// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Alternatív történelem óra székelyekből, románoknak

// HIRDETÉS

Egy kis tendenciózus körítéssel. A márciusi ifjak ezt nem díjaznák.

A székelyeknek és a magyaroknak minden év márciusában több ünnepnapjuk van. Ezek közül a Székely Szabadság Napja a legújabb, ami a nyilvános rendezvényeket illeti, melynek forgatókönyve, többek között, egy autonómia melletti menetelést is magába foglal, Marosvásárhely központjában. A Székely Szabadság Napját néhány éve Marosvásárhelyen, de Székelyföld más településein, valamint a világ több városában is megünneplik.

A Székely Nemzeti Tanács bejelentette, hogy megemlékezik az 1854. március 10-én, Marosvásárhelyen kivégzett Gálffy Mihály, Horváth Károly és Török János mártír hősökről. Eddig nincs is semmi gond, ha azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy a korábbi években e menetelés során erőszakos cselekményekre került sor a tüntetők és a rendfenntartó erők között. 

„Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…” Petőfi Sándor

A szélsőséges Jobbik és 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai akkor erőszakos tettekre vetemedtek. Ezért Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala és a Székely Nemzeti Tanács perben állnak egymással, mert a polgármester nem akarja a korábbi évek eseményeinek megismétlődését. 

Addig is talán érdemes lenne megértenünk, hogy mi közük van a románoknak és az állami hatóságoknak ehhez a megemlékezéshez. A három hős mártírt, Gálffy Mihályt, Horváth Károlyt és Török Jánost az osztrák hatóságok végezték ki 1854. március 10-én, Marosvásárhelyen. Őket nem a románok vagy a román hatóságok üldözték.

A Kossuth Lajos által vezetett 1848-as magyar forradalom leverése után a magyar forradalmárok egy része 1851-ben, Makk József vezetésével megpróbált újra szervezkedni. Érdekes, hogy hol tették ezt… Bukarestben. A székelységen belül Török János szervezett konspiratív csoportokat, de az osztrák titkosrendőrségnek sikerült bejuttatnia közéjük egy kémet, nevezetesen Bíró Mihályt, aki leleplezte az összeesküvők teljes hálózatát. 1852. január 24-én több mint 60 személyt tartóztattak le.

Később a Bukarestbe szökött Makk József Váradi Józsefet, a forradalmi hadsereg főhadnagyát küldte egy fegyveres felkelés megszervezésére, a mozgalmat támogatandó. A lakosság passzivitása miatt csak maroknyi embert tudott felfegyverezni, akiket az osztrák hatóságok gyorsan semlegesítettek. Végül az osztrákok magát Váradit is letartóztatták.

Az összeesküvők kivégzése 1854 márciusában kezdődött el. 1854. március 10-én Marosvásárhelyen Török Jánost, Gálffy Mihályt és Horváth Károlyt végezték ki. Április 29-én ez Bartalis Ferenc és Váradi József kivégzésével folytatódott, ezúttal Sepsiszentgyörgyön. A többi összeesküvő 5 és 18 év közötti börtönbüntetést kapott. Később, 1875 környékén, Marosvásárhelyen emlékművet állítottak a tiszteletükre.

Tehát nincs semmilyen történelmi alapjuk azoknak a román állam elleni tüntetéseknek, melyekké ezek a megemlékező tüntetések változni szoktak. Még ha sor is kerül az eseményre, kár lenne, ha az igazi történelmi értéke kisszerű politikai érdekekké alakulna át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro