Iorgától Cioloșig: mennyire technokraták a technokrata kormányok?

Romániában a történelem önmagát ismételgeti. A politikai osztályok válságok idején megbújtak, az ország kormányzását pedig átadták a technokratáknak. 1931-ben volt az első technokrata kormányunk Nicolae Iorga vezetésével, és a helyzet 1989 decembere után a Stolojan- (1991) és Isărescu-kormánnyal (1999) is megismétlődött.

Mindhárom kormányban van valami közös. A kormányzás nagyjából egy évig tartott. Ami pedig e kabinetek tagjainak politikai függetlenségét illeti, a dolgok eléggé vitathatók. Nyilvánvaló, hogy a dolgok kormányonként és történelmi koronként változtak.

A történelem azt is megmutatta, hogy milyen okok vezettek ilyenfajta kormányzásokhoz. Minden esetben válságos időszakban születtek ilyen döntések, amikor a politikai osztály úgy döntött, hogy menti a bőrét és meghúzza magát a következő választásig.

A fiatal Cioloş-kormány is hasonló helyzetben van. Az új kabinetet olyan időszakban alakították meg, amikor a politikai osztály teljesen kompromittálódott, így az a feladata, hogy az előző kormány által hátrahagyott helyzetet kezelje. Gyakorlatilag menet közben kell összetákolnia egy olyan kormányprogramot, mellyel nem haragítja magára sem a politikai osztályt, de az utcát sem. Sőt, a költségvetési hiány növekedését is el kell kerülnie.

A román politikában 1931-ben próbálkoztak először technokráciával, amikor a 20-as évek válsága után súlyosbodtak a gazdasági gondok. Annak ellenére, hogy az 1928-as választást a parasztpártiak nyerték meg, a gazdasági nehézségek 1931 áprilisában Nicolae Iorga kormányalakításához vezettek.

Hasonló volt a helyzet 1991-ben is, amikor a társadalmi gondok, de a szeptemberi bányászjárás is Petre Roman kormányának bukásához vezettek. Októberben születik döntés arról, hogy Theodor Stolojan alakítson kormányt, melynek FSN-n (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) kívüli tagjai legyenek, akik vállalhatják a kemény gazdasági lépéseket.

Ez a kormány nem állt technokratákból, ahogy szerették volna, annak ellenére, hogy az akkoriban politikailag semleges Stolojant annak tartották. A kormány a FSN és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) képviselőiből, de függetlenekből is állt, és a forradalom után ez volt az első többpárti kabinet.

Szintén súlyos társadalmi elégedetlenségek közepette történt, hogy a Demokratikus Konvenció (CDR) által uralt politikai osztály visszavonulót fújt és Radu Vasile kormányát egy technokratának tartott, a BNR (Románia Nemzeti Bankja – a szerk.) kormányzója, Mugur Isărescu által vezetett kabinet váltotta fel.

E három kormány elemzése azt mutatja, hogy a kinevezett miniszterek nem igazán voltak technokraták. Főleg 1991-ben és 1999-ben a kormányok erős politikai befolyás alatt álltak, és elég kemény társadalmi következményekkel járó döntések meghozatala volt a feladatuk.

Nicolae Iorga kormánya (1931. április 18–1932. június 5.)

A Nemzeti Parasztpárt (PNŢ) kormányzása és a katasztrofális következményekkel járó súlyos válságos időszak után 1931. április 18-án Nicolae Iorgát bízták meg egy – zömmel szakemberekből álló – nemzeti egységkormány (Miniszterek Tanácsa) megalakításával.

A kormány kinevezése után feloszlatták a Parlamentet és új választást írtak ki. A Iorga által vezetett kabinet technokrata jellege nem vezetett gyümölcsöző együttműködéshez a politikai osztállyal. Következésképpen Iorga 1932. május 31-én benyújtotta a lemondását, kormánya pedig 1932. június 5-én mondott le, Alexandru Vaida-Voievodra hárítva át egy új kabinet megalakításának felelősségét.

Nicolae Iorga II. Károly kérésére állt a kormány élére. Constantin Argentoianu volt a Iorga-kormány egyik legismertebb tagja, de ő nem volt telivér technokrata, ugyanis korábban a konzervatívokkal, de a liberálisokkal is flörtölt.

Argentoianunak több tisztsége is volt a Iorga-kormányban. Belügy-, külügy- és pénzügyminiszter is volt. Az igazságügy-miniszteri tisztséget Constantin Hamangiu, a polgári jog szakértője és a Román Akadémia tiszteletbeli tagja kapta. Hamangiut egy másik technokrata, a matematikus Victor Vâlcovici követte a tisztségben, aki 1932. január 7-e és 9-e között ideiglenesen töltötte be ezt a funkciót, helyét pedig Valeriu Pop vette át.

A Védelmi Minisztériumot Constantin Ştefănescu-Amza tábornok vezette, akiről úgy tartják, hogy ő alapította meg a Nemzeti Katonai Múzeumot. A Mezőgazdasági és Uradalmi Minisztérium élére Gheorghe Ionescu Siseşti-et, egy ismert román agronómust, az agrártudományok doktorát és a Román Akadémia tagját nevezték ki.

Mihai Manolescu – aki az egyik leglojálisabb volt a II. Károly király körüli értelmiségiek közül – lett először az iparügyi és kereskedelmi miniszter. Őt Nicolae Vasilescu Karpen fizikus és feltaláló követte. Ő sem tudott megmaradni a Iorga-kormány mandátumának végéig, és a közgazdász Gheorghe Taşcă vette át a helyét. Ő politikus volt és megjárta a Konzervatív Pártot (PC), a Nemzeti Demokrata Pártot (PND) és a Nemzeti Parasztpártot (PNŢ) is.

A Munkaügyi, Egészségügyi és Szociális Védelmi Minisztériumot Ioan Cantacuzino orvos, a Román Akadémia tagja vezette. A Közmunkaügyi és Távközlési Minisztérium élére a matematikus Victor Vâlcovici került, aki két napot az igazságügyi tárca élén is eltöltött. Egy másik orvosból, Iuliu Haţieganuból államminiszter lett, akit aztán Valeriu Pop, majd Vladimir Cristi publicista, politikus és volt Chişinău-i polgármester váltott fel.

Theodor Stolojan kormánya (1991. október 16–1992. november 19.)

Theodor Stolojánt 1991-ben bízták meg kormányalakítással, miután a zsil-völgyi bányászok erőszakos bukaresti fellépése és a kormány épülete elleni támadása nyomán Petre Roman lemondott.

Stolojan színrelépésekor a román gazdaság nagyon nehéz helyzetben volt, az állami bankok pedig a csőd szélén álltak. Bár a FSN támogatta, Stolojant az előző kormány által hátrahagyott gondok megoldására képes szakértőnek és nem politikailag elkötelezett személynek tekintették.

A Stolojan-kormány legfájdalmasabb döntése az árliberalizáció volt, ami 1991 végén kezdődött. Stolojant „zsugori” kormányfőnek is tartották, főleg a szakszervezetek, melyek béremelési követeléseit szisztematikusan elutasította. Stolojan 1989 előtt a Költségvetési Hivatal közgazdásza volt, 1989 után pedig miniszterhelyettes és pénzügyminiszter a Petre Roman-kabinetben. A Stolojan által a kormányba hozott emberek szintén nem voltak technokraták, annak ellenére, hogy ő független volt és szakértőnek tartották, nem politikailag elkötelezett kormányfőnek.

A parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter Ion Aurel Stoica, a Roman-kormány volt minisztere és kormányfő-helyettese volt, akit a FSN egyik fő ideológusának tartottak, de korábban a Kolozs megyei PCR (Román Kommunista Párt – a szerk.) Megyei Tanácsának gazdasági ügyekért felelős titkára is volt.

Belügyminiszternek az akkor FSN-tag Victor Babiucot nevezték ki. A kormányról tartott parlamenti szavazáson Victor Babiucot a Képviselőház elfogadta, de a Szenátus elutasította, ezért a szavazást másnap megismételték. A PSDR-tag (Romániai Szociáldemokrata Párt – a szerk.) Adrian Năstaset Stolojan az előző kormányból vette át. A liberális George Danielescu gazdasági és pénzügyminiszter lett.

A költségvetési tárcát egy másik FSN-tag, Florian Bercea érdemes egyetemi tanár és közgazdasági doktor vette át. A liberális Mircea Ionescu Quintust igazságügy-miniszternek nevezték ki. A Művelődési Minisztérium élére egy független, Ludovic Spiess tenorista került. Az Oktatási Minisztériumot egy FSN-tag, Mihai Golu, a szovjetunióbeli Lomonoszov Egyetem végzőse kapta meg.

A Nemzeti Védelmi Minisztérium élén Niculae Spiroiu tábornok maradt, aki 1991 áprilisában lett miniszter és a Văcăroiu-kormány jelentős részében is az volt. Katonaként független volt. Egy másik liberálist, Dan Constantinescut iparügyi miniszternek neveztek ki, míg a Mezőgazdasági Minisztériumot az Agrárdemokrata Párt (PDA) egyik tagja, Petre Mărculescu vezette. A Távközlési Minisztériumot egy független, Andrei Chirică kapta.

Egy másik függetlent, Constantin Fotát kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek neveztek ki, míg egy másik FSN-tag, Dan Nicolae a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztériumot kapta meg. A FSN-tag Traian Băsescuból közlekedésügyi miniszter, a Románia Környezetvédelmi Mozgalom (MER) tagja, Marcian Bleahu pedig környezetvédelmi miniszter lett. A független Mircea Maiorescu egészségügyi miniszter lett.

A Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztériumot a FSN-s Dan Mircea Popescu kapta meg, míg párttársából, Ioan Moldovanból ifjúsági és sportminiszter lett.

Az Isărescu-kormány (1999. december 22–2000. december 28.)

Radu Vasile kormányzati kudarca után Románia akkori elnöke, Emil Constantinescu 1999. december 16-án arra kérte Mugur Isărescut, hogy négy napon belül tegyen javaslatot saját kabinetje minisztereire. Bár technokrata kabinetnek nevezték, az Isărescu-kormány tagjainak is voltak politikai kötődéseik. Mugur Isărescu a CDR-s kormányzat több kudarca után vette át az irányítást, melynek idején folyamatos gazdasági visszaesés volt tapasztalható.

Három év után Isărescunak sikerült először gazdasági növekedést elérnie, 2,4 százalékosat. Csökkentette a nyereségadót és bevezette a 19 százalékos egységes áfá-t, valamint fiskális lépésekkel támogatta az exportot.

A Ciorbea-kormány volt pénzügyminiszterét, a PNŢ-tag Mircea Ciumarát államminiszterré, a Gazdasági-Pénzügyi Koordinációs Tanács elnökévé nevezték ki. A PD akkori elnöke, Petre Roman szintén államminiszter és külügyminiszter lett.

A Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó Valeriu Stoica az igazságügyi tárcát kapta meg, az RMDSZ-es Hajdu Gábor pedig államminiszter és egészségügyi miniszter lett. A parasztpárti Constantin Dudu Ionescu a Belügyminisztérium élén maradt, ahova 1999 januárjában, a „coziai békével” végződött bányászjárás után került. A Védelmi Minisztériumot a demokratapárti Victor Babiuc kapta, majd miután kilépett a PD-ből, helyét Sorin Frunzăverde vette át.

A Pénzügyminisztériumot a liberális Decebal Traian Remeş vezette, a munkaügyi és szociális védelmi tárcát pedig Smaranda Dobrescu kapta. A demokratapárti Mircea Berceanu vette át az Iparügyi és Kereskedelmi Minisztériumot, a parasztpárti Ioan Avram Mureşant pedig a mezőgazdaság élére helyezték. Traian Băsescu vezette a közlekedésügyet, majd miután megválasztották főpolgármesternek, a helyére Anca Boagiu került.

A Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztériumot a Kereszténydemokrata Parasztpárt kapta, mely megtartotta tisztségében Nicolae Ştefan Noicát. Romică Tomescu lett a vízügyi, erdőügyi és környezetvédelmi miniszter. A liberális Andrei Margát megtartották az oktatás élén, Ion Caramitru pedig művelődésügyi miniszter maradt. Az Ifjúsági és Sportminisztériumot Crin Antonescu vezette.