// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Így fut zátonyra a sétahajókázás Temesváron

// HIRDETÉS

Romániában a hajózásban sem a víz az úr, hanem a bürokrácia.

A temesvári sétahajókázás a Bégán olyan, mint a Columbo felesége, sokan hallottak róla, de még senki nem látta. Pedig a folyó – ismét – hajózhatóvá tételének ötlete szinte egyidős a Temesvárról indult rendszerváltással, és azóta is rendszeresen felbukkan – négyévente, a választási kampányban, naná.

Aztán néhány évvel ezelőtt a városháza vett egy nagy levegőt és egy európai uniós finanszírozású program keretében belevágott a hajóbizniszbe. A Béga partjai rendbetételének több mint 6 millió eurós terve magában foglalta hajóállomások, kis kikötők megépítését is.

A polgármesteri hivatal hat kis hajó megvásárlását tervezte, amelyekkel

sétahajókázni lehet, de a tömegközlekedés egy részét is lebonyolíthatják.

A projekt megvalósítása 2013-ban el is kezdődött, de időközben új polgármester került a város élére, így a hajók csak 2016 tavaszán érkeztek meg Temesvárra. Az is hozzájárult a késéshez, hogy városháza eleinte túl kevés pénzt szánt hajókra, így senki nem jelentkezett a közbeszerzési kiírásra. Emelték az összeget és egy galaci cég jelentkezett is, hogy 6,9 millió lejért szállítja a hat kishajót.

Közben a hajókázás annyira szívügyévé vált Nicolae Robu polgármesternek, hogy amint megérkeztek, személyesen irányította a feliratozásukat, sőt, ő volt a „keresztapjuk” is.

A hajókat így nevezték el: Burebista, Decebal, Traian, Glad, Huniade, Savoya és Economu.

A Decebalt elsőként bocsátották vízre, pezsgővel, csinnadrattával, a tavalyi önkormányzati választási kampányban, az újrázni készülő polgármester születésnapján. Nicolae Robu akkor azt mondta: néhány napos próbaúsztatás után az emberek végre hajókázhatnak a Bégán, június 1-jétől pedig tömegközlekedési üzemmódban is használhatók lesznek a vízi járművek, 1 lejes jegyekkel.

Aztán minden leállt, Temesváron azóta sem működik a vízi tömegközlekedés. A városháza ugyanis megtudta, hogy a helyi tömegközlekedési vállalatnak meg kell szereznie a hajózási társasági minősítést,

a városvezetésnek létre kell hoznia egy kikötői hatóságot

és egy útvonalfelügyeleti szervet. A hajózási társasági minősítés megszerzése jelenleg is folyamatban van, pedig még tavaly nyáron beindították. Ráadásul a kormány is késik egy határozattal, amely létrehozza a Béga-csatorna Hajózási Felügyeletét.

A projekt beindulását politikai huzavona is nehezítette: a városi tanácsban a PSD mereven ellenezte a Béga hajózási szabályzatának elfogadását, mire a PNL-s Robu azzal vádolta a szociáldemokrata tanácsosokat, hogy bojkottálják a tervet. Végül a Robut támogató többségnek sikerült a szabályzatot átverni a tanácson, de a polgármester nemrég bejelentette, hogy bűnvádi feljelentést tesz a PSD-tanácsosok ellen.

A történetnek nincs vége, hiszen a Bégán továbbra sem lehet hajókázni, viszont a késések miatt a város elveszítheti a 6 millió eurós európai finanszírozást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro