A liberálisok nagyot robbantottak Marian Munteanu jelölésével. De vajon mi szabadult ki vele a palackból?
Jóformán alig hangzott el a javaslat és a PNL főpolgármester-jelöltje, Marian Munteanu, az Egyetem (Universităţii) téri hallgatók volt vezetője máris erős bírálatok alanya lett.
A román társadalom nehezen tud uralkodni az érzelmein és úgy tűnik, nem képes visszafogni a reakcióit. Ez egy túlpörgetett ítélkezés és érzelemkifejezés, ami árt a vitának és semmilyen esélyt sem hagy egy tisztességes párbeszédre. A minap valaki azt mondta, hogy Gabriel Liiceanu és Ana Blandiana legionáriusok vagy nácik, mert konzervatív elképzelésük van Európáról és annak kulturális milyenségéről. Igaz, a világ megcáfolhatná őket és azt mondhatná, hogy az az Európa-központúság, melynek nevében beszélnek, már rég feloldódott egy központ nélküli világban. A Kelet valójában nosztalgiázó, de józan és beletörődő nosztalgiát táplál, tudatában lévén annak, számára már semmi más nem maradt, mint a múltba révedés. Mindenki az ifjúkori ideáljához marad hűséges és talán ez az egyetlen önmagával szembeni fontos kötelesség. És ez nem könnyű feladat, hiszen ahogy Cioran is mondta: „Mennyi beletörődésre és mennyi bátorságra van szükség, hogy ne morzsolódjunk, vagy oldódjunk fel, hogy megőrizzük képünket és identitásunkat!” De vajon a nosztalgia az intolerancia egyik formája?
Tegnap óta a klasszikus és az elektronikus sajtóban megjelent több tíz és száz kommentárból megtudtuk, hogy Marian Munteanu
És úgy tűnik, ebben senki sem kételkedik még egy kicsit sem. A diskurzus zavartalanul folyik, senki nem tart attól, hogy valakit alaptalanul vádol meg bűncselekménnyel. Hiszen annak nincs semmilyen következménye, ha valakiről azt állítják, hogy ostoba, de azt kürtölni szét róla, hogy legionárius, könnyen ügyészségi lépéshez vezethet. Amikor Ion Iliescu azt állította, hogy az Egyetem téren legionáriusok vannak, történelmi és ideológiai ítéletet mondott, egy politikai genealógiát próbált felmutatni, míg a mai vádlók egyenesen bűnvádi feljelentést tesznek.
A mai „legionáriusok” között minden bizonnyal nagy különbségek vannak. Gabriel Liiceanu (aki Iliescu szerint is legionárius volt és ma is legionárius a „civil” baloldal elképzelése szerint), valójában egy antinacionalista, aki erőteljesen lerázott magáról bármiféle potenciálisan fertőző hasonlóságot. Az ő esetében nemcsak rosszindulatú vádaskodásról van szó, hanem ostoba inadekváltságról is. Ezzel szemben Marian Munteanu nacionalista, de a nacionalizmusnak abból a gyógyult fajtájából, mely bizonyos történelmi csalódások folyománya. Az előbbinek Cioran van az éjjeli szekrényén, az utóbbinak Ţuţea. De míg Cioranból végül szkeptikus lett, Ţuţea csalódottan végeztetett be. A legionáriusság sem az egyik, sem a másik esetében nem lehetséges többé. Különben
melyekből teljesen hiányzik az arányérzék, és melyek végül odáig fajulnak, hogy banálissá teszik a múlt század példátlanul gyilkos kísérleteit. Ha Crin Antonescu egyfajta Hitler lett volna, ahogy azt 2012-ben az Expert Forum egyik jelentése sugallta, akkor hogyan értelmezhetnénk a továbbiakban a történelmet? Mindenesetre, amikor azok a jelentések, melyektől a finanszírozók pontos leírást és bizonyítást várnak, egyfajta pamfletté válnak, akkor racionális politikai vitára már nem kerülhet sor. A románok saját maguknak tesznek rossz szolgálatot, amikor rémísztő színekben festik le önmagukat. És pontosan ugyanez történik akkor is, amikor Marian Munteanu úgy vált egy példátlan diabolizálás alanyává, hogy meg sem próbálták kideríteni, ma kicsoda ő és mit akar.
De ebben a frenetikus légkörben, melyben a feljelentők – furcsa önbizalommal – egyértelmű erkölcsi fölényt vindikálnak maguknak, a vita és a kritika nem igazán lehetséges. Az igazi gond az, hogy addig nem bírálhatod meggyőző módon Marian Munteanut (a racionális elemzés értelmében), amíg a légkört nem sikerül megtisztítani e dogmatikus erőszakosság toxinjaitól. Sokan, különben, éppen ezért inkább a hallgatást választották, vagy csak ködösen és tétován mondtak valamit.
Egyelőre csak a helyzet iróniájára világítanék rá: Monica Macovei és társai „tiszta” és „becsületes” jelölteket szorgalmaztak erőteljesen, és íme, amikor éppen felbukkant egy, éppen ő és a még megmaradt néhány szimpatizánsa tiltakoznak elsőkként. Ugyancsak síkra szálltak a pártok bojkottja és a „civil társadalom” kiemelése mellett, most pedig, amikor felbukkan egy jelölt, aki szintén a „civil társadalomból” érkezett, szintén ők háborognak, hogy ez szentségtörés. Amikor arról írtunk kitartóan, hogy a román politikának a baloldal és jobboldal közötti különbség okkultálása a gondja, elutasítva a világunk fölé tornyosuló nagy gondok megvitatását, akkor azt válaszolták nekünk, hogy a korrupció leküzdése mindent felülír és a doktrínákról folytatott viták olyan luxus, melyet nem engedhetünk meg magunknak. Márpedig, íme, éppen Marian Munteanu, a PNL által támogatott jelölt is jelentéktelennek tartja a doktrínákat és azt mondja, a feddhetetlenség az egyetlen dolog, ami számít. Van ebben egy tükörszimmetria, mely némiképp magyarázza az erőszaknak ezt a kampánykezdeti kitörését.
A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.