// 2026. november 7., szombat // Rezso

A polgármester félrelép, Horváth Anna közbelép

// HIRDETÉS

Az alpolgármester asszony akcióját követően leáll a kolozsvári műemlék épületek rombolása - ezt ő maga mondta el nekünk.

Mint azt már többször is megírtuk (itt, itt meg itt), a kolozsvári polgármesteri hivatal nekiesett a központi műemlék épületeknek, mégpedig azon a címen (ami alapvetően korrekt), hogy közveszélyesek. Viszont beigazolódott, hogy bizonyos esetekben enyhén szólva barbár módon jártak el. Vagyis előállt az a paradox helyzet, hogy épp azok vandálkodtak vagy biztosították a vandál akciókat (pl. a helyi rendőrség),

akiknek többek közt az ilyen cselekedetek megakadályozása a feladatuk.

Amint azt szintén megírtuk, Horváth Anna alpolgármester azonnal reagált a történtekre, és megígérte, széles körű konzultációt kezdeményez a további atrocitások megelőzésére,

Csütörtök este meg is valósult az első konzultációs találkozó. Az alpolgármester asszony megbeszélést folytatott a műemlékvédő és egyéb szervezetek képviselőivel. Jelen voltak: Guttmann Szabolcs és Makay Dorottya (az Országos Műemlékvédelmi Bizottság képviselői), Maksay Ádám (a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság képviselője), Hegedüs Csilla (az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke), valamint Polonyi Géza (a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője).

Ezzel párhuzamosan, szintén Horváth Anna kérésére, elkészült a Kolozsvár központjában található, közveszélyesnek minősített épületek listája. A feketelistára

összesen 132 műemlék épület került fel.

Ebből 72 ingatlan magántulajdonú, 44 közös, vagyis magán- és állami tulajdonú, további 16 ingatlan esetében pedig nem sikerült meghatározni a tulajdonviszonyokat.

A pénteki nap folyamán meglátogattuk Horváth Anna alpolgármester asszonyt és afelől érdeklődtünk, hogyan is alakult a háborús helyzet.

Horváth Annától megtudtuk

többek között, hogy Emil Boc polgármester egyhetes szabadságra utazott. Ez jó. Ha nem is a műemlék épületeknek, neki magának biztos.

Azt is megtudtuk, hogy a sürgősségi beavatkozásokat – amelyek természetesen szükségesek, hiszen az emberélet fontosabb bármely műemléknél – a polgármester rendelte el, saját kezűleg. Csak éppen nem a fejével (sajátjával, máséval, mindegy) gondolkodott, tesszük hozzá, ugyanis hiányzott a szakszerű beavatkozás stratégiája. Ráadásul, amikor a beletenyerelés megtörtént, a megfelelő kommunikáció is hiányzott a hivatal részéről. Gratulálunk, polgármester úr! Így kell pályáznia Kolozsvárnak az Európa Kulturális Fővárosa címre!

A helyzet a következő: a 44 vegyes tulajdonú, közveszélyesnek minősített ingatlan esetében az állam képviselőjének, vagyis a polgármesteri hivatalnak

nem csak erkölcsi, de jogi felelőssége is van.

A 44 ingatlanból 22 esetében megvan a Műemlékvédelmi Igazgatóság beavatkozási engedélye. Viszont, a művelődési miniszter utasításának értelmében csakis akkor lehet folytatni a munkálatokat, ha egy, a minisztérium által hitelesített szakértő is jelen van a helyszínen. Az egyszerűsített közbeszerzési eljárást elindítják, és január 21-én már szerződtetni is lehet a szakértőt. A másik 22 ingatlan esetében a megfelelő törvényeket és szabályokat betartva kell eljárni.

A 72 magántulajdonú ingatlan esetében két lehetőség van.

Az első: a tulajdonosok megkapják a felújításhoz szükséges dokumentációt és a teljes összeg 20%-ának megfelelő, vissza nem térítendő támogatást (a városháza felújítási programjának keretében), a hátra maradó 80%-ot pedig 10 év alatt, kamatmentesen kell visszafizetni. Ennél jobb megoldást aligha lehetne kitalálni.

A második: ha a tulajdonos a következő egy évben elvégezteti a szükséges javítási munkálatokat, hét évig ingatlanadó-mentességet élvez. Ha viszont nem javítja fel, akkor az adott ingatlan adójának ötszörösét kell fizetnie. Persze el is lehet adni az ingatlant, tesszük hozzá.

Amíg azonban megszületnek a döntések – és hát erre nyilván várni kell még (többek közt azért is, mert mint már jeleztük, a polgármester úr épp szabadságon van) –, Horváth Anna javaslata (a műemlékvédő és civil szervezetekkel teljes egyetértésben) a 72 tisztán magántulajdonú épület esetében az, hogy

fel kell állványozni és védőhálóval kell borítani

a közveszélyes homlokzatokat, amíg a munkálatok elkezdődhetnek.

Kis színesként azt is elmondjuk, hogy járt a Deák Ferenc utca 19 szám alatti ingatlan magántulajdonosa. Környezettudatos polgárként felhívta a 112-es sürgősségi számot, hogy kérem, esik le a vakolat, tessék csinálni valamit. Az illetékesek kivonultak a helyszínre (mindenféle dokumentáció, sürgősségi beavatkozási engedély nélkül), a helyi rendőrség elkerítette a munkálati területet, és az ISU (Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége) tette, amit tett. Az A vagy B kategóriás műemlék esetében ez bűncselekmény. A Műemlékvédelmi Igazgatóság kiszabja a büntit, mégpedig feltehetően a tulajdonosra. Ez azért kicsit fura, ugyanis elképzelhető, hogy a környezettudatos polgárt gyakorlatilag épp azért büntetik meg, mert… környezettudatos.

A hadi helyzet tehát nagyjából ez. Horváth Anna január 22-én ismét találkozik a műemlékvédő és egyéb szervezetek képviselőivel, amikor is az esetleges törvénymódosításokról fognak szót ejteni. Addig is, bízzunk abban, hogy a fejetlen beavatkozások villámháborúja lejárt, helyreállt a rend, és végül talán még a New York Szálló sem dől össze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS