Találja ki, hol a legtöbb fabudi Európában!

Megint aranyérmesek lettünk. Illetve, lettek. Ott lent, messze, délen.
Hirdetés

Az Országos Statisztikai Hivatal ismét elvégezte a dolgát. Vagyis felmérte, hogy áll Románia a vécék terén. És ismét kiderült, hogy a mioritikus haza büszkélkedhet a legtöbb udvari budival egész Európában.

Hogy pontosítsunk: a fejlődés eme fokával nem Erdély, nem a Bánság, de nem is Moldva dicsekedhet. A legtöbb működő „EU-s” udvari budi Olténiában található. Már egy 2011-es Eurostat-felmérés is kimutatta, hogy az olténiai háztartások 55,4 százalékában az udvaron van az árnyékszék.

Hogy miért? Hát mert nincs csatornázás. És ha van is, túl sokba kerülne a vécé beköltöztetése. Például az Olt megyei Bobicești község háztartásainak 80 százaléka rendelkezik csatornázással, ennek ellenére a 3.300 lakó közül alig pár tucatnyian büszkélkedhetnek fürdőszobával. „Egy fürdőszoba 100 millió lejbe kerül (régi lej – a szerk.), nekünk viszont csak 7–8 millió a nyugdíjunk”, panaszkodik az egyik lakó.

Más olténiai településeken egyre csak várják a csodát. Pârșcoveni község polgármestere szerint elképzelhető, hogy idén nyáron lesz is. Európai pénzből. „Az engedély 2008-ban meglett, a szerződést 2012-ben írtuk alá. Azóta folyik a munka. Kicsit komplex az ügy.” Biztos igen!

Az Olt megyei vezetők viszont töretlen optimizmussal tekintenek az illatos jövőbe. „Az Európai Bizottság 128 millió eurót engedélyezett a csatornázási munkálatokra a következő időszakban”, magyarázza Marius Oprescu, a Megyei Tanács alelnöke. „Ez az összeg nagyobb, mint más megyék esetében, éppen azért, mert nagyon elmaradottak vagyunk.”

Őszintén reméljük, hogy az említett (és egyéb) összegek a csatornázásba kerülnek, és nem valamelyik feneketlen lefolyóra emlékeztető zsebbe. Ám addig is lehet vigasztalódni, például ezzel: Olténia az EU aranyérmes fabudis régiója. Gratulálunk!

Hirdetés

 


Fotók: curierulnational.ro, dcnews.com, evz.ro

Hirdetés