// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Az Idegenek elleni nagy hajsza

// HIRDETÉS

Kinek használ a PSD etnikai ámokfutása?

„Legyünk románok!”, erre biztatta a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezére, Liviu Dragnea a Parlament Jászvásár/Iaşi – a Román Királyság fővárosa 1916–1918 című rendezvénynek szentelt ünnepi ülésére összegyűlt szenátorokat és képviselőket. Nem világos, hogy ki akadályozza őket nemzeti identitásuk kinyilvánításában, és hogy miért kellene egy románt arra biztatni, hogy román legyen. De a PSD és vezetői eddigi megnyilatkozásából eléggé kikövetkeztethető: az idegenek. Miattuk megy ma rosszul Romániának, vagy nem annyira jól, mint amennyire megérdemelné.

Az idegen lett a közös ellenség,

aki ellen Dragnea és a PSD – más eltévelyedett országokhoz hasonlóan – már elindította a nagy üldözést.

Az idegent időközben a kutatásból is eltávolították, hogy helyet csináljanak a helyi imposztornak és a pártklientúrának. Kirúgták a kutatási programokat értékelő bizottságokból azokat, akik külföldön szereztek végzettséget. Botrányos részleteket itt, megdöbbentő reakciókat pedig emitt találhatnak. De ha figyelmesebben megnézzük, akkor látni fogjuk, hogy az etnicitás hangoztatása és az Idegennel szembeni lenézés kinyilvánítása mélyen beágyazódott a közbeszédbe: a médiába, a kultúrába, a sportba, hogy a politikáról már ne is beszéljünk, sőt, még a gazdaságba is. Néhány televízióban, különösen a România TV-ben már elindult a nyílt kampány az idegenek ellen. A román kultúra – a modernitást elutasítva és – az ICR (Román Kulturális Központ – a szerk.) új vezetőjének (a divattervező Liliana Ţuroiuról van szó – a szerk.) képére és hasonlatosságára igazítva továbbra is a hagyományos népviselettel és bocskorral áll a világ elé. Idehaza tobzódunk a népművészeti fesztiválokban, amit senki sem nehezményezne, ha nem rendelnék alá diszkréten egy politikai ideológiának.

A PSD vezetői gazdasági téren nyíltan hadat üzentek a multinak,

melyet olyan gazdasági eszközként ábrázolnak, melynek segítségével az Idegen kiszipolyozza az országot. Neki szól ma a felszólítás, hogy fizessen több adót és járulékot, amiből több pénzt lehet a közalkalmazottaknak adni. Ha nem akarja megtenni, ha tiltakozik és ellenzi az ország költségvetését padlóra vivő béremeléseket, nos, akkor nem a hatalmon lévő felelőtlenek a hibásak, hanem – kitalálták – szintén ő, az Idegen. Vele szemben fennáll az a gyanú is, hogy összeesküvést szőtt a tüntetések alkalmával, Sorossal együtt, persze. Az utolsó vádpont: éberségre uszította ügyfeleit, mert az állam államosítani akarja a magánnyugdíjakat, ezért a holland biztosítótársaság arra ébredt, hogy drasztikus bírságot kell fizetnie.

Szintén az idegenek hibásak a legutóbbi sportincidensekért is.

Amikor a közvélemény felháborodott Ilie Năstase káromkodásai miatt, Ion Ţiriac sietett észbontó érvvel áldozatot csinálni belőle: „Ilyenek vagyunk, alig várjuk, hogy nekimenjünk a mieinknek és megengedjük az idegeneknek, hogy bármit megtegyenek a mi otthonunkban!” Mondjuk úgy, hogy Ţiriac nemzedékétől nem várhatunk el egyebet, de mi történik a fiatal sportolókkal? Sorana Cârstea a Konta Johanna elleni mérkőzése után szintén az etnicista érvhez folyamodott: „Úgy tűnik, népként erősebbek vagyunk az angoloknál. Románok vagyunk és tudatosítanunk kell magunkban, hogy üldözni fognak minket.” Ezek szerencsétlen visszhangjai egy refrénnek, melyet egyre gyakrabban dúdolnak az Idegen ellen. Tünetszerűnek tartom azt is, hogy az UBER ellen tartott április 7-i, kolozsvári taxistüntetésen – többek között – a következőket kiabálták: „Ez itt Klúzs-Napoka, Románia, nem amerikai gyarmat. Menjetek haza, tolvajok!”

Az olyan telivér populisták, mint Dragnea, Orbán, Le Pen, Farage vagy Trump, lényegében mindnyájan ugyanahhoz a mechanizmushoz folyamodtak. A határokon túlra mutogattak minden határokon belüli nehézség miatt. A Brexit nem volt egyéb, mint (különösen a kelet-európai barbár) idegenekkel szembeni szélsőséges bezárkózási reakció. A bolygó összes populistája azt állítja, hogy az idegenek, Soros, az EU vagy a migránsok miatt megy rosszul nekünk. Apropó, látott bárki is migránsválságot Romániában?

Mindig valaki más a hibás a mi kudarcunkért, vagy a jólétünket fenyegeti.

Akárcsak Orbán Magyarországon, Dragnea és a PSD is Sorost jelölte ki első számú közellenségnek. Bárki, aki bírálja az állampárt politikáját, vagy tiltakozik ellene, az azonnal „sorosista”, „lefizetett”, vagy „haladópárti” lesz, ez utóbbit pejoratív értelmezéssel alkalmazva. Még Kövesi DNA-ja (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) is felkerült a feketelistára, mint az idegenek – román tőke elleni – fegyveres karja.

Erre az egyszerű és hatékony mechanizmusra épül az összes összeesküvés-elmélet, az átverés pedig minden alkalommal működik. Senki sem fogadja el egykönnyen, hogy rosszul választott, hogy ő a kudarc oka, vagy teljes mértékben felelős a saját sorsáért, így inkább mindig a másikat hibáztatja. Az embereknek magyarázatok kellenek, mert gyakran meghaladják őket a környezetükben bekövetkező gyors változások, melyeket vagy elutasítanak, vagy nem értenek meg. Egy személyes kudarc megindokolásának, egy rossz helyzet, vagy egy társadalmon belüli válság megmagyarázásának az a legegyszerűbb módja, ha a külső ellenséget vádolják. Már csak egy kis türelemre és kitartásra van szükség, hogy végül meggyőzzék a lakosságot arról, hogy nem a bennünket vezető politikusok korrupciója és alkalmatlansága, nem az elképzelés- és projekthiány viszi csődbe az államot, ítél bennünket fejletlenségre. Mások a hibásak, sohasem ők!

Valaki mindig lesben áll és akadályozza a fejlődésünket,

egy örök összeesküvés rabolja el fejlődési esélyünket.

Így születtek a fasizmusok, az izolacionista nacionalizmus, a kommunizmus (mely paradox módon eredetileg internacionalista volt) és általában véve az összes szélsőséges ideológia. Sikerük lényegében a közvéleménynek egy képzelt ellenség – zsidók, háttérhatalom, dekadens kapitalizmus és más hasonlók – elleni mozgósításán alapult.

Azt fogják kérdezni, hogy kinek jó ez? Miért kapcsolódott be Románia ebbe az eszement körtáncba, ebbe a kollektív őrületbe, mely úgy tűnik, az egész bolygót hatalmába kerítette? Részben utánzásból. Egy globális áramlat nem kerülhetett el minket, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb ide is eljut. Aztán opportunizmusból. A PSD, a mogulok és az összes pártban megtalálható büntetőügyesek hadserege jó alkalmat látott az izolacionista áramlatban arra, hogy visszatérjenek abba a pozícióba, melyből önkényesen gyakorolhatják a hatalmat és melyet a NATO- és EU-csatlakozás után részben elveszítettek. A nagy haszonélvezők között pedig mindenképpen ott van Oroszország is, melyet egyre hangsúlyosabban vádolnak azzal, hogy trollokon, hackereken és befolyásolási ügynökein keresztül táplálja az etnicista áramlatot, a nacionalista és idegenellenes eszméket. Belpolitikai téren a PSD jó témát kap ezzel támadásra, mint ahogy védekezésre is.

A nacionalista téma jövőre, a Nagy Egyesülés  centenáriumának ünnepségei alkalmával éri majd el csúcspontját.

Csak futólag említem, hogy az ellenzék jobban tenné, ha inkább fellépne az ilyenfajta kisiklások ellen, nem pedig felkapaszkodna erre a hullámra, rálicitálva a többieket a már elkezdődött és tovább erősödő hazafiaskodó versengésben.

Az idegenek elleni harc 2019-ben, az elnökválasztási kampányban csúcsosodik ki, amikor a PSD előrelátható módon azt fogja kínálni a románoknak, hogy vegyék vissza az országukat a német Klaus Iohannistól. Másrészről a PSD-s kormányzat bármilyen kudarcát az EU nyakába fogják varrni (a bennünket elszabotáló multik és általában véve az idegenek, Románia nagy ellenségei nyakába), mely nem hagyja, hogy egy 3 százaléknál nagyobb hiány elfogadásával fejlődjünk. Románia összes korruptja, alkalmatlanja és imposztora mögéjük fog bújni abban a reményben, hogy ezáltal továbbra is hatalmon maradhat egy átvert és manipulált nép felett. Közben a nemzet legértékesebb tagjai már rég külföldre mentek, egyre idegenebbül érezve magukat a saját országukban, jövő és távlat nélkül.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS