// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hiába tiltják a himnuszéneklést a meccsek előtt – a szurkolók úgyis énekelnek

// HIRDETÉS

A játékosok elkezdték a bemelegítést, a lelátókon pedig dalra fakadtak.

Gyakorlatilag törvényt szegtek a kolozsvári és nagyváradi kosárlabda-szurkolók, amikor a férfi Nemzeti Liga elődöntőjének mind az öt mérkőzése előtt elénekelték a román himnuszt. Az elmúlt évtizedben a kosármeccsek felvezetésének kötelező elemévé vált a himnusz lejátszása a csapatok bemutatása után: az ötletgazda – az észak-amerikai profi ligákból inspirálódva – Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség korábbi elnöke volt. Aztán egyszer csak a nagyromán közvéleményt elkezdték zavarni a magyarok, konkrétan a legutóbbi két női bajnokságot megnyerő Sepsi SIC szurkolói, akik a meccs előtti kötelező forgatókönyvbe a maguk részéről a székely himnuszt is beépítették.

A székely himnuszt betiltó tervezetet elutasították a parlamentben

Április közepén a képviselőház elutasított egy kezdeményezést, amely teljesen betiltotta volna a regionális himnuszok nyilvános eléneklését vagy lejátszását, illetve a regionális zászlók kifüggesztését. A javaslat egyben kötelezővé tette volna a román himnusz eléneklését vagy lejátszását az országban zajló összes sporteseményen, minden televízió és rádió (nem csak a közmédia) napi adásának kezdetén és reggelente az elemi és gimnáziumi oktatáson kívül a középiskolákban is.

Az ügy a parlament elé is eljutott, amely hozott is egy törvényt a sportesemények előtti és utáni himnuszlejátszásokról és a sportminisztérium a maga végtelen bölcsességében ismét elővette a Romániában megszokott „amit nem kell, azt nem is lehet” törvényértelmezést. A kosárcsapatok pedig május 2-án megkapták az ukázt: az új törvény értelmében a a hivatalos versenyek országos döntőin, de csak a sportverseny végén kell bejátszani, így nincs több himnusz a meccsek előtt, a bemutatás után a játékosok kezdhetik a hátralevő 3 perces bemelegítést.

Éppen aznap játszották az első meccset a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi CSM párharcában, a hazai csapat már be is jelentette az előadó művésznő nevét, amikor jött Bukarestből az utasítást: himnuszéneklés törölve. A szurkolótáborok azonban csakazértis rázendítettek, és ez így ment a második kolozsvári, a harmadik és negyedik váradi, majd a szombati, ötödik kolozsvári meccsen is. A közönség szépen felállt, ahogy illik, a játékosok azonban mindannyiszor folytatták a bemelegítést.

Kíváncsiak várjuk, lesz-e a büntetés az ügyben? És főleg, hogy kit büntetnek: a szurkolóikat „kezelni képtelen” klubokat vagy a háromszor 3000 kolozsvári és kétszer 2000 feletti nagyváradi nézőt?

A párharcot amúgy az U-BT nyerte 3-2-re, és jutott a döntőbe, ahol a Steaua lesz az ellenfél.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro