A szakadár régió illetékesei nagyon berágtak a szerintük pofátlanul kémkedő románokra.
Moldva szakadár tartománya, a Dnyeszter Menti Köztársaság hatóságai riadókészültségbe helyezték a légvédelmet, miután állításuk szerint az elmúlt három hétben egy román repülőgép több ízben is engedély nélkül berepült Transznisztria légterébe.
A helyi Novosztyi hírügynökség szerint a transznisztriai védelmi minisztérium azt közölte: április 4-e és 27-e között egy Diamond DA-42 Twin Star típusú román repülőgép több ízben is anélkül repült be Transznisztria légterébe, hogy a helyi hatóságokkal egyeztetett volna.
A békefenntartói és katonai irányítási feladatokat ellátó, transznisztriai, moldovai és orosz tagokból álló Egyesített Ellenőrzési Bizottság Jevgenyij Sevcsuk elnök által vezetett ülésén a testület alelnöke, Oleg Beljakov azt mondta: a berepülések Chișinău kérésére történtek, a gép pedig a romániai Jászvásárról (Iași) szállt fel. A berepülések során a gép trnasznisztriai helyszíneket, többek között katonai létesítményeket is fotózott.
A Pro Tv Chișinău szerint a gép egy román cégé, amely megnyert egy, a Moldovai Köztársaság domborzatának feltérképezésére kiírt pályázatot.
A moldovai védelmi minisztérium szerint ugyanakkor egyszerű polgári repülőről van szó, az ilyen jellegű berepülésekről pedig a hatályos egyezmény szerint nem kell tájékoztatni a tiraszpoli illetékeseket. „A transznisztriai illetékesek ennek ellenére most úgy döntöttek, elkezdik mutogatni az izmaikat” - mondta Anatol Salaru moldovai védelmi miniszter.
A Diamond DA-42 Twin Star könnyű, négyüléses, kétmotoros repülőgép, amelyet az osztrák Diamond Aircraft Industries gyárt. A típust rendszerint légitaxiként vagy oktatógépként használják.
Mint ismeretes, a Szovjetunió felbomlását követően Moldova és a mintegy 500 ezer lakosú, zömmel oroszajkúak lakta Transznisztria között polgárháború tört ki, amely nyomán a Dnyeszteren túli terület kikiáltotta függetlenségét. Ezt azonban a világ egyetlen országa sem ismeri el – még Oroszország sem, amely egyébként pártfogásába vette a tiraszpoli vezetést, és kis létszámú békefenntartó egységet állomásoztat a térségben.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.