Megnéztük a Hetediket. Igen, a csillagháborút. És láttuk, hogy jó!
A csillagok háborúja hetedik részének világpremierjét soha nem látott „galaktikus” nyüzsgés-bozsgás előzte meg. Rendkívül titkos információk, rendkívül nyilvános
">klipek, mémek, a rajongók hozsannája és a cinikusok epés megjegyzései ömlöttek az inter- és extranet minden egyes csapjából, mint valami klónhadsereg. Lehetett nevetni, bosszankodni, izgulni vagy éppen mérgelődni az adatok kaotikus halmazán.
De most itt van. Felébredt az Erő! És régi, mitikus fényében ragyog. J. J. Abrams rendező és csapata a legnagyobb alázattal közelített a legendához. Ha tetszik, félredobták az első, második és harmadik rész újítási „mániáját”. Hála isten, a világűr mélyére katapultálták a gagyi, beszívott poénláda Jar Jar Binkset és népét. Igaz ugyan, hogy például a bájos ewokok is kimaradtak az új részből, ám ami benne van, az mindenért és bőségesen kárpótol.
Mondom ezt annak ellenére, hogy az új sztori annyira vékony, hogy szinte anorexiás. A filmkészítők gyakorlatilag újrapörgetik a negyedik, vagyis időrendben az első, ős-epizódot, persze egy-két csavarral. De valójában pont ez az Erő, ami a Hetest mozgatja. Gondoljunk csak bele: nem furmányos új sztorikkal újul meg a Biblia vagy a Korán sem. A kulcs a Mítosz folyamatos újrateremtése. Ezt kapja a Föld nevű bolygó minden nézője ebben az epizódban.
Persze vannak benne hibák, furcsaságok (és 3D, ami, érdekes módon nem zavart, engem legalábbis), de ismétlem: nem ez a lényeg. A Fény és a Sötét Oldal nagytemplomai újra állnak, és lehet bennük imádni a Jó, illetve elutasítani a Rossz princípiumát. Vagy fordítva, attól függően, hogy melyik oldal csábítóbb a néző számára.
Ja, és van még valami, ami, nos, egyenesen megható. Az én nemzedékem annak idején, amikor mioritikus tájainkra is elvetődött az első csillagháborús széria (4., 5., 6. rész), Luke-ból, Han Solóból, Leiából és Darth Vaderből „merítve” szökkentünk neki az intergalaktikus tájaknak, fényen túli sebességgel. Azon túl, hogy ezek a figurák, így vagy úgy, visszatérnek a Hetedikben (vagyis hozzánk is szól, de még mennyire), megjelenik egy vadonatúj karaktergárda: Rey, Finn, Poe és Kylo Ren. Ami azt jelenti, hogy a mai gyerkőcök ezekkel a figurákkal fognak felnőni, ők lesznek az új generációk galaktikus térképeinek vezércsillagai. Az ős-Mítosszal együtt egy új is születik, anélkül azonban, hogy a régit bántaná. És ez nagyon jó.
Úgy érzem, a Föld nevű bolygó nézőinek oroszlánrésze nyugodtan mondhatja az öreg Han Solóval: Chewie, itthon vagyunk!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.