Románia (h)őstörténete: egy fantasztikus regény

A románok történelme mitizálási és hamisítási beavatkozásokon esett át. Egyes, elsősorban politikai vagy nemzeti érdekek kiszolgálása miatt a románok történelmét néha még a kortársak által is nevetségesnek tartott aberrációkkal és fantazmagóriákkal terhelték meg.

A román történetírás az idők folyamán különböző szakaszokon ment keresztül, az úttörőtől a kritikus szellemig, a dilettantizmustól a szakmaiságig. Különösen a XIX. században és a XX. század elején, amikor a nemzeti pezsgés az összes, románok által lakott területre kiterjedt, számos elmélet jelent meg a románok származásáról, de különösen a kárpáti-dunai-pontoszi térségen belüli kontinuitásról.

A román fejedelemségek román tudósembereinek buzgalma (de az erdélyieké is), hogy egész Európát meggyőzzék a románok egységhez és szabadsághoz való jogáról, jelentős méretű történetírási vagy pszeudo-tudományos aberrációk megjelenéséhez vezetett.

A románok történelme sokkal nehezebben tudott ezektől megszabadulni, mint amilyen könnyű volt a – különösen a románok ősiségével és eredetével kapcsolatos – fantazmagóriákat felkarolni. A XIX. században, de még a XX. század elején is elsősorban két olyan áramlat uralkodott el, melyek antagonisztikusak, de kinyilvánított elméleteiket tekintve ugyanolyan nevetségesek voltak.

Miként „irtották ki” a románok a dákokat

A Habsburg Erdélyben a XVIII. század végén létrejött egy román politikai-társadalmi emancipációs mozgalom, melyet Erdélyi Iskola néven ismerünk. Ehhez elsősorban a román származású erdélyi értelmiségiek csatlakoztak, de egyházi személyek is. Az Erdélyi Iskolának különleges jelentősége volt az erdélyi románok szellemi és politikai emancipációs folyamatában, mert a többségi román nemzetnek az erdélyi magyar és német nemzet melletti elismeréséért küzdött. Ugyanakkor az Erdélyi Iskolának sikerült bevezetnie a román nyelv latin betűs írásmódját is a cirill helyett.

Annak érdekében, hogy az erdélyi románok eredetét és régiségét minél tömörebben és nyilvánvalóbban mutassák be, az Erdélyi Iskola képviselői kitaláltak egy észbontó elméletet, nevezetesen a román nép tiszta latinitását. Ez a román történetírás egyik legaberránsabb és néha legnevetségesebb tudományos irányzata, mely röviden összefoglalva meghamisította a románok eredetének történetét.

Ez az áramlat különben nemcsak Erdélyben nyilvánult meg, hanem a román fejedelemségekben is teret nyert. „Az Erdélyi Iskola számára a római eredetre és amennyire lehetséges, egy bármilyen idegen beavatkozás nélküli római eredetre való utalás fontosabb volt, mint a fejedelemségekben tevékenykedő előfutárok számára. A magyar vezető elit által egyértelműen alsóbbrendű helyzetben tartott erdélyi románok emancipációjáért folytatott küzdelmükben fegyverként használták a származást. A világ urainak utódaiként, akiknek nyelve még mindig hivatalos nyelv volt Magyarországon és Erdélyben, a románok nem fogadhatták el a végtelenségig egy olyan nép felsőbbrendűségét, mely a kor normái szerint, vagyis ’faji’ és ’származási’ szempontból alsóbbrendűbb volt náluk”, mutat rá Lucian Boia történész a Történelem és mítosz a román köztudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească) című könyvében.

Ezzel összefüggésben, hogy minél inkább egyértelművé tegyék – a történészek többsége számára észbontó – tiszta latin származást, a latinisták „kiirtották” a dákokat. Vagyis azt állították, hogy a dákokat a római légiók kiirtották. „Mivel nem tudtak elmenekülni a rómaiak elől, egy részük megölte magát”, jelentette ki elmélete alátámasztásaként Petru Maior A románok dáciai kezdeteinek történelme (Istoria pentru începutul românilor în Dachia) című, a XIX. század elején írt könyvében. Hogy minél meggyőzőbb legyen, Maior odáig is elment, hogy a rómaiak, a „ragyogó” vérükkel semmiképpen sem mehettek bele abba, hogy olyan „barbárokkal házasodjanak össze, mint amilyen a dák fehérnépek voltak”.

Maior, de az Erdélyi Iskola más képviselői is Eutropius csonkolt idézeteit használták fel, aki arról írt, hogy Dáciából elfogytak a férfiak. Ez a hipotézis néhány évtizeddel később már mosolyt fakasztott. Titu Maiorescu, különben, a Kritikák (Critice) című művében vitatta a tiszta latinizmus elméletét.

„Petru Maior 1812-ben, hogy ne kelljen megemlítenie Şincai mindenféle kritika nélküli idézet-összeollózását, megírja a románok dáciai kezdeti korszakáról szóló történelmi munkáját. Azon igyekezetében, hogy bebizonyítsa, mi a rómaiak romlatlan utódai vagyunk, Maior a negyedik paragrafusban azt állítja, hogy a rómaiak teljesen kiirtották a dákokat, így nem történt semmilyen keveredés e két nép között. Hogy bebizonyítson egy ennyire természetellenes hipotézist, történészünk Eutropius egyik kétséges passzusára és Julianus egyik passzusára támaszkodik, melyeket egészséges elmével elfogadhatatlan módon értelmez, így aztán rómaiságunk történelmi bizonyítása egy történelemhamisítással kezdődik”, írta Titu Maiorescu.

Ezek a latinista elméletek, melyek szerint a románok a Dáciában letelepedett rómaiak közvetlen leszármazottai lennének, korábban már Dimitrie Cantemirnél és Constantin Cantacuzinónál is megjelentek.

Miként hamisították meg a román nyelvet

A latinista áramlat legnagyobb aberrációja mégis a román nyelv meghamisítása volt. Pontosabban kidolgoztak egy román szótárat, mely kiiktatott beszédünkből minden nem latin szót. Természetesen egy elég sajátos és nevetséges nyelv lett belőle. Ez az 1871 és 1876 között megjelent román szótár August Treboniu Laurian kezdeményezése volt. „A Laurian által újra kidolgozott nyelv, a (kiiktatásuk céljából szójegyzetbe foglalt) nem-latin elemek kigyomlálása és egy etimológiai helyesírási rendszer elfogadása után már csak nagyon nagyvonalakban hasonlít a valódi román nyelvre. (…) Egy mesterséges nyelv létrehozásának kísérlete megdöbbenést váltott ki és végleg hiteltelenítette a latinista iskolát”, írta Lucian Boia fentebb említett művében.

Titu Maiorescu különben már a XIX. században jelezte és bírálta a latinisták azon kísérletét, hogy a tiszta latinitás bizonyítását kergetve még az etimológiát is meghamisítják. „Ezekben a termékekben nem önmagukban a tévességük okoz meglepetést és szomorúságot, hiszen ezt a kor körülményei magyarázzák és időnként indokolják is, hanem az azokkal kapcsolatos mai véleményünk helytelensége, az önelégültség és öndicséret, mellyel a hiányos ismeretekkel rendelkező román értelmiségiek igazi tudományos tettekként tekintenek rájuk, az a vakság, melytől nem látjuk, hogy a román nemzet felépítése nem nyugodhat olyan alapon, melynek közepén a hazugság nyugszik”, írta Maiorescu a Mai iránnyal szemben a román kultúrában (În contra direcţiei de astăzi în cultura română) című művében.

Az abszolút rómaiaktól az abszolút dákokig

Nem kellett sokat várni az ellenreakcióra. Pontosabban, miután „kiirtották” a latinistákat, a dákok újra megjelentek a történelem színpadán, ezúttal hivatásos történészek kritikai írásai révén. Bogdan Petriceicu Haşdeu 1860-ban tette közzé Kivesztek a dákok? (Pierit-au dacii?) című cikkét, ezzel bevezetve a dák barbarizmust az addig latinizmus által uralt román kultúrába. Erőfeszítéséhez Cezar Bolliac is csatlakozott. És hamarosan újabb kisiklás történt a románok eredetét illetően. A rómaimániát a XX. század elejétől egy bizonyosfajta dákománia vette át. A dákok a világegyetem titokzatos középpontjává és a román nép egyedüli vitathatatlan felmenőivé váltak. Röviden, újabb fantazmagória jött létre.

„Az autochtonista nacionalizmus visszatért a faj tisztaságához, a korai nacionalisták mintájára, csakhogy ezúttal ez a tisztaság dák lett, nem latin”, írta Boia a Történelem és mítosz a román tudatban című művében.

A dákománia Teohari Antonescu régésszel jelent meg viharosan, aki a XIX. század végén tette közzé a Dácia, az árja népek eredeti hazája (Dacia, patria primitivă a popoarelor ariene) című dolgozatát. Ahogy az várható volt, Antonescu Dáciát az árják civilizációs tényezőjének hazájává, Európa egyfajta bölcsőjévé változtatta. Ezt természetesen még annak idején is mosollyal fogadták. De Nicolae Densuşianu volt az, akinek sikerült egy történelmi igazságként bemutatott valóságos dák mitológiát kiagyalnia.

Ő dolgozta ki a posztumusz megjelent Prehistorikus Dáciát (Dacia preistorică), melyben a szakértők szerint a régészet a folklórral, a nyelvészet a mitológiával keveredik egy igazi hamisításban. „Mindenesetre ez a román történetírásban a képzelőerő legnagyobb dózisának a kifejezése”, vélekedett Boia, a neves Vasile Pârvan pedig azt mondta erről a terjedelmes műről, hogy csak egy „fantasztikus regény”. A Prehistorikus Dácia fantazmagóriáira nézve sokatmondó az a részlet, melyben a hegyvonulatokat óriásokhoz köti, azt állítva, hogy Caraiman-csúcson például „küklopszi oltárok” találhatók.

Fotó forrása: cultural.bzi.ro