// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Még jobban rászáll a DNA Dragneára

// HIRDETÉS

A DNA rájött, hogy a Rise Project februári cikke miatt vizsgálta eddig Dragneát. Kiterjesztette gyorsan a júliusi cikkben írtakra is.

A Rise Project által feltárt ügy több részletével kapcsolatban hivatalból nyomozni kezdett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – erősítette meg az intézmény sajtóirodája az Agerpres hírügynökség megkeresésére. 

A DNA július 10-én kiterjesztette a már folyamatban lévő vizsgálatát a július 6-án közzétett tényfeltáró cikkben foglaltakra, és a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálja. A vizsgálat érdekében Brazília hatóságainak együttműködését is kérték.

A DNA közleménye szerint a tényfeltáró cikkben szó esik egy, a DNA által folytatott kivizsgálásról. A DNA közli: a szóban forgó in rem kivizsgálást hivatalból indította el 2016. február 19-én, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. A vizsgálat keretében tanúkat hallgattak ki, dokumentumokat foglaltak le, és a hazai, valamint a brazil hatóságoktól is együttműködést kértek.

A Rise Project július 6-án tette közzé a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGIPI) tulajdonított, Jegyzet a Teleorman megye társadalmi-gazdasági közegének ártó körülményekről című jelentést, amelyben egy, a megye döntéshozóiból álló bűnszervezetről számol be. 

A hálózat révén Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, Teleorman megyei tanácsának volt elnöke állítólag hazai és európai közpénzt csatornázott törvénytelen módon a Tel Drum útépítő vállalatnak. A belügyi titkosszolgálatnak tulajdonított dokumentum Liviu Dragneát úgy említi mint a SC. Tel Drum SA. társaság főrészvényesét.

A Rise Project szerint a Tel Drum vállalatot Liviu Dragnea csalás útján vette át az államtól, majd több mint egy évtizeden keresztül nem törvényes közbeszerzési eljárások révén megszerezte a Teleorman megyei közutak aszfaltozására vonatkozó megbízásokat. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro