Radu Mazăréra utalok. Külön sávokról vagy kerékpárutakról szó sem lehet. A város egyetlen kerékpárútja egy kampány alatt épített csonk.

Konstancának – ha Kolozsvár akar lenni – nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítania a zöldövezeteknek. Itt parkok helyett tömbházak jelennek meg a lehető legképtelenebb helyeken,

mintha részeg urbanisták versenyeznének abban, hogy egymáshoz milyen közel lehet két tömbházat építeni,

vagy mennyi zöldfelületet lehet lebetonozni. Az utóbbi évben Kolozsváron 1036 fát, 5920 cserjét és több mint 200 000 szál élősövényt ültettek. Konstancán tavaly a városháza alkalmazottai kivágtak egy egészséges eperfát, mert zavarta egy amerikai film készítőit. Most a Neversea miatt a Modern-strand fáit is letarolta a láncfűrész.

Konstancának – ha Kolozsvár akar lenni – játszótereket kellene építenie. Ezek jelenlegi állapota ugyanis kétségbeesésbe kergeti az anyákat. Az utóbbi évben Kolozsváron létrehoztak egy új játszóteret és öt kutyafuttatót, valamint felújítottak 39-et. A tengerparton ígéreteink vannak, holott olyan polgármesterről beszélünk, aki hat évig alpolgármester, egy évig ideiglenes polgármester volt és már több mint egy éve választott polgármester.

Konstancának, ha Kolozsvár akar lenni, mely városról Făgădău azt mondta, hogy Romániában ott a legnagyobb fokú a motorizáció, parkolókat kellene építenie. Boc jelenlegi mandátumának első évében Kolozsváron 852 új parkolóhelyet hoztak létre. Konstancának egyetlen parkolóháza van (és van még egy Mamaián, melyet a turisták használnak évente két hónapig), de idén egyetlen lejt sem terveznek ilyesmire költeni. Kolozsváron elektronikus rendszert vezettek be, mely nagyjából 1.300 parkolóhelyet tart megfigyelés alatt, Konstancában csak 50 parkolóhelyet érint egy hasonló rendszer.

Konstancának, ha Kolozsvár akar lenni, rendelkeznie kell egy olimpiai méretű úszómedencével, ha nem másért, akkor azért, mert az egyetlen olimpiai érmes úszója, Răzvan Florea PSD-s helyi tanácsos. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal már felavatott egyet. Nagyobb figyelmet kellene szentelnie a tömegsporthoz szükséges létesítményeknek is. Az itteni gyermekeknek nincs hol sportolniuk. A város több elitiskolája nem rendelkezik sporttermekkel, holott ez a városháza feladata.

Konstancának, ha Kolozsvár akar lenni, masszívan csökkentenie kellene a közigazgatási bürokráciát.

Nem működik, hogy több mint egy évet kell várni egy építési engedélyre. Az erdélyi város mintájára be kellene vezetnie a településfejlesztési dokumentumok és a működési engedélyek elektronikus formátumú kibocsájtását.

Decebal Făgădăunak, ha egyfajta Emil Boc akar lenni, be kellene vezetnie a részvételi költségvetés fogalmát is, vagyis meg kellene kérdeznie az adófizetőket, hogy mire költsék az általuk a költségvetésbe befizetett pénz egy részét.

A tengerparti városnak, ha Kolozsvár akar lenni, legalább az egészségügyi ellátásba be kellene fektetnie, ha már az alárendeltségében lévő kórházakba nem tud. Valószínűleg Konstanca rendelkezik az ország legsiralmasabb egészségügyi egységeivel. Az itteni katasztrófát két dolog hangsúlyozza ki: a Megyei Kórház PSD által támogatott volt igazgatóját nemrég több mint hat év börtönre ítélték (és még van egy folyamatban lévő ügye), a rákbetegek pedig Bukarestbe vagy más városokba ingáznak, mert az itteni radioterápiás részleg már több mint másfél éve zárva van és még legalább egy évig így is marad.

És a legfontosabb dolog: ha Kolozsvár akar lenni, akkor a konstancai adminisztrációnak addig nem lenne szabad nyugodtan aludnia, amíg nem sikerül elérnie, hogy

sok és jól fizetett munkahely jöjjön itt létre.

Nem a koncerteken csápolva szeretném a városvezetőinket látni, hanem külföldre utazva és befektetőket győzködve, hogy idejöjjenek. A kolozsvári átlagos nettó bér 2.500 lej, ami 25 százalékkal magasabb, mint a konstancai.

Egy utolsó összehasonlítás, melyet nem hagyhatok ki: egy kolozsvári átlagosan két évvel tovább él, mint egy konstancai.

Konstanca képes Kolozsvárrá lenni, sőt, még annál is több lehet, de a városvezetőknek akarniuk kell ezt és képeseknek is kell lenniük erre. A gyakorlat, egyelőre, ennek ellenkezőjét bizonyítja.


A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Kiakadtak az oroszok egy erdélyi város polgármesterére az orosz zászló és himnusz betiltása miatt
Krónika

Kiakadtak az oroszok egy erdélyi város polgármesterére az orosz zászló és himnusz betiltása miatt

Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS