// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

A Fekete-tenger környéki föderációk és birodalmi építkezések álma

// HIRDETÉS

Lehet, hogy nem is annyira álom. Csak éppen politikai akarat kell hozzá. Ami nem mindig van.

Újrarajzolják Európában a hatalmi térképeket? Nyilvánvaló. Milyen alapon? Az erőelemek milyenfajta kötőanyaga mentén, hogy némi természetes koherencia is meglegyen? Tévednek, ha azt hiszik, hogy ez egy újkeletű vita.

A történelem folyamán ez táplálta az összes föderációs, konföderációs vagy birodalmi építkezésre vonatkozó tervet. És bennünket elsősorban a modern korszakbeliek érdekelnek, melyek a mai nyugtalanságok körülményei között, így vagy úgy, újra egyes gazdasági, katonai és biztonsági együttműködési térségek lehetséges példáivá válhatnak. Ezek semmiképpen sem zárják ki egyes országok európai és euroatlanti rendszerekhez való tartozását, ellenkezőleg, azok szerint, akik ma Brüsszelben és másfelé is hajdani tervek térképeit teregetik ki, egyenlő és történelmi, társadalmi tapasztalat és gazdasági teljesítmények szempontjából eléggé közelálló partnerek közötti regionális projektek előtt nyitják meg az utat.

Ilyen körülmények között rendkívül relevánsnak tűnt számomra egy múlt pénteki brüsszeli vita, melynek keretében a világ e része számára a modern korszakban javasolt egyik legérdekesebb konstrukció történelmi érdemeit elemezték: a Józef Piłsudski marsall által kigondolt INTERMARIUM, lengyelül Międzymorze projektről van szó.

A lengyel név pontos fordítása „tengerek közötti”, és az volt a cél, hogy

az első világháború után létrehozzák a közép- és kelet-európai államok Föderációját,

amibe meghívták a balti államokat (Litvánia, Észtország és Lettország), Finnországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát, Magyarországot, Romániát, Jugoszláviát és Csehszlovákiát. Ezzel olyan valóságos erőt akartak létrehozni, mely képes ellenállni a korszak két agresszív birodalmi politikájának, vagyis Németország és Oroszország törekvéseinek. Ezt a projektet jövőbelátónak minősítették, mert nagy pontossággal jósolta meg a következő konfliktusforrásokat, melyek aztán éppen a közép- és kelet-európai térség országaira gyakoroltak drámai hatást katonai leigázás és területrablás formájában.

De Józef Piłudski álma, az ehhez kapcsolódó konstrukcióval együtt egy másik nagy elvnek, a prométheizmusnak, annak a politikai tervének volt alárendelve, melynek célja a cári birodalom és utódállamai – a Szovjetuniót is beleértve – erejének meggyengítése volt, aminek az elsősorban a nem-orosz származású népek által szervezett nacionalista függetlenségi mozgalmak feltétlen támogatása volt a fő eszköze.

Lengyelország e politika nevében és szellemében az elsők között ismerte el Finnország, Észtország, Litvánia és Észtország függetlenségét, de ugyanakkor politikai és katonai szövetséget is kötött a Szimon Petliura által vezetett Ukrán Népköztársasággal (az 1920. áprilisi varsói megállapodás), miközben a lengyel Bogdan Kutylowskit jelölték Ukrajna miniszterelnökének. De ide tartozik egy „kaukázusi térségért felelős lengyel miniszter” akkreditálása és egy katonai misszió létrehozása is e régió számára, ugyanakkor az Egyesült Nemzetekben (1920. május 17-e) a „Krími Köztársaság-indítvány” támogatása, melyben a Krím lengyel protektorátussá alakítását követelték. Ezt az elvet 1927 után hivatalosan integrálták a lengyel külpolitikába és a Fővezérkar terveibe, Varsóban létrehozták a keleti ügyek intézetét, melynek külön programja volt a közel- és távol-keleti ügyek tanulmányozása, és megalakították a Fiatal Orientalisták ifjúsági szervezetet. Párizsban és Helsinkiben havilapokat (Promethee és Prometheus) adtak ki, Varsóban, Párizsban, Helsinkiben és Harbinban pedig „Prométheusz Klubokat” alakítottak. Ebben a nagyon befolyásos lengyel diaszpórától kapott jelentős támogatásra is támaszkodhattak.

Végleg a múlt részévé vált a gondolat és teljesen irreleváns a jelenlegi kontextusban?

Egyáltalán, mondják egyes elemzők, mint például a Stratforosok, akik 2014-ben ezt a hatalmi térképet gondolták ki, szintén a „három tengely mentén”, NATO-tagországokat, a szervezeti tagságra törekvő vagy a Kibővített Békepartnerséghez tartozó államokat is belefoglalva.

Van ennek valamilyen realitása? Igen, érvelnek most más források, melyek az Európai Unió egyik legnagyobb külpolitikai kudarcát, a Keleti Partnerség projektjét tartják szem előtt, amelyet egyes orosz elemzők a lengyel hagyományt követő Prométheusz típusú gondolkodás utolsó kifejeződésének tartottak és melynek látványos összeomlása „hatalmi űrt” hozott létre Oroszország nyugati részén.

Az említett pénteki vitán azt mondták, hogy ebből fakadnak a NATO új kezdeményezései. És ennek alátámasztására vessük össze ezt a térképet a varsói csúcstalálkozón a keleti front megerősítéséről szóló döntésekkel, valamint azokkal a közeljövőben megteendő lépésekkel, melyek a Fekete-tengernek a nagyon valóságos, nyomasztó és exponenciálisan növekvő orosz fenyegetéssel szembeni bebiztosításával kapcsolatosak.

Egy olyan térség térképeiről beszélünk, melyek mindig a nagy kontinentális erők, birodalmak vagy politikai szövetségek érintkezési vonalát jelentő stratégiai terület uralására vonatkozó vágyból fakadó óriás nyomástól függően változtak. Ezért íme, az orosz birodalmi rögeszme térképe is, pontosan „a három tenger” környékén.

Ezt nem feledve kell felfognunk, hogy az európai kelet szövetségei miért bizonyulhatnak logikusaknak és teljes mértékben szükségeseknek, ha igazolni tudják, hogy olyan kötőanyagon alapulnak, mely elég szilárd ahhoz, hogy egy politikai szolidaritást is generáljon. Egyelőre ez nem teljesen világos, hiszen a Visegrádi Csoporton kívül nincs más ilyen jellegű hivatalos javaslat. De viták vannak, méghozzá egészen intenzívek és nagyon érdekesek, éppen a jelenlegi körülmények impulzusaiból kiindulva, melyek már most is bonyolultak, és még bonyolultabbaknak ígérkeznek a Törökország jövőbeni lépései által jelentett nagy ismeretlen miatt.

A „három tenger” koncepció újra időszerűvé és a biztonság új tengelyévé válik a világnak ebben a részében.

Jelenleg e tengely jobb és bal oldalán folyamatos újracsoportosulások, erők, ellenőrzési és stabilizálási mechanizmusok összevonása, elrettentési és védelmi egységek telepítése zajlik. A közép- és kelet-európai országok pedig, természetesen a NATO ernyője alatt, hirtelen sürgős kérdésként kezdték kezelni, hogy saját hadseregeik képviselik az első tényleges védelmi bázist és hogy ami az azonnali lépéseket illeti, konfliktus esetén gyors együttműködésük és mozgósítási képességük jelenti a fő adut.

Elméletileg ezt fogták fel mindebből. A továbbiakban majd meglátjuk, hogy miként döntenek a politikusok és miként (és pontosan milyen szinten) körvonalazódik majd azon országok együttműködése, melyeknek most van egy nagyon erős, a nemzetbiztonságukkal és végső soron az állami és nemzeti identitásuk megőrzésével kapcsolatos kötőanyaguk.

Mindez abban a kontextusban, hogy a tengely másik oldalán most ugyanolyan nyilvánvaló jelei vannak egy másik építkezésnek, mely szintén a „három tengert” vette célba, legalábbis a térségünkben, ehhez hozzátéve még a kaszpi-tengeri dimenziót, katonai befolyása és ereje gyakorlásának további fontos ellenőrző elemét.

A térképek, hatalmi övezetek és a befolyási szférákért folyó elkeseredett csatározás érintkezési vonalában (vagy ha úgy jobban tetszik, törésvonalán) vagyunk. De az a szerencsénk, hogy két olyan struktúra – a NATO és az EU – tagjai vagyunk, melyek egyesítették akaratukat az euroatlanti térség értékeinek megvédésében. Most vitathatatlanul rendelkezünk a NATO keleti vonalára vonatkozó, többek között Romániába tervezett többnemzetű dandárok jelenléte által képviselt erőteljes jelzéssel.

Ez elengedhetetlen, de nem elégséges, hiszen hazánknak most kétoldalú és főleg többoldalú módon, egy jelentős gazdasági, katonai és biztonsági integrációs regionális projekt formájában kell megerősítenie stratégiai baráti kapcsolatait a közvetlen szomszédságban. Ezeken túlmenően pedig ott vannak a kontinentális dimenziójú és globális lehetőségű szövetségek. És miközben egyre többet beszélnek a „Neue Mitteleuropa”-ról, tudnunk kell, hogy miről beszélnek, látnunk kell, hogy mi és mennyire felel meg nekünk, de mindenekelőtt részei kell legyünk a viták központi magjának. Ez lehetne az „országprojekt” egyik komponense, azzal a feltétellel, hogy legyenek olyan politikusaink, akik tudnak mit kezdeni vele.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotók: adevarul.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS