A romániai nagykorrupció gyökerei – a leendő király is korrupt volt

Romániában már szinte 100 éve zajlanak a modern, magas szintű korrupciós ügyek, a két világháború közötti csalások receptje pedig nem sokat változott ahhoz képest, ahogy a politikai vezetők vagy egyes állami tisztségviselők jelenleg üzérkednek a befolyásukkal.

Jelenleg a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) minden egyes aktája mögött olyan ügyletek titkai rejtőznek, melyek során, így vagy úgy, megkárosították a román államot. A bíróságok minden alkalommal egész listákat állítanak össze a vádlottak által okozott károkról és az ezért megfizetendő kártérítésekről.

Az elcsalt összegek viszont, sajnos, már nem kerültek vissza teljes mértékben a kincstárba. És ezek nem egyedi esetek Románia történelmében. A múltban is megtörténtek, és közülük sok híres korrupciós üggyé vált. A legtöbb esetben mind magas rangú tisztségviselők, mind az állam vezetői érintettek voltak, és többek között II. Károly király is szerepel azok listáján, akik Romániának kárt okozó gyanús ügyleteket támogattak.

A két világháború közötti időszak leghíresebb korrupciós esetei között van a Skoda-ügylet, melynek során nehézfegyverzettel kívánták felszerelni a hadsereget, az Armstrong-Fokker-ügylet, mely szintén a hadsereg felszerelésével volt kapcsolatos, de ezúttal repülőgépekkel. Nem szabad megfeledkezni a nagy román iparmágnások, Nicolae Malaxa és Max Auschnitt közbenjárásairól sem a királyi kamarillánál, hogy támogatást szerezzenek üzleti érdekeiknek.

Egy másik csalás ízű ügylet a Feketeszesz-ügy volt, amely 1930-ben kezdődött, amikor Szilágysomlyón felfedeztek egy titkos szeszgyárat. Szintén a korabeli ügyletek között szerepel az egyik legnagyobb romániai bankcsőd: a Marmorosch Bank bedőlése.

A Skoda-ügylet

A két világháború közötti időszak egyik legnagyobb feltűnést keltő korrupciós esete a Skoda-ügylet volt. Ez a botrány akkor, a 30-as években Alexandru Vaida-Voievod kormányának bukásához vezetett.

A botrány 1933. március 10-én robbant ki, amikor a pénzügyőrök egy feljelentés alapján kiszálltak a Skoda cég bukaresti Batiştei utcában lévő székházához, azzal az indokkal, hogy a cég 25 millió lejnyi adóval tartozik a román államnak. Az ellenőrzések során olyan titkos katonai iratokra bukkantak, melyeknek semmi keresnivalójuk nem volt a Skoda cég irodáiban.

A Románia katonai felszereltségére vonatkozó dokumentumokról, a román hadsereg összes lőfegyverének kalibereit tartalmazó táblázatról, a Románia által más fegyvergyártókkal aláírt szerződések többségének másolatáról, a Kiskapus–Kudzsir fegyvergyárak struktúrájára és termelésére vonatkozó adatokról, valamint az ország határainak biztonságára vonatkozó egyéb adatokról volt szó.

A felfedezés után a pénzügyőrök értesítették a Katonai Ügyészséget, a Nemzetbiztonságot és a Rendőrfelügyelőséget. A Skoda-művek egyik romániai képviselője a lengyel Bruno Seletzki, az első világháború idején az osztrák-magyar hadsereg tisztje és több román hivatalosság „protezsáltja” volt.

Néhány órával a házkutatások elkezdődése után ezeket az akkori igazságügy-miniszter, Mihai Popovici közbelépésére leállították, akit maga Seletzki keresett meg.

Közismert volt, hogy éppenséggel Vaida-Voievod kormányfő fia is a Skoda cégnek dolgozott, aki havonta 30.000 lejt kapott (ez akkor rendkívül nagy bérnek számított), a botrány pedig komolyan megingathatta a kormányt, ami meg is történt. A vizsgálat két nappal az ügy eltusolására tett kísérlet után indult, mert egyes nyomozók információkat szivárogtattak ki az Universul újságnak.

A vizsgálat annak ellenére folytatódott, hogy több bizonyítékot megsemmisítettek. Ennek során felfedezték, hogy Románia az idők folyamán több fegyvert 25 százalékkal drágábban vásárolt meg a Skodától, mint amennyit Jugoszlávia fizetett hasonló termékekért.

A román államnak több fegyverszállítási szerződése volt a Skodával, 1922-ből, 1927-ből, 1929-ből és 1930-ból. A kémtevékenységet is feltáró vizsgálat tárgyát a román állam által a csehszlovák gyártóval 1930-ban aláírt szerződés képezte.

A román hadsereg már 1928 óta igyekezett korszerűsíteni fegyverzetét és nehéztüzérségi elemeket kívánt beszerezni. A már 1922 óta Romániában tartózkodó Bruno Seletzkinek több közvetítőn keresztül elég jelentős „figyelmességeket” sikerült eljuttatnia a Védelmi Minisztérium akkori képviselőihez. A hadsereg akkor a franciaországi Schneider-művekkel is tárgyalásokat folytatott.

Ennek ellenére az összes nehéztüzérségi elem leszállításáról szóló szerződést 1930-ban a Skodával írták alá, 5 milliárd lej értékben. Ez rendkívül nagy összegnek számított akkoriban, de a hatóságok azt mondták, a román államnak 60.000 eurót (valószínűleg arra gondol a szerző, hogy ennyi eurónak felelne meg a a megtakarítás – a szerk.) sikerült megtakarítania. Valójában az államot 900 millió lej, nagyjából 9,2 millió dollár kár érte. Ebben az ügyben a szerződés aláírásával kapcsolatos megvesztegetések és sikerdíjak összegét 19 millió lejre becsülték.

Sőt, Jugoszlávia királya a botrány kirobbanása előtt levélben arról értesítette II. Károly királyt, hogy a Skoda által Romániának eladott ágyúk 25 százalékkal voltak drágábbak, mint amennyit a belgrádi hatóságok fizettek ugyanolyan ágyúkért.

Fantomrepülők a légierő számára

A két világháború közötti nagy korrupciós ügyekkel kapcsolatos másik történet a Románia légierejének szánt repülők beszerzésére vonatkozik. Ebbe a botrányba Károly herceg is belekeveredett, még királlyá válása előtt.

Károlyt 1924-ben a légierő főfelügyelőjévé nevezték ki. „E tisztségében Károlynak sikerült egy nagyjából 500 millió lejes (kb. 96,5 millió dollár) hitelt szereznie a légierő felszerelésére, nevezetesen 150 felderítő- és 60 vadászgép beszerzésére”, írja Alex Mihai Stoenescu A romániai államcsínyek története (Istoria loviturilor de stat din România) című könyvében.

Egy bizonyos dolog már az elejétől fogva felkeltette a figyelmet. A pályázati kiírásban az állt, hogy az adott gépnek egy másik hadseregben már hadrendben kellett állnia. Ugyanazon pályázati kiírás következő pontja szerint viszont a repülőgépnek újnak kell lennie, vagyis még nem adták el egyetlen másik hadseregnek sem.

Ilyen körülmények között Károly azt javasolja a román hatóságoknak, hogy a brit Siskin-Armstrong céggel folytassanak tárgyalásokat, melynek egy prototípusi állapotban lévő gép szerepelt az ajánlatában, amely még a statikai terhelési próbákon sem volt még túl. A repülési teljesítménye pedig teljesen ismeretlen volt.

A hadsereg repülők beszerzésével foglalkozó bizottsága azt javasolta Károlynak, hogy a Siskin-Armstrong által ajánlott gép esetében minden tesztet el kell végezni.

„Károly feldühödött, hogy a tisztek minden áron biztosítani akarták pilótáik biztonságát egy teljesen ismeretlen repülő pilótafülkéjében, kifejezte nemtetszését és elkezdett nyomást gyakorolni a parancsnokokra”, mutat rá Alex Mihai Stoenescu.

E nyomásgyakorlás következményeként a brit cégtől megrendelték a 60 vadászgépet, miután Károly még a Légügyi Főigazgatóság vezetőjét is leváltotta.

1925-ben a tesztek azt mutatták, hogy a Nagy-Britanniából megrendelt repülő használhatatlan volt. A statikai teszteken az egyik szárny leszakadt a törzsről, a próbapados tesztek pedig komoly motorhibákat mutattak ki, írja a Historia folyóirat, Gheorghe Negrescu mérnök-vezérőrnagy emlékirataiból idézve, aki a román repülés egyik úttörője és az első világháború hőse volt.

Ugyanezen emlékirat szerint az egyik repülési teszten az egyik pilóta, Sănătescu őrnagy lezuhant a gépével, miután az szétesett a levegőben. Károly ennek ellenére nem bontotta fel a britekkel kötött szerződést és arra kötelezte a Védelmi Minisztériumot, hogy fizessen ki 100 millió lejt a gyártónak. Ennek azonban már nem sikerült leszállítania a gépeket. Cserébe felszereléseket szállítottak.

„Mivel Romániának mégiscsak szüksége volt vadászgépekre, gyorsan megrendeltek 50 gépet a holland Fokker cégtől. Hamarosan kiderült, hogy ebben az ügyletben a külföldi céget ugyanaz a személy képviselte, aki a román államnak kiközvetítette a Siskin-Armstrong-ügyletet is. A korrupciós botrány láttán az igazságszolgáltatás vizsgálatot indított, az üzleti hálózat tagjait pedig letartóztatták, köztük több tisztet is”, foglalja össze Alex Mihai Stoenescu ennek a bűncselekmény ízű történetnek a végét.

Károly Olaszországba utazott, megúszta a vizsgálatát és 1930-ban, amikor visszatért a trónra, úgy tűnt, hogy az ügylet már feledésbe merült.

Malaxa és Auschnitt királyi kenőpénzei

A két világháború közötti időszak egy másik történetének a kor nagy iparmágnásai, Nicolae Malaxa és Max Auschnitt a főszereplői. A kor e két nagy üzletembere folyamatosan a hatalomért versengett. A harcot megvesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel, de a sajtóban kölcsönösen megvásárolt lejárató cikkeken keresztül is folytatták.

A második világháború kirobbanásával Románia fokozni akarta katonai képességét. Mivel ők ketten voltak a kor legerősebb iparmágnásai, Malaxa a nevét viselő bukaresti gyárral, Auschnitt pedig a resicabányaival folyamatos versenyben voltak a zsíros állami megrendelésekért.

Mindketten nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a királyi kamarilla és Elena Lupescu segítségével közbenjárhassanak II. Károlynál. Az egyik 1931-es epizód megmutatja, hogyan „köszönték meg” a maguk módján a királynak a román iparnak nyújtott segítségét.

Mindketten egy-egy pénzzel kitömött táskát „ajándékoztak” a királynak. „Fenség, a nehézipar mélységesen hálás önnek mindazért, amit tett és arra kéri, fogadja el ezt a százmillió lejt, a Palota szociális segélyezési tevékenységéhez nyújtott szerény hozzájárulásként”, írja Ioan Scurtu A románok történelme a négy király idejében (Istoria românilor în timpul celor patru regi) című könyvében.

Közismertek azok a pókerezések is, melyekre Bukaresten és Sinaián került sor, ahol a király és a környezete nagy összegeket nyertek el a két iparmágnástól. 1939-ben aztán, az erős antiszemita hangulat közepette, Malaxa lejárató cikkeket vásárolt Auschnitt ellen.

Így aztán Auschnitt kiesett II. Károly kegyeiből, 1939-ben pedig hat év börtönre ítélték. 1942-ben azonban kiszabadult, amikor ítéletét közmunkára változtatták, amit aztán a saját volt gyáraiban töltött le.

Ebből a háborúból Malaxa került ki győztesen, de az államosítás őt is megfosztotta mindazoktól a vagyontárgyaktól, melyeket minden rendelkezésére álló eszközzel szerzett meg.

A Marmorosch Blank csődje

A Marmorosch Blank-ügy volt Románia egyik legnagyobb bankcsődje. A már 1848-ban létrehozott intézmény neve Banque de Roumanie volt és Iacob Marmorosch vezette.

Iacob Marmorosch 1863-ban Mauriciu Blankkal társult, a bank nevét pedig Marmorosch Blankra változtatták. A bank felemelkedését azok a kapcsolatok segítették, melyekkel Marmorosch az Oszmán Birodalmi Bank romániai fiókjának képviselőivel rendelkezett. Így aztán a Marmorosch Blank több korabeli projektben megjelent.

A függetlenségi háború után a Marmorosch Blank lett a közhasznú projektek egyik fő finanszírozója. Idővel a bank a hazai nagy iparprojektek finanszírozásában is szerepet vállalt.

Miután több beruházási projektben is részt vett, a Marmorosch Blank 1920-ra Románia legerősebb bankjává vált. 1923-ban avatták fel a fővárosi Doamnei utcában a Marmorosch Blank Bank Palotáját. A banknak több tíz fiókja volt külföldön is, Párizsban, Bécsben, New York-ban, Isztambulban.

A bank gondjai a 20-as évek közepén kezdődnek, miután Aristide Blank, Mauriciu fia sok pénzt fektetett a főváros körüli telkekbe. Az 1929-es pénzügyi válság megfosztotta a bankot likviditásai jelentős részétől, mert sokan felmondták a betétjeiket. A bank 1931-ben fizetésképtelenné vált és csődbe jutott.

Ekkor közbelépett az állam, mely a Nemzeti Bankon keresztül megpróbált segíteni a Marmorosch Blankon. A BNR akkor átvette a Marmorosch Blank adósságainak jelentős részét, de még a dohány- és sókoncessziót is odaadta neki.

Likviditásai növelése érdekében a bank több főváros környéki telkét eladta, a vásárlók között pedig olyan állami cégek is voltak, melyek ezeket a beszerzéseket egyes magas rangú tisztségviselők hatására ejtették meg.

Ezekkel az állami „injekciókkal” a bank 1948-ig képes volt fennmaradni, amikor is az államosítás alkalmával felszámolták.

Szeszízű csempészet

A két világháború közötti időszak másik híres ügylete a „Feketeszesz” fedőnevű volt. Ebben a szeszipari szakszervezet akkori elnöke, Mihail Cengesi keze volt benne.

A botrány bizonyos szeszgyártásra kivetett adók be nem fizetése miatt robbant ki. Az egész történet 1930-ban kezdődött. Több ellenőrzés nyomán Szilágysomlyón felfedeztek egy illegális szeszgyárat. A vizsgálat kimutatta, hogy ebben az ügyletben Mihail Cengesi is érintett volt, aki több akkori befolyásos ember segítségével a törvényes szeszkereskedelmi hálózattal párhuzamosan sikeresen kiépített egy másikat is.

A titkos hálózatnak nemcsak Romániában sikerült eladnia a szeszt, hanem Magyarországon és Csehszlovákiában is. E botrány nyomán Cengesit letartóztatták és nyolc év börtönre ítélték, de a neki támogatást nyújtó hatósági személyek kis büntetésekkel, vagy éppenséggel büntetlenül megúszták.

Az egész botrány 1930-ban kezdődött, amikor a Dimineaţa újságban megjelent egy oknyomozó anyag.

A címet a szerkesztőség adta. Fotó: biziday.ro