Hogy szorítható vissza a terjeszkedő politikai populizmus?

A relativizmus és a politikai korrektség veszélybe sodorják erkölcsi integritásunkat és demokráciáinkat, mert populizmust szülnek. Ilyen pozíciókból nem lehet támadni, vagy démonizálni a populistákat. Valami más kell…

Az AEÁ elnöke, Barack Obama nemrég szokatlanul és az amerikai választási kampányok történelmében példa nélküli heves támadást indított a republikánusok elnökjelöltje ellen. Az indonéziai kormányfővel tartott közös sajtókonferenciáján Obama tagadta, hogy Donald Trump rendelkezne az elnöki tisztség gyakorlásához szükséges tulajdonságok és képességek bármelyikével.

Nagyon is elképzelhető, hogy Barack Obama ezúttal, teljesen véletlenül, ráhibázott, miután nyolc éven keresztül egyik tévedést követte el a másik után. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Fehér Ház főnöke Hillary Clintonnal, a demokratapárti elnökjelölttel együtt, de nélküle is, két mandátumon keresztül az amerikai adminisztráció által valaha elkövetett külpolitikai hibák leghosszabb és legsajnálatosabb sorának volt a kezdeményezője.

Ezek következményei könnyen és mindenfelé láthatók. Oroszország expanziója, Törökország diktatúrába sodródása, Líbia szétzúzása, a Közel-keleten és máshol elkövetett genocídiumok, a véget nem érő szíriai mészárlás, melynek kegyetlensége túllép legtöbbünk képzelőerején, valamint a demokráciák ostrom alá helyezése a legváltozatosabb válságok nyomán: mindezek, többek között, a nyugati diplomáciák szomorú kisiklásainak összefoglalásai is.

De Trump nemcsak e hibák miatt népszerű. Hanem főleg azért, mert

a fehér, keresztény és heteroszexuális választók sokáig néma szegmensének ad hangot,

akik elhanyagoltságuk után erkölcsi kötelességüknek érzik a támogatását. Olyan rétegekről van szó, melyek úgy érezték, hogy eddig hallgatásra és diszkriminációra ítélte őket egy relativista és politikailag korrekt establishment, azt a – bizonyos mértékig hamis – benyomást keltve, hogy az érvényesüléshez vagy a gazdasági, politikai, társadalmi felemelkedéshez csak a valamelyik kisebbséghez való tartozás adhat belépőjegyet, lett légyen az szexuális, vallási, rasszi vagy nemzeti.

E csoportok folyamatos hibáztatásával együtt az elit elkövetett egy végzetes hibát. Jelentősen meggyengítette a demokráciát: fanatikus, muzulmán rezsimeket és csoportosulásokat dédelgetett, melyeket olyan államok támogatnak, mint Szaúd-Arábia vagy Törökország, melyek programszerűen akadályozzák a nyugati iszlám megreformálását, demokratizálását és világiasítását.

Miközben a nyugati antiterrorista szakértők majd belegebednek, hogy megtalálják a szélsőséges kommunikáció és propaganda interneten és közösségi hálózatokon keresztüli terjedése korlátozásának és felszámolásának módját,

a nyugati politikai elitek láthatóan kudarcot vallottak feladatuk ellátásában.

Éveken keresztül meghiúsították egy mérsékelt iszlám megerősödésének bármilyen esélyét. Egy olyanét, mely „euroiszlámként”, hogy a szír-német Basszám Tibi kifejezésével éljek, képes lehetne a mohamedán hívők többségét olyan nyugati polgárokká változtatni, akik ugyanannyira lojálisak a liberális demokráciához és az állam és a vallás szétválasztásához, mint a keresztények, zsidók, buddhisták, hinduk, vagy ateisták.

Tibi a német közszolgálati rádiónak, a Deutschlandfunknak adott egyik interjújában egyértelműen borúlátóként jellemezte magát azzal kapcsolatosan, hogy Európában fel lehetne építeni egy békés és ugyanakkor liberális iszlámot. Egy ilyenfajta konstrukció esélyét én is gyakorlatilag nullának tartom, amíg a hatóságok, többek között a német hatóságok is, belföldön – tudatosan vagy felelőtlen módon – iszlamista szervezetekkel vagy kormányokkal működnek együtt, melyek a sariát a törvény fölé helyezik. Például a Muzulmán Testvériséggel.

Az ilyenfajta csoportok támogatása, a velük való együttműködés vagy befolyásuk megtűrése, akár a kisebbségek iránti tiszteletből, akár – mint gyakran történik – gyávaságból vagy tudatlanságból, meghiúsít bármilyen erőfeszítést, melynek célja a másfajták iránti tiszteleten, a jogállamiság előtti teljes egyenlőségen alapuló muzulmán közösség felépítése. Végzetes módon még a nyugati bírói testület egy része is a tudatlanság áldozata maradt, vagy annyira mélyen magáévá tette a politikai korrektség ideológiáját, hogy a nyitott társadalmak jogrendjének szellemét és betűjét semmibe vevő ítéleteket hoz.

Végül ugyanezek az ideológiai források táplálták

az elitek kiterjedt, intenzív és irracionális bizalmatlanságát saját népeikkel szemben,

melyeket szintén a plebsz nem kevésbé akut és kiterjedt félelme, kormányon lévőkkel és adminisztrációkkal szembeni elidegenedése terhel, az integráció elmaradását és a keleti irányú migráció fokozódásával a terrorizmust segítve elő.

Az elitek gyanakvásának és gőgjének, illetve a tömegek gyűlöletet szító növekvő félelemnek ezen a teljesen irracionális szinten bekövetkező ütközése olyan hatásokkal járt, melyekkel szemben az érvek és a ráció nem nagyon érik el az elvárt hatást.

Nagyon is nyilvánvaló, hogy Donald Trump nem hiteles és elfogadható jelölt. Sőt, katasztrofálisnak tűnik. Mindenestre sokkal rosszabb az ellenjelöltjénél. Hiszen egyértelmű, hogy izolacionizmusa éppenséggel Amerikára lenne végzetes a globalizáció, az információs technológia és a nukleáris arzenálok világában, ahol már egyetlen ország sem bújhat – még kevésbé a szuperhatalom – a földrajz, egy vár lőrései mögé.

De olybá tűnik, hogy a relativizmus és a tömegekben félelmet és ellenségeskedést szülő csőcselékkel szembeni gyanakvás termékeként Trump – sajnos – be van oltva a démonizálással és a racionális kritikával szemben. Ez utóbbiak hatását az elitek erkölcsi és politikai hiteltelenítése, az ezen elithez tartozónak tartott értelmiségiek és politikusok egy tömbben való elutasítása semlegesíti, beleértve az azokat megfogalmazó republikánusokat is.

E szemszögből nézve Trump nem elszigetelt eset.

A nyugati populista jelöltek mindegyikével szemben azért nehéz küzdeni,

mert a racionális gondolatmenetek paradox hatást gyakorolnak támogatóik érzelmeire, mely érzelmeket ők képesek kiváltani és saját hasznukra felerősíteni. Így aztán a velük szembeni szikár ellenvetések, megbélyegzésük és démonizálásuk ahelyett, hogy kipukkasztaná politikai lufijukat, még jobban felfújja azt. Hiszen a folyamatosan megbélyegzett, semmibe vett és démonizált választók már nem érzékenyek az ilyesmire.

Furcsa, hogy ez a nyilvánvaló megállapítás, mely a populizmussal szembeni megszokott politikai taktikák hatékonyságának hiányára vonatkozik és melyet már számos avatott megfigyelő megfogalmazott, a szélsőségek választási visszaszorítását célzó stratégiák kidolgozására nem volt hatással.

A jelenlegi választási kampányban Obama, aki megválasztása érdekében szintén nem takarékoskodott a populizmussal, vagy nem érzékelte a gondot, vagy hű marad azon szokásához, hogy annál nagyobb baklövést követ el, minél inkább jót akar tenni. De ez az ügy jelentősen túlmutat már a választási összecsapásban érintett szereplők sorsán. Itt már annak a világnak a sorsáról van szó, melyben élünk. Ez többé nem maradhat a szabadság világa, ha elfogadjuk, hogy azt populisták, szélsőségesek vagy a hazugság és erkölcsi tisztázatlanság vezéreljék.