// 2026. április 27., hétfő // Zita

Végy egy jó témát

// HIRDETÉS

Amiről szeretsz írni vagy beszélni. Minden más a blogoláshoz már nem olyan nagy kunszt. Magyarósi Csabától alkudta ki a siker titkát a Blogdíler.

Írnak-e (forgatnak-e) több blogot Erdélyben attól, hogy ismert magyar bloggerekkel lehet beszélgetni? Lesz-e a beszédből írás – nagyjából ez a tétje a Blogdíler beszélgetéssorozatnak, amelyet Tamás Endre ifjú házigazda Magyarósi Csabával indított péntek délután a kolozsvári K+ közösségi térben. 

 

Magyarósi Csaba kicsi és óriási kütyükből épített karaktert és karriert magának. Ez egyszerre túlzás és alulbecslés – derült ki, miközben elmesélte nagyjából az eddigi életét. Annak, hogy az iskolai szünidőkben szüleivel fillérekért utazta be Európát, valószínűleg sok köze van ahhoz, hogy az Egy nap a városban evős blogjából kinőtt 

  • egy könyv,
  • egy külföldi városokat is bemutató videósorozat, 
  • egy személyre szabott csapatépítőket szervező és egy belsőépítészettel foglalkozó cég,
  • valamint egy gyermekétkeztető program, a Város hőse

 

Jogász akart lenni, de a felvételi eredményhirdetése után két héttel kiderült, hogy egyetlen pont hiányzott a bejutásához a jogi karra, így elment egy újságíróképzésre, majd egyetemen is ezt a szakot választotta. Másodéven már újságot akart írni, és addig járt az Index nyakára, míg végül felvették, hét év alatt / után pedig kétszer is kirúgták.

 

A Tech rovatba írt, és sokunknak úgy lett ismerős a bazinagy (munka)gépeket bemutató Attraktor sorozatban, hogy amikor kiküldték egy óriási repülőgép érkezéséről tudósítani (amely csak másnap érkezett meg), arra gondolt, milyen jó volna a gépet videóban megmutatni. Annyira jól sült el a személyesen forgatott anyag (ami akkor nagy szám volt az online sajtóban is), hogy az Index profi videóst adott mellé, és Mesterházi Dáviddal kitalálták és évekig forgatták az Attraktort

 

Ami annyira jól ment, hogy megvette a Discovery, ahol most már Xtractor címen látható. Ez volt a végleges szakítás oka az Indexszel. Először azért rúgták ki, mert az újságírás melletti blogírást még elnézték neki, de amikor webshopot is indított, azt már direkt konkurrenciának tekintették. Még aznap vissza is vették külsősként.

 

Az Attraktor tévés forgatása viszont egyáltalán nem bizonyult teljes kánaánnak: a rendezés, forgatás, vágás kiszervezése egy tévés stábnak megölte az egésznek a spontaneitását és varázsát, mesélt a kulisszákról Csaba. A második évadra visszavette a kreatív feladatokat magának, és majdnem belepusztult a munka mennyiségébe.

 

 

Közös(ségi) videónézés – hogy tudjuk, miről beszélgetünk

 

Blogot pedig azért indított, mert eleinte csak nem értették, miért ír kishíreket egy teljesen érdektelen, Apple nevű amerikai cégről és termékeiről az Indexen, majd letiltották a témát. Mivel neki ez volt a szíve csücske, blogot indított róla, és bevált a számítása: kevés gazdasági esemény köré épült ki akkora vallás, mint egy-egy új iPhone-modell piacra dobása. 

 

Az Appleblogot azóta természetesen nem egyedül írja Magyarósi Csaba, és nem is vallásos elfogultsággal: a hitele miatt nő az olvasótábora. Ezt az Index szerkesztői korrekt módon tudomásul veszik, és egy-egy relevánsabb bejegyzését azóta is megjelenítik a főoldali „blogketrecben”. MacBookja pedig csak 2006 óta van, árulta el, a kényelmi faktor miatt pedig azóta a teljes kütyüarzenálja bealmásodott. (Az Apple sikerének egyik titka, hogy teljes digitális ökoszisztémát épített ki a felhasználói számára.)

 

Ma már nem tudná leírni, hogy az iPhone a legjobb telefon a világon, mert ugyan az almás logó még mindig felsőkategóriás termékeket jelöl, de a konkurrencia felnőtt hozzá, mondja és írja Magyarósi. Az Apple biztosít neki új mondanivalót, de nem szponzorálja a blogot, árulta el, soha egy centet sem adott. Sőt azért fut a Facebookon Almalé és Kungfu néven a blog, mert a neve ott már az Apple ügyvédjeinek szemét is csípte.

 

Még a jó téma se kötelező a gyors sikerhez, 

a tartóshoz viszont valószínűleg igen – említett Csaba olyan youtube-ost, aki olyan tartalommal ért el több százezres nézettséget (és került be miatta a Való Világba), ami ténylegesen nem szól semmiről. 

 

Neki szerencséje volt, hogy gazdaságilag sok lábon állt, amikor videós blogokat is indított, és szabadon kísérletezhetett a YouTube-on. Most már a videózás is rentábilis, vallotta be, de ez sem jelent számára semmilyen kötelezettséget: addig csinálja, ameddig élvezi. 

 

És ez az egyik közhely, ami működik a YouTube-on – válaszolta a blogindítást feszegető kérdésekre: a személyes videóblogon átjön, ha élvezed, amit csinálsz, és az is, ha nem. Nem lehet szerepet játszani, vagy nem hosszan, mert előbb-utóbb úgyis kiesel belőle, és hiteltelenné válsz. Nézettséget akármilyen baromkodással el lehet érni, fenntartható és rentábilis videóblogot viszont csak őszinte és átgondolt tartalommal. 

 

Az sem gond, ha beszáll egy finanszírozó, ha hitelesen hangzik a szádból, hogy ezt vagy azt a terméket, szolgáltatást ajánlod, és nyilvánvalóvá teszed, hogy a néző szponzorált tartalmat kap. Az internet nem bírja el a hamis reklámokat, Csabától viszont kifejezetten kérték, hogy forgasson még olyan idióta reklámrészeket, amelyekért cserébe a Vodafone szponzorálta a városnézős videóit. Nem ússzuk meg, Kolozsvárról is készít majd városnéző videót, de előbb meg szeretné ismerni.

 

A jó képminőség sem feltétlenül feltétele

a sikernek, de persze nem árt. És igen, ír előre szöveget arról, hogy mit szeretne elmondani a videóban, amit épp forgat, de ennek csak kábé a harmadát mondja el, a többi jön spontánul az Xtraktorban és a nyaralós videókban is. Az előre megírt szöveg nem válik haszontalanná, mert tartalmi vázként segíti a forgatást, magyarázta.

 

Ma már több tartalmat gyárt (a Netizé sorozatát az appokról még nem is említettük), mint amennyit fogyaszt, de annyit elárult, hogy a gyors vágás technikáját például amerikai videóblogokról leste el. Olyan bloggerek, videósok munkáit nézi, akiknek van témájuk és üzenetük, például a Szertár blogot vagy Szirmai Gergely videós csatornáit.

 

Nincs tudatos marketing stratégiája,

árulta el, nem is fektet ebbe, legfeljebb a Facebookot ösztökéli időnként párezer forinttal, hogy legalább a lájkolóinak mutassa meg a posztjait. Eddig egyetlen videócsatornáját adta oda egy ilyeneket menedzselő cégnek, hogy a bevételek 30 százalékáért futtassák fel a nézettséget, de egy év után kiderült, hogy nem csináltak vele semmit. Mikor rákérdezett, hogy miért nem, azt válaszolták, hogy azért, mert ő mindent jól csinált.

 

Rákérdeztünk, de még nem összesítette, hogy a szöveges és videós blogjaival hány embert ér el. YouTube-csatornájára több mint 77 ezer ember iratkozott fel, és a videóit többen nézik, mint a hasonló témákban utazó tévék műsorait. Úgy véli, a tévék hiába próbálkoznak a YouTube-sztárok átcsábításával, ez nem növeli a nézettségüket, a hirdetések pedig szép lassan átvándorolnak az online videósokhoz. Az egyre fogyó hirdetési pénzekből pedig egyre rosszabb tévéműsorok készülnek, miközben most nő fel 50-60 éve az első generáció, amelyiknek már semmit sem jelent a tévé.

 

Ahogy a tévében a szerkesztők és azok hierarchiája, majd egyre kiforrottabb etikai kódex döntötte el, mit lehet sugározni és mit nem, úgy az internetes videózás is felveti, hogy hol a szólásszabadság határa, ezt ki dönti el és milyen alapon, de ezt a vitát még le kell folytatni. Szerinte viszont rossz irány az érzékenységi területek folyamatos tágítása úgy offline, mint online, ha ennek eredményeként nemcsak a köztörvényes tartalmak, hanem az ellenvélemények, eltérő világnézetek is elkerülnek minket.

 

A magánéletét viszont szigorúan védi: bár otthon készülnek a kütyüs videói, azokban nem jelenik meg se a felesége, se a gyerekei. A nyilvánossággal együttjár az, hogy bármilyen témában szólalsz meg, lesznek, akiknek nem tetszik a véleményed vagy az arcod, és ezt azonnal a tudomásodra hozzák. Csaba megszokta és már lazán veszi, ha beszólnak neki, a családtagjait azonban nem akarja ennek kitenni. Vagyis számolj a trollokkal, ha az online nyilvánosság elé akarsz lépni akár szöveggel, akár videóval.

 

Az túlzás, hogy szétszedtük volna Magyarósi Csabát a kérdéseinkkel, a Blogdílerbe bevezető edzésként viszont pont jólesett. Lehet gyúrni a következőre, mert a beszélgetéseket legalább decemberig szeretné folytatni Tamás Endre, aki annyit árult el a végén, hogy legközelebb is techbloggert hív meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS