// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Háromba akarják szakítani Románia anyácskát!

// HIRDETÉS

A román nacionalizmus nem egy meggyőződésből született politikai áramlat, hanem a lakosság átverésének durva és bármilyen tényalap nélküli formája. Dan Tăpălagă velős szövege.

A Dragnea és Ponta közti nagy kibékülés segít a pártnak elkerülni egy PSD-re (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) nézve veszélyes szakadást, és azt vetíti előre, hogy a kampánydiskurzus még nacionalistább lesz, mint korábban. Dragnea túlságosan hamar váltott a PRU-tól (Egységes Románia Párt – a szerk.) való elhatárolódásról a „büszke románok” kampányt idéző megnyilvánulásokra.

Ponta megtartásával Dragnea jelentős szövetségesre tesz szert a csillámos és retorikai tűzijátékos hazafiaskodó üzenet hirdetésében.

Ponta néhány napja még azt magyarázta, miért van szükség nacionalista pártra Romániában, Dragnea pedig annak a gyanújának adott hangot, hogy keletről finanszírozzák az ilyenfajta mozgalmakat. Időközben minden megváltozott.

Itt kell megemlíteni, hogy Dragnea két hete, a felelősség kártyáját kijátszva, még elhatárolódott a Diaconu (Bogdan Diaconu – a szerk.) pártja által hirdetett üzenettől:

„Az én szemszögemből nézve Románia nagy kihívások előtt áll. Egy részük látszik, más részük nem látszik. Nem hiszem, hogy ezekre a kihívásokra egy nacionalista, sőt, szélsőséges párt a válasz. Ilyen körülmények között

nagyon köszönjük a törődést, a PRU létrehozását vagy bővítését, hogy segítsenek a PSD-nek, köszönjük, de nem.

Semmilyen kapcsolatot sem akarunk fenntartani egy nacionalista párttal. A PSD modern, Európa-barát szociáldemokrata párt marad, mely habozás nélkül támogatja a stratégiai és nemcsak stratégiai kapcsolatainkat minden szövetségesünkkel, miközben a PRU-nak olyan pártokkal vannak megállapodásai, melyeknek nagyon nagy gondjaik vannak és melyekkel szemben nagyon komoly a gyanú, hogy keletről finanszírozzák őket, és doktrínáiknak semmi közük nincs az értékeinkhez és az elveinkhez.” (Liviu Dragnea szeptember 1-én. Forrás: a PSD honlapja.)

Ugyanakkor Victor Ponta elméletet gyártott egy nacionalista párt létrehozásának szükségességéről, és Diaconuval büszkélkedett:

„Ismerem Bogdan Diaconut, 2012-ben én tettem fel a listára, aztán én kértem, hogy távozzon a PSD-ből, amikor nagyon nekiment a magyaroknak. Azt hiszem, hogy Bogdan sokat tanult. Hiszek abban, hogy létezik egy bizonyos választói réteg és igény Romániában egy hiteles, nem boszorkánykonyhákban létrehozott pártra és politikai mozgalomra és akkor azt mondtam: igen, segítek neked, adok ötleteket. Úgy hiszem,

a PSD és Románia számára jó lenne egy nacionalista vagy nemzeti párt létezése,

de modern, nem szélsőséges értelemben. Nem hasonlítunk Le Penre, mert nálunk nincs migránskérdés.” (Victor Ponta szeptember 1-én. Forrás: B1 TV.)

Sebastian Ghiţă, a gazdasági nacionalizmus időközben PRU-hoz átállt egyik hirdetője augusztus 29-én megismételte az egyik kedvenc elméletét, mely szerint létezik egy nagy összeesküvés a román tőke ellen:

„A PSD-nek és a PNL-nek kötelessége egy puhább, kendőzöttebb kommunikációs játékok játszani annak ellenére, hogy a PSD-ben és a PNL-ben is elég sokan mondják azt, hogy szétverték a román tőkét, hogy manapság a román cégeket – ahelyett, hogy hiteleket kapnának a bankoktól a növekedéshez – az ANAF (adóhatóság – E-RS) akadályozza és az ANAF még dicsekszik is ezzel: blokkoltunk 16.000 román céget.” (Sebastian Ghiţă augusztus 29-én. Forrás: HotNews.ro)

Úgy tűnik, hogy a PSD és Dragnea időközben rájöttek,

nem engedhetik meg maguknak sem a nacionalista kártya, sem Victor Ponta kiengedését a kezükből.

Dragnea átvette Ghiţătól a román cégek elleni ANAF-üldözés témáját, alig néhány nappal azután szellőztetve meg az ügyet, hogy azt magyarázta, mekkora kárt okoz a nacionalista üzenet a nagy kihívásokkal küszködő Romániának.

„Megbeszéltem a kollégáimmal, hogy a következő napokban, gyorsan találkozót szerveznek a Parlament szakbizottságai és az ASF (Pénzügyi Felügyeleti Hatóság – a szerk.) vezetősége között, melynek komoly magyarázatokat kell adnia és figyelmeztetem őket, ne vicceljenek ezzel a találkozóval, illetve a Versenytanáccsal és az ANAF-osokkal, hogy lássuk, az elsősorban a román kis- és közepes vállatoknál végzett nagy ellenőrzései mellett az ANAF odafigyelt-e arra is, miként mozgatták a pénzeket ezek a biztosítócégek. Mert talán minden rendben van, de egyre többen vagyunk mi, románok, akik ezt tudni szeretnénk. (…) Túl nagy a titkolózás egy olyan területen, ahol szabad szemmel látható, hogy a román biztosítócégeket kiszorították a piacról, felszámolták őket, vagy más lépéseket tettek ellenük, a román szállítmányozók pedig nemcsak hátrányos helyzetben vannak, de olyan programnak vannak alávetve, melynek az a célja, hogy lassan-lassan ők is eltűnjenek.” (Liviu Dragnea szeptember 7-én. Forrás: HotNews.ro)

Másnap, csütörtökön, szeptember 8-án Adrian Năstase fejtette ki blogján a külföldiek román cégek elleni összeesküvésének elméletét egy Autarchia, mint államforma című cikkben. De a nacionalista delírium felerősödéséhez nyújtott figyelemre méltó hozzájárulása annak az elméletnek a felvetése, hogy a hazácska a szakadás szélén áll.

„Nem vesszük számításba például egyesek azon szándékait, hogy a következő évtizedben három kisebb országot hozzanak létre a térségünkben.

(…) Nem tudom, hogy újra napirendre kerül-e majd a határok módosításának kérdése, de képes lesz Románia hatékonyan megvédeni magát – 2018-ra való tekintettel! –, ha felvetődik a regionalizálás/föderalizálás kérdése, mely – úgy tűnik – egyaránt bírja Trump Egyesült Államának, Oroszországnak és Németországnak a támogatását, a Budapestről újra felelevenített „etnikai kérdésre” adott megoldásként? Lehet, hogy az ilyenfajta forgatókönyvek csak félrevezetési formáknak bizonyulnak majd, de vannak még Romániának olyan think-tank-jei, melyek részt tudnak venni a politikai és konceptuális gerillaháborúkban? Az utóbbi időben kezdem visszasírni a MAE (Külügyminisztérium – a szerk.) által 1989 előtt finanszírozott és támogatott Nemzetközi Jog és Nemzetközi Kapcsolatok Egyesületet (ADIRI), melynek rendkívül gazdag tevékenysége volt. Romániában ma szinte kizárólag csak a Soros Alapítvány finanszíroz civil szervezeteket. Vitatható célokra. (…) A hazai tőkét perek őrlik fel. A közigazgatási bürokrácia és a bírósági eljárások megfojtanak bármilyen kis magánkezdeményezésre irányuló kísérletet. A banki, az IT-s terület, az építőipar után a biztosítási ágazatot is külföldi cégek kaparintják meg az ASF segítségével.” (Adrian Năstase augusztus 8-án. Forrás: személyes blog)

Ezt a teljesen mesterséges témát, a Románia integritásával szembeni álfenyegetést vasárnap este az Antena 3 televízió vette át és változtatta országos vitává.

Egyszerű a képlet, a PSD ezt már felhasználta, amikor a 2012-es parlamenti választási kampány kellős közepén megbuktatta Mihai Răzvan Ungureanut, illetve Ponta 2014-es kampányában:

a barlangi nacionalizmus, a primer érzelmek (a nemzeti érzés, az eltűnéstől való félelem, az idegenekkel szembeni gyűlölet felerősítése)

bevetése és a közbeszéd valódi témáinak teljes eltüntetése szavazatszerzési célból.

Zárójelben legyen mondva, miközben Ponta felfuvalkodottan büszkélkedett románságával, a Ghiţă által fizetett lobbicégek igyekeztek meggyőzni a nemzetközi sajtót, hogy megveszekedetten „Nyugat-párti” (very West-leaning, további részletek itt).

Akkor a „Románia a Nyugat gyarmata”, „a kormány potom pénzért idegeníti el az ország forrásait” voltak a kulcsszavak, plusz az, hogy „MRU eladta az országot a magyaroknak”. A PSD a „büszke román” szlogenjével menetelt a kampányban, azt remélve, hogy ezzel sikerül majd elfednie vezetői korruptságát.

Most egy kicsit frissíteni fognak a stratégián. Megvádolják majd a Cioloş-kormányt, hogy Brüsszelnek dolgozik, Iohannis meg a németeknek, a „sorosista” miniszterek pedig az ország és a honi tőke ellen szőnek összeesküvéseket. Azzal, hogy előveszi a naftalinból a régi stratégiát, a PSD könnyen szerez néhány szavazatot, de még egy nagyon fontos dolgot is: tematizál, hamis témákat kínál a közvéleménynek. Végül megpróbál újra megszabadulni a korrupció témájától, a párton belüli állandó feddhetetlenségi válságtól, a PSD-s vezetők legnagyobb sebezhetőségétől.

Lehet, hogy Európától Amerikáig az egész világon tendencia az identitárius diskurzus kiaknázása, de annak, amit a PSD a választási kampányokban tenni szokott, nincs köze a nacionalizmus globális szintű felerősödéséhez. A román nacionalizmus nem egy meggyőződésből született politikai áramlat, hanem a lakosság átverésének durva és bármilyen tényalap nélküli formája, melyet atavizmusokkal manipulál, a legtisztább 90-es évekbeli szekus stílusú, erősen Nyugat-ellenes félelmeket, dühöket és gyűlöleteket táplálva.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS