Dzsihád Gica és a néni a zebrán

Gyanítom, fogalmuk sincs, ki az a Bogdan Diaconu. Ha mégis, akkor sokat nézik a tévét, a lehető legrosszabb időpontokban. Röviden, arról a bukaresti Berceni lakótelepet képviselő Diaconu úrról van szó, aki – nem tudom miért – magyarokat zabál. Urasága eredetileg a PSD színeiben jutott be a Parlamentbe. Nem igazán világos számomra, miként vált ügyeletes nacionalistává, aki – bár hiányzik belőle Vadim Tudor olvasottsága – a Tribunus nevetségességét tökéletesen át tudta venni.

Diaconu úr ezt a képet múlt szombaton rögzítette véglegesen, amikor úgy döntött, szertefoszlat minden kételyt és a néphez fordul.

Ezzel teljessé vált Románia politikai faunája.

Hiszen miután kudarcot vallottak az elvek, a pártok, a Parlament, a kormányok és általában véve bármi, amit az elképzelések felépíthettek volna ebben az országban, Diaconu úr az állam felszámolását javasolja politikai megoldásként. És a visszatérést valahova a középkor közepére.

Diaconu nem többet és nem kevesebbet jelentett be, mint egy egyenruhásokból álló csoport létrehozását. „Ha a román állam nem véd meg minket, megtesszük magunk” és „őrködni fognak, hogy az elesettek ne váljanak bűnözők áldozataivá.” A Karóbahúzó Vlad Őrjáratnak (Patrula Vlad Ţepeş) elnevezett szervezetnek olyasmiket kellene elvégeznie, amit a románok már önszántukból nem tesznek meg.

„Ezek a fiatalok mindenfelé láthatók lesznek, mindenhol ott lesznek, ahol szükség van rájuk, ahol segíteni kell. Nem lesznek fegyvereik, talán csak lapátjuk, hogy segítsenek eltakarítani a havat, vagy talán vedrük, hogy segítsenek az árvizeknél, vagy egyszerűen átsegítenek majd egy nénit az utcán.”

Diaconu úr azt hiszi, hogy az izomerő pótolhatja az agyat, hogy a falkákba szerveződés jobb az államnál és intézményeinél, és „muszáj kell” néhány remek férfi, aki megvéd minket, nem egészen tudom, mitől. Ez valamivel több, mint Nilă proto-katonasága A Moromete családból (Moromeţii, Marin Preda regénye – a szerk.). Ám, mivel a Diaconu úrral folytatott beszélgetésünk során nem keverhetünk le neki taslit, mint Moromete Nilának, legalább néhány dolgot elmondanánk neki:

A politikai pártoknak kötelességük megtalálni az árnyalt, összetett megoldásokat, melyek képesek életképes válaszokat adni a társadalom gondjaira. Egy pártnak arra kell megoldást találnia, hogy egy állami rendszer jobban működjön. Kérdéseket kell feltennie vele kapcsolatosan és meg is kell azokat válaszolnia.

Diaconu úr viszont még csak vállalni sem nagyon meri mindazt, amit megtenne. Elég megnézni az „Őrjárat” Facebook-oldalát és világossá válik, miről is van nagyjából szó.

Komolyan elgondolkodtató egy olyan felhívás, mint amilyen az Őrjárat Facebook-oldalán az első helyen látható. Diaconu úr pártja ebben nagyon is egyértelműen

tüntetni hívja az embereket az egyik bíróság elé,

hogy gyakoroljanak nyomást egy bizonyosfajta ítélet érdekében. Nem tudom, hogy a kérdéses ügyben kinek van igaza. De azt egyértelműen tudom, hogy Románia az utóbbi években működőképes intézményeket alakított ki. Tudom, hogy rendelkezünk a jelentős visszaélések megakadályozásához szükséges lehetőségekkel, módszerekkel és tapasztalatokkal. Rosszat sejtet, ha utcákra vezényelt emberekkel intéznek zabolátlan támadást a bírók ellen.

„Amikor az igazságszolgáltatás és a hatóságok nem tesznek igazságot, akkor vonuljon a helyszínre az őrjárat.” Ez szintén egyike az Őrjárat szlogenjeinek. Ki és hogyan ítéli meg a törvények alkalmazásának módját? Ezek úgy gondolják, hogy az igazságszolgáltatás egyfajta népi igazságtétel? És miként alkalmazzák majd a büntetéseket? És mit fogtok tenni velem, ha bírállak benneteket? Majd jól helyretesztek? Az ilyenfajta üzenetek nemcsak veszélyesek, de azt hiszem, hogy bűncselekmények.

Ha pedig foglalkoztatnak benneteket a környezetvédelmi, társadalmi igazságtalansági ügyek, ahogy állítjátok, akkor azt hiszem, hogy alapítványt kellene létrehoznotok, nem őrjáratot. Egy európai társadalomban ez a természetes ügymenet. Egy épeszű párt számára a párbeszéd az elsődleges, nem az izomerő.

De ha a fentiek egyike sem tud meggyőzni benneteket, akkor arra emlékeztetlek titeket, hogy ennek az országnak egy trauma terheli a lelkét. Melyet szintén olyanok okoztak, akik üvöltözve fejezték ki hazafiságukat, egyenruhát öltöttek és aztán megsemmisítettek mindenkit, aki útjukba állt. E tapasztalat után ebben az országban semmi sem megengedhető, ami akár csak emlékeztethetne rájuk.

Néhány szót Daniel Ghiţă-ról, a K1-bajnokról,

aki valójában az egyetlen ismert személy ebben a történetben. Pártfőnökével ellentétben Ghiţă urat kedvelik a románok és azt hiszem, ő az, aki igazán képes olyan embereket becsalni, akik akár hihetnek is ebben a szomorú mesében.

Nem tudom, miért adta politikára a fejét. Nem tudom, hogyan látja a jövőjét és miért kell fenyegetőnek lennie az első jelentősebb polgári lépésének. De el kívánom mondani neki, hogy Románia nem küzdőtér. A tűzoltó jellegű kezdeményezések sohasem tudják majd helyettesíteni az intézmények működését. Bármennyi embert gyűjtenél is a zászló alá, nem tudják majd helyettesíteni azt, amire egy működő rendszer képes.

Egyetlen megkergetett magyar sem fogja szeretni Romániát és egyetlen szegény sem fog megtanulni dolgozni, ha állandóan alamizsnákat kap. És senki sem tudja elhordani egy ország havát, ha az emberek nem tanulják meg, hogy legalább a házuk előtt tegyék ezt meg. És, őszintén, nincs annyi őrjáratunk, ahány néninek át kellene kelnie az utcán. Inkább a gépkocsivezetőket tanítsuk meg lassabban közlekedni.

Diaconu és Ghiţă urak hazafiság bádogját csapkodó kezdeményezései csak egy felesleges és görcsös radikalizmust képesek itt kiépíteni. Semmi maradandót nem hoznak létre a következő évekre. De azt tudjuk, hogy legalább sokat fogunk nevetni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta. A fotó a politcscan.ro oldalról származó kép felhasználásával készült.