// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Udvarhelyi civilek írtak nyílt levelet a közbiztonságért

// HIRDETÉS

A címzettek: a város polgármestere, rendőrfőnöke és főügyésze.

Huszonkét ismert, „gondolkodni szerető” polgár intézett nyílt levelet Székelyudvarhely polgármesteréhez, rendőrparancsnokához és főügyészéhez.

A „székely anyaváros” az elmúlt hetekben azzal került ismét a közvélemény érdeklődésének középpontjába, hogy egy szórakozóhelyen lövöldözés tört ki: az incidens résztvevői Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője, ismert tényfeltáró újságíró, illetve az udvarhelyi alvilág őt megtámadó figurái. Szőkéért és a közbiztonságért egyébként vasárnap, január 31-én délután 4-től menetelés lesz Székelyudvarhelyen.

„Az elmúlt évek, hónapok történései,

különösképpen az elmúlt napok blikkfangos eseményei miatt úgy érezzük, hogy elérkezett annak az ideje, hogy immár haladéktalanul szót emeljünk, mivel városunk életének azon válságos pillanatait vagyunk kénytelenek megélni, amit egykoron legrosszabb álmainkban sem gondoltunk volna” – fogalmaznak a levél aláírói, majd így folytatják: „lassan nem telik el úgy hét vagy akár nap, hogy valamilyen hasonló esemény ne kerüljön a figyelem középpontjába. Minket mégis leginkább az botránkoztat meg, hogy az Önök intézményei mintha nem is léteznének, a következmények nélküli város lettünk”.

Véleményük szerint bűnösök közt cinkos, aki néma, és hiányolják a határozott fellépést az intézmények részéről. Úgy gondolják:

Udvarhelyen morális és bizalmi válság van,

amely mértékét tekintve bénítóvá kezd válni a város polgárai számára, így nem késhet már sokáig a számonkérés ideje.
„Napról napra egyre többen érezzük úgy, hogy nem számíthatunk teljes bizonyossággal a város intézményeire, egészségtelen mértékben vált a közbeszéd részévé a bűnözés, a látszólag következmények nélküli antiszociális magatartásminták. Mára odajutottunk, hogy a világos és egyértelmű állásfoglalás, a cselekvés hiánya, vagy éppen a botrányos előállítási kísérlet miatt, sokak számára nincs iránytű és már-már beletörődnek, feladni látszanak a hitet, hogy egy félelem nélküli városban élhetnek” – írják a civilek.

A levél aláírói:

Komoróczy Zsolt
Nagy György
Pócs Sándor
Laczkó György
Péter Péter
Kozma Ernő
Vass Dénes
Geréb László
Kubanek László
Péter Balázs
Porsche Éva
Dunkler Róbert
Fincziski Andrea
Szűcs Gellért
Dávid Botond
Hajdó Csaba
Szabó Csaba
Tókos Attila
Szabó Levente
Hermann Örs
Balázs Attila
Péter Tamás

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro