A rockzene és az ortodox egyház intim viszonya

A rockzenével kapcsolatos vita nem a jelenlegi események egyik marginális ügye, hanem – akárki akármit mond – a konfliktus egyik központi kérdése.

Mi köze az Egyháznak a Colectiv klubban történt tragikus esethez, valamint mindahhoz, ami azután történt? Mi köze a korrupt közigazgatáshoz, a tűzvédelmi lépésekhez? Miből származik a „tér” egy részét megmozdító virulens antiklerikális mozgalom?

Ez a kirobbanás furcsának és némiképpen hiteltelennek tűnt. Valaki felháborodottan azt is felvetette, hogy vajon nem a titkosszolgálatokra jellemző manipulálások egyikéről van-e szó. Mégis elképzelhető, hogy a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) elleni reakciók hitelesek és nem irányítottak, és a legutóbbi történések csak felszították azokat. Az utóbbi héten történteket csak politikai olvasatban nézték, de két teljesen különböző sík volt, melyek megtévesztő módon estek egybe: egyrészt volt a kormány és a pártok elleni politikai tiltakozás, másrészt a ködösen megfogalmazott, az Egyház és Dániel pátriárka elleni támadásban összpontosuló társadalmi követelések csoportja.

Az Egyetem (Universităţii) téren volt valami

a 68-as forradalom Tekintély elleni tüntetéseinek szelleméből,

amiben érezhető egy nemzedékek közötti törésvonal és egy ifjonti „atyáskodás-ellenes” bírálat. Ha a tűzesetre egy nagy könyvtárteremben, vagy egy textilgyárban került volna sor, akkor valószínűleg nem lett volna ekkora érzelmi töltetű reakció. De a rockzene egy gátlások nélküli és tekintélyt bíráló kultúra kiemelt jelképe. Ezen kívül a bukaresti helyzetben a rock éppenséggel a nyugat libertariánusan populáris dimenziójának a metonímiája is. Ennek bizonyítéka, hogy egy olyan, az ortodoxiához erősen kötődő értelmiségi, mint Teodor Baconschi a minap azt mondta, hogy a rock nagy híve volt és maradt, ezzel éppen a modern, nyugatias profilját kívánva kihangsúlyozni.

Az első pillanattól kezdve érzékeltem, mennyire kényes a téma, hiszen a rockzenével szembeni negatív kommentárok gyorsan kiváltották a felháborodások hullámát. Itt, ebben a zene témájával kapcsolatos vitában fogható meg ez a társadalmi természetű tiltakozás. Miközben egy szigorúan ájtatoskodó nézőpontból a rock sátáni jellegű, a városi népesség széles rétegei számára

ez a nyugati modernitás egyik kívánatos formája.

Az antitézis a Colectiv tragédiája közepette robbanáshoz vezetett. Érdekes, hogy a legkevésbé toleráns rockellenes kommentárok a neoprotestáns, nem pedig az ortodox körökből érkeztek, de ki képes még ilyen különbségekre felfigyelni, amikor a BOR sajtóirodája mereven reagált, nem fogva fel a helyzet rendkívüliségét.

Visszatérve 1968 májusának hasonlatához: Romániában a gaullizmus szerepét a falusi és tradicionalista világ, a szülők és nagyszülők Ortodox Egyházzal szolidáris világa játssza, míg a városi ifjúság a haladó és tekintélyellenes áramlatot testesíti meg. Csak így magyarázható, miért vette ezt az irányt a politikai bírálat, Dániel pátriárkát ugyanis a tradicionális típusú tekintéllyel azonosították.

A rockzenével kapcsolatos vita egy másodlagos ellenáramlatot is kiváltott.

Egyre több ortodox pap áll ki a rockzene mellett,

azzal érvelve, hogy az egyáltalán nem összeférhetetlen az ortodoxiával. Egy olyan karizmatikus pap, mint a nagyszebeni Constantin Necula ígéretet is tett: „Megígérem a fiataloknak, hogy a Fő téren tartott első rockkoncerten mellettük leszek, reverendában és kereszttel a nyakamban. Néha én is ezt a zenét hallgatom és megnyugtat.” (HotNews)

Mások azt mondták, hogy a végzetes estén eljátszott The day we die című dal szövege teljes mértékben ortodox: „Tetszett ennek a dalnak az üzenete! Nagyon! Fogalmam sincs, milyen a lemez többi dala, de ennek a szövege, szerintem, tökéletesen ortodox.” (Paul „Slayer” Grigoriu rockzenész, író, ortodox teológus, aki a katasztrófa estéjén a Colectiv klubban volt.) Persze, sok más értelmezés is lehetséges.

Figyelemre méltó, hogy az ortodox papok egyre jobban igyekeznek integrálni a mostani modernitást és csökkenteni a nyugati típusú városiasságot a hagyományos román világtól elválasztó különbséget. Annak ellenére, hogy a mai világ új – kizárólag a jelenre és társadalomra összpontosító – életstílusa egyre távolabb kerül a keresztény élet gyökereitől.

A modern ember lényegében eltávolodott a vallástól, még akkor is, ha ezt nem tudja és nem fogadja el a tényt. Ahogy azt Marcel Gauchet írta: „Aki vallást mondott, az mindannak az előzményéről beszélt, aminek értelme és intrinszek tekintélye van.” Márpedig ma még

a templomba járók is saját személyük teljes körű autonómiáját hangsúlyozzák,

és egyre inkább igyekeznek maguk megfogalmazni a létezés értelmét. Ezért is robbantak ki ennyire vehemensen ezek a bírálatok, hiszen a rockzenéhez kötődő fiatalok, vagy kevésbé fiatalok az Ortodox Egyház kommunikációs stílusában egy megkerülhetetlen, létfontosságú távolságot érzékeltek, melyet semmilyen kommunikációs stratégiával nem lehet elfedni.

A BOR hierarchiája ellen irányuló tüntetés nem egy pillanat szülte kirobbanás, hanem egy mélységesen vallásellenes megmozdulás, mely az egyén autonómiáját követeli és beleillik a keresztény világban fokozatosan, a protestáns és katolikus világban gyorsabban, az ortodox térségben pedig valamivel lassabban lezajlott „vallásból való kivonulás” irányvonalába. Függetlenül attól, hogy a haladópárti szekularisták, vagy ellenkezőleg, a keresztény konzervatívok táborába tartozunk-e, elsősorban az átélt események természetét kellene megértenünk.