Részlet az előadásból
Színház az egész
szabot
2017. április 10. hétfő, 17:19
Annál is súlyosabb, mint amire a cím alapján gondolna.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában vendégszerepel szerdán, április 12-én a kolozsvári színházban Visky András Pornó című drámája, melyet a szerző állított színpadra – tudatja a színház közleménye. 
 
Az egyszemélyes előadást Albert Csilla játssza, zene: Antal Attila. Az előadás két alkalommal, 18 és 21 órától lesz megtekinthető a stúdióban. Visky András így vall a drámáról: 
„Húsz éven át cipeltem magammal egy nagyon személyes, tulajdonképpen megoszthatatlan, legalábbis annak hitt történetet, de aztán egyszer csak elért a budapesti Nemzeti Színház felkérése, és elhatároztam, hogy nem halasztom tovább, elmondom, lesz, ami lesz.
Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben, Szatmárnémetiben. Már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön erre a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, megszületni nem akaró, végül pedig április 13-án, nagypénteken, egyenesen a halálba beleszülető énje. A mi gyermekünk karácsonykor érkezett volna, a forradalommal együtt, de a mi karácsonyunk akkor nem a születés, hanem a gyermekhalál éve lett. Megszűnt dobogni a szíve, nem mozdult többet, leélte el sem kezdett életét – ki érti ezt?
»Pornó« – egy fiktív fedőnév. A valóság viszont ennél a fikciónál sokkal elképesztőbb. A fedőnév viszont nem fedi el a valóságot. Reménységem szerint feltakarja.”
Az előadás részeként a stúdió előcsarnokában megtekinthető lesz a szerző 1300 oldalt kitevő titkosszolgálati irataiból összeállított installáció. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/20609
Nagyon szeretné, ha Románia bekebelezné Moldovát.
A tudósnak mondott társaság szerint az autonómia nem is azt jelenti, hogy autonómia.
A rendkívül népszerű ellenzéki bíró, Cristi Danileț elmagyarázza, hogy is áll Románia az egyik jelentős kulturális sajátosságával, a korrupcióval.
Hiába varázsoltak hazai hangulatot a vendégszurkolók, a szlovákok győztek Nagyszombaton.
Egy jó dolog van ebben az egész hisztiben. Tekintettel arra, hogy a PSD-s pártvezérnek gerincsérve van, íme a bizonyíték: Dragnea úrnak mégis van gerince.
Elismerik a jegyeiket, de csak most az egyszer.
És fogunk-e emlékezni a Székely Tigrisekre? Határ- és emlékezetvédelmet egyaránt feszegető könyv bemutatóján jártunk.
Tény, hogy 100 éves történelme alatt Románia egyik nacionalista cseberből a másik nacionalista verembe esett.
Nem csodálnánk, ha a juhimádó és kormorángyűlölő román mezőgazdasági tárcavezető tartós pánikrohamban törne ki a hír hallatán.
A román sajtó szerint a magyar válogatottban köthet ki Fülöp Lóránd, a FC Botoşani csatára, akit épp behívtak a román ifikeretbe.
Íme, az idei román próbaérettségi aranyköpései. Igazán aranyosak.
Megépült az első sztráda fölötti zöld átjáró, hogy a nagyvadak zavartalanul kószálhassanak a környéken.
Az uszító cikkeiről elhíresült szerző a magyar nemzeti ünnep alkalmából írt felköszöntő üzenetbe csomagolja elképesztő tanácsait.
A tervek szerint így lesz a kincses város történelmi központja egyre élhetőbb. Most már csak idő kell hozzá. És némi pénz.