// 2026. november 7., szombat // Rezso
Szántai János Szántai János

Azoknak, akik nem tudtak örülni a magyar győzelemnek

// HIRDETÉS

Mert az ciki, meg bérenc, meg náci, meg egyáltalán.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2016. június 15., 11:10

Tegnap este Magyarország kettő–nullra legyőzte Ausztriát a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportmérkőzésén.

És a világban szanaszét élő magyarok örültek a győzelemnek. De nagyon! Annál is inkább, mert a magyar focisikerekre lassan már úgy emlékeztünk, mint a csodaszarvas legendájára.

Eddig minden szép és jó. Viszont úgy tűnik, a magyar átok ezúttal sem kerülte el a népet: muszáj volt beleszarni a tortába. Még pályára sem álltak a játékosok, máris hullni kezdett a hasmenéses égből a mindentudás egyetemét kijárt okostojások barna mannája. Nem olvastam el az összest, más étrenden élek. Álljon itt illatos példaként az Indexen megjelent cikk, melynek szerzője azt tartotta rendkívül fontosnak kiemelni, hogy „végső soron minden egyes Eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja”. (Zárójelben jegyzem meg: hülye is lenne az a politikus, aki egy ilyen sikert nem használ ki.)

Továbbá (mindjárt a címben) arra szólította fel a kurrens diktatúra által szemmel láthatóan elnyomott magyar polgárokat, hogy ne féljenek bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkolnak. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy abban az országban élnek olyanok, akik ezt a fajta beszédmenést valamiféle hősi feladatnak tartják. A nagy paksi mogyoró azonban a szöveg végén található. Egy szavazógép. Hogyaszongya: Nem tudok a magyar válogatottnak szurkolni! Más szavazási opció? Nincs! Na de vajon milyen rezsimek szoktak ilyen egyválaszos szavazásokat rendezni? Mindenkinek a fantáziájára bízom.

Hogyne, a sport és a politika közt nagyon szoros összefüggések vannak. Aminthogy az állatvilág és a jogállamiság között is. Csakhogy lehet ezt stílusosan is csinálni. Nem tudom, hogyan, és főleg, hogy mi értelme van. Ez a stílus azonban Z-ligás.

És hogy nevessünk is a végén, ezeknek a figuráknak ajánlom az alábbi, képzelt kommentárt, csak azért is:

„Orbán 3. kezében a labda, szétnéz a küzdőtéren, kirúgja… a felezővonal környékén Orbán 5. remek mellbedobással leveszi, egy sarokpassz, és Orbán 2. bűvöli tovább a labdát… Egy, kettő, három ellenfél közt cselez, átíveli a jobbszélre, pontosan Orbán 7. lába elé… Orbán 7. megindul vele, szökteti Orbán 10-et… Orbán 10. robog, de hogy robog, Istenem, ez a fiú egy Zatopek, egy tank, egy villám, az védelem állni látszik mellette, mint az idő, ha a szekér halad… és beadja… a labda úgy érkezik a tizenhatosban ugrásra készen álló Orbán 1. feje búbjára, mint a felcsúti expressz… Orbán 1. rábólint, hogy na ugye, és góóóóóól… góóóól Kedves nézők, Magyarország vezet! Istenkém, utoljára akkor éreztem így magam, amikor Hunyadi János győzött Nándorfehérvárnál.”

További jó szurkolást és lehetőleg nagy örömöket kívánok mindenkinek!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.