// 2026. november 7., szombat // Rezso

A kocsmai dohányzás után a fabudikkal akar leszámolni

// HIRDETÉS

Első Fürdőszoba programot hirdetne meg Aurelia Cristea, a Szociáldemokrata Párt képviselője.

Első Fürdőszoba program elindítását javasolta a kormánynak Aurelia Cristea szociáldemokrata képviselő, a dohánystop-törvény kezdeményezője. Vagyis hogy a kormány 200 euróval támogassa fürdőszobák berendezését olyan lakásokban, ahol ilyen nincs.

Ilyenből pedig jópár akad, Románia évente az élén végez annak a listának, amely az udvarvégi fabudik gyakorisága szerint rangsorolja az európai országokat.

Aurelia Cristea adatokkal is alátámasztja javaslatát, amelyeket szerinte nem hagyhat figyelmen kívül egy európai igényekkel rendelkező ország: a romániai háztartásoknak kevesebb mint a fele, 45 százaléka rendelkezik vezetékes vízzel, és mindössze 28 százaléka fürdőszobával a lakáson belül.

A program elsősorban azoknak szólna, akik már bevezették a vizet a házukba, de még nem szerelték fel fürdőszobaként az egyik helyiséget - mondja a képviselőasszony, aki szerint a háztartások 17 százaléka ilyen, ezekben pedig mintegy 186 ezer személy él, ha háztartásonként 2,8 személyt számolunk.

Cristea szerint az alapvető fürdőszobai eszközök költségének alsó határa 190 - 215 euró, egy 200 eurós kormányzati szubvenció pedig konkrét eredményekkel járna, ahogy az Első Otthon és az Első Laptop programban: javítaná

  • az életszínvonalat,
  • a lakosság egészségi állapotát
  • és a vidéki higiéniai mutatókat.

A programot a képviselő fokozatosan vezetné be 2017-tel kezdődően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro