Hogy nézne ki Románia, ha Erdély egyszer sem szavazott volna?

Egyik Facebookos barátom, akinek nem tetszett, hogy az erdélyiek eléggé belezavartak Ponta számításaiba, viccből azt javasolta, hogy a jövőben mi, Kárpátokon inneniek maradjunk otthon és többé ne politizáljunk, ha lehet.

Ha elvégezünk egy utólagos történészkedési gyakorlatot, azt láthatjuk, hogy ebben az esetben Romániát 1990-től mostanáig a PDSR, majd a PSD, Iliescu, Năstase, (Geoană) és Ponta vezette volna. A PSD-nek pedig nem 33-35 százalékos támogatottsága lett volna állandóan, hanem 50 és 55 százalék közötti.

1990-ben Iliescu lehengerlő, több mint 80 százalékos eredménnyel nyerte meg a választásokat, Ion Raţiu csak Hargita és Kovászna megyében győzött. Az ország déli része, de a többi is abban az illúzióban ringatta magát, hogy Raţiu és Câmpeanu nem szójás szalámin éldegéltek addig, mint Iliescu elvtárs. A Parlamentben afrikai országokra jellemző kiegyensúlyozatlanság volt: a FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) a mandátumok 67,53 százalékát szerezte meg, az RMDSZ és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) egyenként 7,34 százalékot, a PNŢCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt – a szerk.) a 3 százalékot sem érte el. A FSN a legjobb eredményeket Teleorman (87%), Botoşani (87%) és Vaslui (86%) megyékben érte el. Tehát a FSN mindenképpen megnyerte volna a választásokat, Erdély nélkül az RMDSZ szóba sem jöhetett, talán a PNL is sokkal kevesebbet kapott volna. A Nemzeti Megmentési Front átlépte volna a 80 százalékos, Nelu bácsi (Ion Iliescu – a szerk.) pedig a 90 százalékos küszöböt. Brrr!

1992-ben tartották az új alkotmány hatályba lépése utáni első választásokat, melyeken újra a baloldal tarolt. Ion Iliescu az elnökválasztás második fordulójában 61 százalékkal nyert a 39 százalékos Emil Constantinescuval szemben. Emil Constantinescu gyakorlatilag a Regát (a Kárpátokon túli területek – a szerk.) egyik megyéjében sem tudott győzni, csak Bukarestben volt nagyon szoros eredmény.

A parlamenti választások után az ellenzéket csak a CDR (Román Demokratikus Konvenció – a szerk.) és az RMDSZ, valamint a nevét PD-re (Demokrata Párt – a szerk.) változtató, Petre Roman által vezetett FSN képviselte, a PNL-nek ugyanis nem sikerült átlépnie a bejutási küszöbön. Új többségként a FDSN-ből (Nemzeti Megmentési Demokratikus Front – a szerk.), a PSM-ből (Szocialista Munkapárt – a szerk.), a PUNR-ből (Román Nemzet Egységpárt – a szerk.) és a PRM-ből (Nagyrománia Párt – a szerk.) létrejött a „vörös négyes”. A jobboldali pártok egyik megyében sem tudtak többséget szerezni, de a CDR Temes (42%) megyében, Bukarestben (32%), Krassó-Szörény (31%) és Arad (29%) megyékben teljesített a legjobban. A FDSN-re Moldvában és a déli végeken: Botoșani (56%), Vrancea (51%) és Teleorman (50%) megyékben szavaztak tömegesen. Tehát akkor is Erdély és Bukarest biztosította a jobboldal szavazóit.

1996-ban összességében mindenki megunta Iliescu neokommunistáit, a rezsimet addigra már amúgy is egy gazdasági válsággal és rohamosan növekvő inflációval terhelt időszak jellemezte. De a dél és Moldva továbbra sem változtat a választási módján. Bukarest, valamint Prahova, Konstanca és (a II. fordulóban) Galac megyék voltak csak kivételek. A II. fordulóban (az elnökválasztásról van szó – a szerk.) Emil Constantinescu összefogott Petre Romannal és 54 százalékkal megelőzte 46 százalékos ellenfelét. A magyar etnikumú választók tömegesen, nagyjából 90 százalékos arányban Emil Constantinescura szavaztak, és az erdélyi megyék jártak az élen, ugyanis Kovászna és Hargita megyén kívül Temes, Szeben és Szatmár megyében is nagy eredményeket ért el.

A parlamenti választásokon a CDR 36 százalékot kapott, a PDSR 27, az USD (Szociáldemokrata Szövetség – a szerk.) 16 százalékot. A politikai térkép szinte változatlan maradt: Erdély és Bukarest a jobboldalt erősítette, dél és Moldva többsége viszont a baloldalra szavazott. A CDR-es pódium tetején Bukarest állt, „dicséretet” pedig erdélyi megyék érdemeltek: Temes, Szeben, Krassó-Szörény, Fehér és Arad. Az RMDSZ először lett a kormány tagja, ahonnan csak nagyjából két éve távozott…

Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy Bukarestnek, Konstancának, Prahovának és Galacnak Erdély nélkül nem sikerült volna elnökké választaniuk Emil Constantinescut és valószínűleg a CDR és PDSR közötti 9 százalékos különbség sem létezett volna.

2000-ben a jobboldal katasztrofális, nagy átszervezésekbe és a bányászok 1999-es lázadásába torkollott kormányzása felduzzasztotta a PDSR és Ion Iliescu, de a szélsőséges Vadim Tudor szavazótáborát is, aki emberek stadionokban történő legéppuskázásával akart rendet teremteni. Ennek ellenére akadt 3,2 millió ember, akik mégis a Tribunusra szavaztak az I. fordulóban, de a második fordulóban is urnákhoz vonult érte 3,3 millió ember. Nem tudom elképzelni, mi foroghatott a fejükben, de ez van…

Ezért aztán ebben a kényszerhelyzetben a második fordulóban még a jobboldal szimpatizánsai is Ion Iliescura szavaztak, aki így 67 százalékot szerzett. 2000-ben, a III. évezredben voltunk. És az emberek mégis Iliescura és Vadimra szavaztak…

A parlamenti választásokon bevezetik az 5 százalékos küszöböt, így csak öt szervezet jut be: PDSR (45%), PRM (25%), PD és PNL (egyenként 9%), RMDSZ (8%). A kormányfő Adrian Năstase lett. A jobboldal kevés szavazata szintén Erdélyből és Bukarestből érkezik. Amennyiben Erdély nem szavazott volna, csak a PDSR és a PRM jutott volna be a Parlamentbe. Álomszép!

2004-ben került sor a Năstase és Băsescu közötti nagy összecsapásra, mert Nelu bácsi már senkit sem tudott átverni, hogy indulhasson. Năstase egy gazdasági növekedést felmutató kormányzásból érkezett, de a helyi kiskirályok mindent felzabáltak az országban, mint a sáskák. Szinte az egész sajtó alá volt rendelve Bombonel hatalmának (Adrian Năstase gúnyneve, nagyjából „Cukorfalat”-nak felel meg – a szerk.). A második fordulót nagy nehezen Traian Băsescu nyerte meg, 51 százalékkal a 49-cel szemben.

A parlamenti választásokon a PSD-nek és a PUR-nak (Román Humanista Párt – a szerk.) együttesen 41 százalékuk volt, a PNL+PD-nek 34, a PRM-nek 13, az RMDSZ-nek pedig 5 százaléka. Traian Băsescunak még az RMDSZ-szel együtt is szüksége volt Voiculescu PUR-jára, hogy összetákoljon egy többséget a Tăriceanu-kormánynak. Ha nem lett volna Erdély, akkor két mandátumra megkaptuk volna Năstasét elnöknek. Az RMDSZ és az ADA (Igazság és Igazságosság Szövetség – a szerk.) szavazatai nélkül a PSD ugyanolyan gondtalanul kormányozhatott volna, mint a 2000–2004-es időszakban.

2008-ban csak parlamenti választások voltak. Ekkor volt először egyéni körzetes szavazás. A PSD kapta a legtöbb szavazatot (34%), de az algoritmus miatt kevesebb mandátuma volt, mint a 33 százalékos PD-L-nek (Demokrata-Liberális Párt – a szerk.). A PNL 19, az RMDSZ 7 százalékot kapott. A PD-L és a PNL szavazatainak zöme Erdélyből érkezett. Erdély nélkül akkor is PSD-s kormányunk lett volna.

Az elnökválasztás 2009-ben volt. Traian Băsescu mögött egy vitatott mandátum állt, a PSD Geoanăt, egy valamivel kikupálódottabb diplomatát indított. Geoană idehaza kis előnnyel megnyerte a második fordulót, de a diaszpóra miatt mégis veszített. Ettől függetlenül az erdélyi megyék zömmel Traian Băsescura szavaztak. A régiók szerinti bontást mutató térképek sokatmondóak.

A 2012-es helyhatósági választásokra a költségvetési bércsökkentések és más népszerűtlen lépések miatt megbélyegzett Boc-kormányzás után került sor. A PNL összefogott a PSD-vel és együtt Erdélyt is meghódítják az USL (Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) ernyője alatt. A PD-L szavazatai azokból a megyékből származtak, ahol polgármesterei és megyei tanácsi elnökei voltak, nagyrészt Erdélyből, illetve Suceava és Neamţ megyékből. Az RMDSZ megtartotta azokat a választókerületeket, ahol a magyar etnikum többségben van.

A 2014-es elnökválasztás újra megmutatta, hogy Erdély a Regát minden számítását felboríthatja, mind a képviselőjét, mind a szavazatok számát illetően. Erdély Nagyszeben polgármesterét, Klaus Johannist, a Keresztény-Liberális Szövetség (PNL–PDL) képviselőjét küldte a szorítóba. A baloldal megmaradt Victor Ponta árnyékában, akinek papíron kormányfőként jó eredményei voltak, de plagizált, és kiskirályai közül sokan állnak a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) célkeresztjében.

Pontának az első fordulóban 10 százalékos előnye volt (40,4 százalék állt 30,3 százalékkal szemben). Ezúttal is Erdélynek és a diaszpórának volt meghatározó szerepe. Az arány a második fordulóban megfordult. Johannis a legjobb eredményeket Szeben (80%), Kovászna (78%), Fehér (70%), Temes (67%) megyékben érte el. Elmondhatjuk, hogy Erdély szinte mindig másképp szavazott, mint az ország többi része, minden alkalommal a jobboldal javára billentve el a mérleg nyelvét. Látható, hogy a 2014-es elnökválasztási térkép megdöbbentő módon hasonlít az 1992-esre és az 1996-osra. Ami annak a jele, hogy a baloldalnak soha nem sikerült elcsábítania Erdélyt.

Egy erdélyi szavazatok nélküli Románia a mostani állapota helyett inkább Kazahsztánra, vagy Azerbajdzsánra hasonlított volna.

Térképek: Wikipedia