Szociáldemokrata párt a PSD?

Nem hiszem, hogy létezik Európában másik olyan szociáldemokrata vagy szocialista párt, a PSD-n kívül (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), mely támogatná a nemi irányultságon alapuló diszkriminációt. Hiszen diszkriminatív viselkedés megfosztani a homoszexuális párokat attól a jogtól, hogy egy kapcsolatukat elismerő és védelmező jogrendben részesüljenek. Márpedig az európai baloldali pártok általában e diszkrimináció megszüntetésében tűntek és tűnnek ki, azzal a tendenciájukkal, melynek célja egyenjogúsítani a különböző kategóriákat, sőt, akár még LMBT-párti viselkedéssel is. Ennek egyaránt köze van a nyugati demokratikus baloldal hagyományosan szekuláris, sőt, éppenséggel antiklerikális jellegéhez, mint ahogy az emberi jogok melletti kiállásához is. Márpedig azzal, hogy kendőzetlen elégedettséggel felkarolta azt a kezdeményezést, mely úgy szeretné módosítani az alkotmányt, hogy a házasságot ne „két személy” közötti kapcsolatként határozzák meg, mint eddig, hanem „egy férfi és egy nő” közöttiként, a PSD a polgárjogok korlátozása, nem pedig kiszélesítése mellett foglal állást és elfogadja, hogy az egyházak és elsősorban a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) „határozzák meg újra, mi a jó és mi a rossz”. Akárhogyan ítélnénk is meg önmagában ezt az álláspontot, egy dolog világos: semmi köze sincs a szociáldemokráciához, hanem sokkal inkább egy konzervatív, jobboldali, a hagyomány megőrzésére irányuló viselkedéshez.

Akkor ezek szerint a PSD jobboldali párt, hamisan vallva magát baloldalinak?

Vezetői – néha óriási – villái és birtokai csak tovább erősítik azt a benyomást, hogy a PSD szociáldemokráciája nem egyéb választási plakátnál. Nem véletlen, hogy a „helyi kiskirály” kifejezést elsősorban és elsődlegesen (ha nem is kizárólagosan) a PSD-sekre alkalmazták. De a PSD igazából jobboldalinak sem tekinthető, egy modern, európai jobboldal értelmében, amilyen az EPP-be tartozó, vagy a liberális pártok többsége. Minden olyan – jobb ügyre érdemes – erőfeszítése, mellyel a jogállamiság korlátozására, az igazságszolgáltatás ellenőrzésére, a közigazgatás átpolitizálására tesz kísérletet, távol áll ettől az európai jobboldaltól. (Igaz, az itteni „hivatalos” jobboldal sem viselkedik gyakran másképpen, de néha-néha legalább „lelkiismeret-furdalása” van ezért és végrehajtott bizonyos reformokat.)

Azt is említsük meg, hogy 1990 óta a reformokat Romániában – amennyi történt – általában a jobboldal, vagy a FDSN–PDSR–PSD (Nemzeti Megmentési Demokratikus Front–Romániai Szociális Demokrácia Pártja–Szociáldemokrata Párt – a szerk.) tömbjénél jobboldalibbnak tekinthető csoportosulások irányításával történtek: a Petre Roman–Stolojan csoportosulás az 1990–1992 időszakban, a CDR (Demokratikus Konvenció – a szerk.) 1996 és 2000 között, az ADA (Igazság és Igazságosság Szövetség – a szerk.) 2005 és 2007 között, a PDL (Demokrata-Liberális Párt – a szerk.) 2009 és 2012 között. Még a liberális államfő, Iohannis által támogatott technokrata Cioloş-kormány is sokkal reformpártibb volt, mint amilyennek a PSD most mutatkozik. Máskor, amikor a PSD-s baloldal volt hatalmon,

a reformokat inkább az EU vagy a NATO felől érkező külföldi nyomás „préselte ki”,

ahogy az Adrian Năstase kormányzása alatt történt. De amikor a PSD-s politikusok nem érzik ilyenfajta nyomásgyakorlások korlátozását, vagy választási kampányban vannak, akkor állandóan, szisztematikusan visszatérnek igazi természetükhöz: homofóbbá, sovénekké (a Soros-mítosz), nacionalistává (a multiellenes álláspont) válnak, egyesek még fizikai erőszakkal is megfenyegetik az ellenfeleket. Ezen kívül úgy hiszem, a PSD az egyetlen romániai párt, mely „bekebelezett” néhány figurát a kvázi kimúlt PRM-ből (Nagy-Románia Párt – a szerk.), erre példa Lia Olguţa Vasilescu személye.

Van még valami: ha a PSD igazán baloldali párt lett volna, akkor nemcsak azt láttuk volna, hogy magasabb béreket és nyugdíjakat osztogat a szavazatokért cserébe, hanem a Romániai régiói közötti nagy (néhol történelmi) különbségek csökkentéséért is tesz valamilyen lényegesebb lépéseket. Igyekezett volna különféle módokon bátorítani a magán- vagy állami befektetések délnyugati és délkeleti irányú mozgását. Márpedig e téren szinte semmit sem tett.

A PSD, tehát, nem valódi baloldali párt, hanem egy

vazallusi és kliensi rendszer köré strukturálódott vagyonalapú–konzervatív szervezet,

melynek alapvető választói rétegét egy szegény, tudatlan és főleg polgári tudat nélküli népesség képezi. Könnyedén irányítja az állam bürokratikus gépezetét, de képtelen (és nem is akarja) azt jelentősen javítani. Nyilatkozatokban támogatja (mint, különben, mindenki) Románia modernizálását és Nyugathoz tartozását, de valójában egy gazdag és kiváltságos oligarchia által irányított „illiberális” államot szeretne, mely ahhoz hasonló, ahogy Oroszországot, Ukrajnát, vagy Törökországot irányítják.

De míg a PSD-t európai értelemben sem bal-, sem jobboldalinak nem lehet tekinteni, a PSD ellenfelei sem képesek létrehozni egy – akár csak viszonylagos – ideológiai egységet: az igazi jobboldal, a közép, a szocialista bal, a környezetvédők, az igazi konzervatívok mind-mind, ha komolyan veszik magukat, a PSD ellenfeleivé válnak, hiszen a PSD nem tekinthető igazán sem szociáldemokratának, de még kevésbé liberálisnak vagy kereszténydemokratának. De mindig újra megjelennek a nézetkülönbségek, ha ellenzéki szerepből kikerülve építkezni kell. Mert míg

az utcai tüntetésekhez elegendő ez a fajta sokszínűség,

egy párt vagy egy erős és tartós szövetség létrehozásához nem. Az egyik példa erre a házasság meghatározásának az alkotmány módosításával történő megváltoztatása. Ez megbénította az ellenzéket. Egyesek – az igazi jobboldaliak – egyetértenek a Koalíció a Családért által javasolt változattal, de kínosnak érzik, hogy a PSD-vel egybehangzó álláspontra helyezkedjenek. Mások ellenzik, de nem tudnak egységes álláspontot kialakítani a pártban, ahogy az még az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) esetében is látszik, mely a tagok belátására bízta, hogy miként szavaznak ebben a lényeges kérdésben. De míg a PSD számára az ideológiák összezagyválása egységesítő populizmushoz vezet, hiszen itt egyik ideológiát sem veszik komolyan, a többieknél ez a keverés az eltéréseket, a nézetkülönbségeket korbácsolja fel és a pártok lényegét erodálja. Nem azt akarom mondani, hogy az ellenzék egységének hiánya ne lenne kapcsolatban a politikusok hiúságával és rivalizálásával is, de egy szigorúbb, a PSD-vel szembeni állásfoglaláson túlmutató ideológiai önmeghatározásra való képtelenség – véleményem szerint – objektív akadályát képezi az úgynevezett „jobboldal” egyesülésének.

Ennek következménye, hogy Románia sokat emlegetett modernizálása sokkal lassabban megy, mint mehetne: egyesek (a PSD) nem akarják, hiszen attól félnek, hogy elveszítik a mögöttük álló tömeget és a kiváltságaikat, a többiek pedig nem tudnak egyezségre jutni abban, hogy mit is akarnak.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.