Szerencsés ország

Sok mindent láttam 1989 után. Jót is, rosszat is. Elég sok rosszat. De eddig soha nem láttam olyasmit, ami most történik a politikai színpadon. Ez túl van jón és rosszon. A katasztrófa ritkán működött ennyire harmonikusan együtt a nevetségességgel. A patológia ritkán állt ennyire közzel a röhejeshez. Egyszerre halsz bele a rettegésbe és a röhögésbe.

A komikusság összes típusa vonul fel ünnepélyesen egy döbbenet, zavarodottság, álreménykedés, gúnyolódás és undor között ingadozó lakosság előtt. Helyzetkomikum? Pipa! Jellemkomikum? Pipa! Erkölcskomikum? Naná! Nyelvi komikum? Hogyne! Akár a számok komikumáról is beszélhetnénk, de nem akarjuk, hogy „személyeskedéssel” vádoljanak minket. Bár a magas polcon ülő „személyek” nem átallnak minden irányból támadni… Megnézed, hogy miként állt fel az új kormány és „a viták és hipotézisek hosszú sora” nyílik meg előtted.

1. A PSD káderválságban van.

Bizonyíték: több mint félmillió tagja van, de nem találtak 30 embert, akikből hiteles kormányt alakíthattak volna. Senki sem vár el zseniket vagy hírességeket. De az alkalmatlanság, névtelenség, vérszegény teljesítmény, vitatható végzettség, bizonytalan erkölcsiség, félműveltség, pofátlanság és felelőtlenség ilyen gyülekezete sem támogatható egy olyan párt részéről, mely ennyire keservesen hosszú idő óta szerepel a politikai színpad proszcéniumában.

2. A kormányprogram egy lyukas garast sem ad a „románok” kultúrájára.

A szakminisztérium elhanyagolható tétel a kormányban. Máshol van a lényeg: a belügynél, a pénzügynél, a regionális fejlesztésnél és a gazdaságnál, az igazságügynél és az európai pénzeknél… A kultúra csak alkalmi dísz. Jól hangzik a hazafias diskurzusban, de nem nagyon számít, hogy ki vezeti. Bármilyen bulvársajtói kisfőnököt az élére rakhatsz, bármilyen nótafát, vagy olyan naccságát, aki nem tudja (emlékeznek?), mit jelent a „biped” szó („kétlábú”, Biró Rozália RMDSZ-es politikust Traian Băsescu azért nem nevezte ki a Ponta-kormányba, mert egy rádiós műsorvezető telefonos beugratása során kiderült, hogy hiányos román nyelvi ismeretei vannak – a szerk.), vagy bármilyen becsvágyót, aki örömmel cseréli főnökségre a szakmáját és becsületét. A Művelődésügyi Miniszter cserealapnak jó a kis, de hasznos pártokkal folytatott tárgyalásokon.

3. Úgy tűnik, sok másod-, harmad- vagy még alacsonyabb rangú román politikus egy adott pillanatban azt hitte, a szolgálatok, a honvédelem „akadémiáiban” szerzett címek, egy Gabriel Opreánál vagy akár

pénzért, esetleg lopással szerzett „civil” doktori titulus nagyon hasznosak lehetnek a karrierben.

Hirtelen presztízsre teszel szert, egyik napról a másikra értelmiségi lettél. Tökéletesen felfegyverkeztél a hazaáruló, „úgynevezett” elitekkel szemben. Ezzel nagy zűrzavart okozó helyzet alakult ki. Először is mindez azt a benyomást táplálja erőteljesen, hogy mindent a „szolgálatok” irányítanak az árnyékból. Mindenhol csak az „ő embereik” vannak. Nos, miféle árnyék? Nem a szemünk előtt zajlik az egész cirkusz? Ráadásul, ha ezek azok az „eszközök”, akikkel a szóban forgó intézmények „fedetten” dolgoznak, akkor ez azt jelenti, hogy ugyanolyan szomorú káderhiányban szenvednek, mint a PSD.

3. A kormányon lévők valódi érdekeitől és megbecsülésétől leginkább idegen minisztérium, rögtön a művelődési mögött, a Kutatásival hol egyesített, hol szétválasztott Oktatási Minisztérium. De mindegy is, mert oda

csak párthűség vagy akadémiai haloványság alapján kiválasztott személyeket ültetnek.

A terület abszolút celebje a kihagyhatatlan Ecaterina Andronescu asszony: kedveske, vagy enyhén dühös (beszélgetőtárstól függően), a párt- és államvezetés által felvértezett, igazságos, mint egy igazi „tudósember”, mindig képes fájdalmas anyai mosollyal válaszolni a bírálatokra és az értetlenkedőknek. Most egy olyan fiúra (Liviu Pop, aki a Ponta-kormány idején, a kormányfő védelmében feloszlatta a Victor Ponta plagizálásáról döntő bizottságot – a szerk.) bízták az ország ifjúságának nevelését, aki „genunche”-t mond genunchi helyett (térd, ez a nyelvtani hiba nagyjából a magyar nyelvi „suksükölésnek” felelne meg – a szerk.) és az estin végzett munkásosztály szónoki képességével rendelkezik.

4. Nagy sikerük van – az agrártárcánál, például – a vidám, iszonyatosan mulatságos figuráknak, akik váratlan asszociációkra és emlékezetes kiszólásokra képesek a – természetesen – saját szakterületükkel kapcsolatosan: birka, eső, árnyat adó fák (az eredeti szövegben: „oi, ploi, plopi” – a szerk.), disznófarmok és a többi.

Néha az az ember érzése, hogy fizimiska alapján választanak minisztereket.

Nem szépségre vagy rondaságra gondolok. Szókratész sem volt egy elragadó ember. De azért az arcvonások csak elmondanak valamit a gazdájukról, vagy – és ez még súlyosabb dolog – nem mondanak semmit, vagy csak rosszat. Valószínűleg a koalíció csúcsán lévők bizonyos gyengéd érzelmei is számítanak. Nem lehet kizárni, például, hogy Tăriceanu úr a manökeni múltja folytatóját látja Ilan Laufer úrban (a vállalkozásokért felelős miniszter, eddig divatmodellként volt ismert – a szerk.). A glossy lapokban kezdesz, és a Parlamentben végzed.

5. Mi vagyunk a világ egyik leghaladóbb országa a nők helyzetbe hozásának „terepén”. A koalíció hisz a gyengébbik nem erejében: nem lehetünk meg Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.), Carmen Dan (belügyminiszter – a szerk.), Sevil Shhaideh (fejlesztési miniszter – a szerk.), Rovana (Rovana Plumb, uniós alapok minisztere – a szerk.), Graţiela (Graţiela Gavrilescu kormányfő-helyettes és környezetvédelmi miniszter – a szerk.), Doina (Doina Pană vízügyi és erdészeti miniszter – a szerk.) nélkül. Gabi Fireáról (Gabriela Firea bukaresti főpolgármester – a szerk.) már nem is beszélve. Mintha egy gondoskodó szülészetre lennénk beutalva.

6. A PSD nem előítéletes a „szakismeret” terén.

A gazdaságot rá lehet bízni egy bölcsészre, a vállalkozásokat egy sportolóra és általában véve bármelyik területet bárkinek oda lehet adni. Ez egy posztmodern párt. Van érzéke a viszonylagossághoz, nem hisz „kánokokban” és szakmai konvenciókban. Nincs különbség szakértők és kontárok, kezdők és veteránok, senkik és bajnokok között. Anything goes!

7. De vajon mi lehet az oka, hogy egy ambiciózus párt ennyire… eredeti módon viselkedik? Az egyik válasz az lehetne, hogy ennyire képes. Kimerítette a forrásait és már semmit sem fektet be a látszat (látszólagos) megőrzésébe. Egy másik válaszlehetőség az lehetne, hogy már

nem a jobb kormányzás a cél, hanem egy hasznos bandakoherencia.

Az országnak és a (választási szempontból hasznos alkalmakkor annyira szeretetteljesen emlegetett) „románoknak” olyan hatalomban van részük, mely a tömegek időnkénti megvesztegetésével és rózsaszín, de távlattalan ígéretekkel marad a rámpán. Nyílt cinizmussal! Ne zárjuk ki azt barokk elburjánzást sem, melyet a mértéktelenség, a hiú középszerűség, a nyilvánvaló alkalmatlanság, egy szóval az ősrégi, gyógyíthatatlan emberi ostobaság okozhat.

Annak, hogy ilyen körülmények között a nemzeti szerencsében bízom, egyszerűen az az oka, hogy így vagy úgy, de mégiscsak túléljük. Ilyen politikusokkal az lenne a normális, ha sokkal gyorsabban és sokkal mélyebbre süllyednénk el egy nehezen visszafordítható csődbe. Márpedig íme, (még) lélegzünk. Még vannak illúzióink. Még mindig úgy tűnik számunkra, hogy a „csillagos ég” a segítségünkre siethet (mert az ellenzékben nem nagyon bízhatunk)…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.