// 2025. május 11., vasárnap // Ferenc

Egy brazil halászfalu lehet Dragnea kétes ügyleteinek külföldi központja?

// HIRDETÉS

A teleormani korrupció kusza brazíliai szálait próbálták felgöngyölíteni oknyomozó újságírók egy öngyilkos román milliomos után nyomozva.

A román sajtóban eddig is sok célozgatást lehetett olvasni a Liviu Dragnea PSD-elnök hatalmából profitáló teleormani érdekcsoportról. De hogy mi köze van egy brazil halászfalunak Dragnea kétes ügyeihez? Ennek jártak utána a RISE Project oknyomozó újságírói, akik több mint 10 ezer kilométert tettek meg, hogy ezt kiderítsék.

A brazil település neve alapján csak „cumbucói csoportnak” nevezett társaság mintegy 20 tagja kivétel nélkül befolyásos üzletemberek, politikusok, akik immár tíz éve rendszeresen itt találkozgatnak. Nemcsak Liviu Dragnea személye köti össze őket, hanem egy

szövevényes politikai és gazdasági érdekhálózat is.

A RISE Project szerint a társaság egyik alapembere a korrupciós ügybe keveredett, majd egy repülőgép vécéjében – állítólag – öngyilkos lett román milliomos, Costel Comana volt, aki egy egyetemre járt Liviu Dragneával.  A férfi a brassói Regiotrans vasúti magántársaság egyik részvényese volt, mely legalább 10 millió euró állami támogatást vett fel. Két Atlanti-óceán parti céget is vezetett, melyben a csoport egy másik tagja, Mugurel Gheorghiaș is érdekelt.

Ő a Teleormani Megyei Tanács által 2002-ben privatizált Tel Drum nevű cég részvényeseként is ismert, és a RISE Project kiderítette róla, hogy szintén Dragnea egyetemi társa volt. Ezekben a brazil cégekben közös, hogy egy fortalezai (Comana közelében található nagyváros) vállalkozó, Cauby Cursinio Campos Junior is részvényesük.

Costel Comana tengerparti villájának rendszeres vendégei voltak mindannyian

azzal a 15-20 román üzletemberrel, politikussal együtt, akik évek óta ide jártak üdülni. A halászfalu lakói jól ismerik Liviu Dragneát és társaságát, és fotóról felismerték Radu Mazăre konstancai polgármestert is. Szerintük Campos Junior Dragnea sofőrje, ahányszor a politikus a halászfaluba érkezik.

Bár vagyonának egy része romániai befektetésekből származik, a férfi nem óhajtott erről nyilatkozni a román újságírók megkeresésére. Szintén megfutamodott a sajtó elől Mugurel Gheorghiaș, akinek az egyik brazil cége a teleormani ügyletekből szerzett jövedelmet, még abból az időszakból, amikor Dragnea kormánymegbízott, illetve megyei tanácselnök volt.

A sajtó korábbi megkereséseikor Liviu Dragnea

tagadta, hogy bármit is tudna két volt egyetemi társa cégeiről,

miközben – mint ahogy most kiderült – rendszeresen együtt nyaraltak Brazíliában. A PSD-elnök a RISE Projectnek most azt nyilatkozta, hogy 11 éve jár Brazília különböző városaiba nyaralni, és nem csinált semmi illegálisat, hiszen tudomása szerint még megilleti a szabad mozgáshoz való jog.

Az ügy részleteiért, dokumentumaiért kattintsanak az alábbi linkre. A brazil sorozatnak folytatása következik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Kell-e tartanunk George Simiontól?
Főtér

Kell-e tartanunk George Simiontól?

Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
Székelyhon

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.