// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Na, ki Vadim utódja???

// HIRDETÉS

Az új nagyromániás pártelnök őrültebb, mint Vadim. És máris a Székelyföldre veti vérgőzös szemeit. Nem fogunk unatkozni a jövőben sem.

A Nagy-Románia Párt (PRM) tagjai alig két hónappal Corneliu Vadim Tudor halála után új vezetőt választottak Emil Străinu, a kormányőrség (SPP) volt tisztje személyében, aki

ufókkal, rontásokkal és műhóval végrehajtott támadásokkal foglalkozik.

Egy mélységesen sovén, Európa- és Amerika-ellenes diskurzussal lett elnök.

A PRM múlt hét végén kongresszust tartott az új pártelnök megválasztására, miután Vadim Tudor a túlvilágra költözött. Emil Străinut egyhangú szavazattal választották meg, miután átvette a Tribunus szélsőséges diskurzusát. Străinu szerint a PRM az egyetlen párt, mely kimentheti Romániát a hazánk ellen rosszat forraló Európa és Amerika karmai közül.

„Románia egy jól kidolgozott destrukturálási folyamatnak van alávetve. Romániát nem az Orosz Föderáció, Kína, vagy mit tudom én ki fegyverezte le. Hanem az Európai Unió. Ők verték szét a Hadseregünket. (Lemaradtunk volna egy háborúról? – a szerk.) Románia nagyon is zsíros konc, és mindenki rá akarja tenni a kezét. Az európai kuvasz rajta tartja a mancsait, az amerikai sas felette köröz, az orosz medve pedig a határnál ugat. (Még egy költő! – a szerk.) Mit tehetünk? Váljunk erős párttá, hogy legyen beleszólásunk a dolgokba. Küldjünk embereket a Parlamentbe, az Európai Parlamentbe, hogy legyen erőnk megteremteni a jövőnket”, dörgött Emil Străinu.

„Te vagy a szürke eminenciás”

Emil Străinu a párt „szürke eminenciásának” nevezteti magát. Maga Vadim keresztelte el őt, aki 2012-ig távol is tartotta a politikától. „Nem vettem részt a politikában, bár a PRM szellemében tevékenykedtem, mert a Tribunus, Corneliu Vadim Tudor úr, aki onnan fentről, a mennyből tekint le ránk, mindig azt mondta: «Maradj a háttérben. Te vagy a párt szürke eminenciása.» 1990 után egyik pártba sem léptem be és egyetlen pártot sem szolgáltam”, mondta a PRM-s küldötteknek Străinu. A Vadim politikájának továbbvitelére vállalkozó Străinu beszédéből nem hiányozhattak a „nacionalizmus”, vagy „hazafiság” szavak.

„Úgy vélem, hogy e nép legjobb fiaiból sokan vannak az önök soraiban, akik hazánk, Románia érdekeit szolgálják, ennek a nacionalizmust és hazafiságot jelentő nagy szónak a hívei lévén. (Oké, lehet, mégse költő, csak hagymázas őrült – a szerk.) Ott fenn, a Tribunus azt mondta: «Ébredjetek, románok, vagy elvesztek!» Miért? Nézzétek meg a nemzeti zászlót! A Forradalmat egy lyukas zászlóval kezdtük és nézzétek meg a térképet, Hargitát és Kovásznát (na, ez már hiányzott – a szerk.), nem sok hiányzik és egy lyukkal a képünkben fejezzük be”, mondta még a Tribun utóda.

Străinu végül 2012-ben belépett a PRM-be, amikor a parlamenti választáson is elindult, ellenfele pedig Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor volt, aki padlóra is küldte a választási harcban. „A 3. kerületiek tudják, hogyan és miért veszítettem”, magyarázta vereségét Străinu, de nem árult el további részleteket.

Feltaláló

A PRM új vezetőjét Vadimtól az általa tanulmányozott bizarr dolgok különböztetik meg. Străinu saját bevallása szerint a geofizikai és geoklimatikus háborúk doktora, rádiólokációs, ufológiai és pszichotronikus szakember. Elvégezte a Parancsnoki és Vezérkari Akadémiát, a Rendőrakadémiát, a Jogtudományi Egyetemet és mesterfokozata van nemzetközi jogban. Străinu Románia Parlamentjének nem konvencionális fenyegetésekkel kapcsolatos tanácsadója is volt.

A PRM új vezetője egy Adevărulnak adott interjújában azt mondta, bizonyítékokat talált több Románia ellen irányuló geofizikai agresszióra. (Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy „kemény szöveg” következik. Mindenki csak a saját felelősségére olvassa! – a szerk.) 

„2005-ben volt egy katasztrofális következményekkel járó árvízsorozat. Ezeket mesterségesen váltották ki Románia ellen. A múlt téli nagy havazás is ilyen volt. Emlékszel, hogy több mint egyméteres hó volt Bukaresten. És mindenki azt mondta, annyi lesz nekünk, ha az az egész elolvad. Én azt mondtam nekik, legyenek nyugodtak, mert a hó két nap alatt elolvad és így is volt. Miért? Mert elektronikus hó volt. Megbuherált hópelyhek voltak, melyek nyolcszor nagyobbak voltak a normálisaknál. Ilyeneket laboratóriumban lehet előállítani a hópelyhek módosításával. Így 30 centis hóréteg helyett egyméteres lesz (és akkor mi van a nyolcszoros szorzóval? – a szerk.), magyarázta a kutatási eredményeiben biztos Străinu.

Străinu a választási kampány alatt azzal is dicsekedett, hogy rontástól megvédő díjazott találmányai vannak. „A rontás a legegyszerűbb energetikai támadás. Ez létezik, ennek tudatában vagy. Aztán van a hipnotikus támadás, a hanggal, a zenével, a színnel végrehajtott támadás. Vagy amikor sugárzásokat kibocsátó állatok közelében vagy. Minden, ami a parapszichológiai támadással kapcsolatos”, mondta még Străinu, aki arról is meg van győződve, hogy

Románia területén vannak földönkívüliek. (például ő maga - a szerk.)

Alábbiakban közöljük Emil Străinu teljes, a PRM VII. kongresszusán elmondott beszédét:

Az elejével kezdjük. Román állampolgár vagyok, 1957 áprilisában születtem Bukarestben, a brassói Rádiólokációs Aktív Tisztek Katonai Főiskoláját végeztem el. Elvégeztem a Parancsnoki és Vezérkari Akadémiát, a Rendőrakadémiát, a Jogtudományi Egyetemet, nemzetközi jogi mesterfokozatom van. A katonai tudományok doktora vagyok, a nem konvencionális és aszimmetrikus fenyegetések geoklimatikus rendszerével, a meteorológiai háborúval és a geofizikai háborúval foglalkoztam. A Iași-i Tudományos Akadémia (mi van?! – a szerk.) és a Dákológiai Akadémia (MI VAN?! – a szerk.) tiszteletbeli doktora vagyok. Több mint 60 országban képviseltem Romániát kongresszusokon, szimpóziumokon, számos díjat nyertem, köztük 15 arany- és két ezüstérmet. (Súlylökésben vagy őrültségi olimpián? – a szerk.)

Miután tartalékos állományba kerültem, amit az állam vezetése kényszerített ki, a média területén tevékenykedtem. Több mint 60 könyvet írtam.

(Basszus, ennek börtön se kell az íráshoz – a szerk.)

Önök között valószínűleg kevesen vannak, akik nem láttak a több mint 400 rádió- és tévéműsor valamelyikében, melyekben szerepeltem. Nem vettem részt a politikában, bár a PRM szellemében tevékenykedtem, mert a Tribunus, Corneliu Vadim Tudor úr, aki onnan fentről, a mennyből tekint le mindnyájunkra, mindig azt mondta: „Maradj a háttérben. Te vagy a párt szürke eminenciása.”

1990 után nem léptem be egyik pártba sem és nem szolgáltam egyik pártot sem. 2012-ben a PRM logójával és tagjaként vettem részt a bukaresti választáson, a 3. kerületi 6. számú választókörzetben, ahol Ecaterina Andronescu asszonnyal küzdöttem meg és a 3. kerületiek tudják, hogyan és miért veszítettem. Ennek a pártnak a soraiban voltam és maradtam, mert úgy vélem, hogy önök között vannak e nép legjobb fiai, becsületes, egyenes, rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező emberek, akik hazánk, Románia érdekeit szolgálják, mert ennek a nacionalizmust és hazafiságot jelentő nagy szónak a hívei.

A Tribunus ott, fenn ezt mondta: „Ébredjetek, románok, vagy elvesztek!” Miért? Nézzétek meg a nemzeti zászlót. A Forradalmat egy lyukkal a zászlóban kezdtük el és

nézzétek a térképre, Hargitára és Kovásznára,

nem sok hiányzik és egy lyukkal a képünkben fejezzük be. Nézzetek körül! Mi vagyunk Európa egyetlen országa, melyet románok vesznek körül (Az ember fejében meglódult a geoklíma – a szerk.). Hol vannak ezek a románok? El vannak nyomva. (Az ember egy olyan szót is használt ebben a mondatban – „obili” –, mely egyetlen román értelmező szótárban sem szerepel – a szerk.) Mindenki megfeledkezett róluk. Csak mi, a pártunk, mi jutottunk el néha-néha hozzájuk. Mert mi törődünk a mieinkkel. 30 milliós nép vagyunk. Ezt ne felejtsétek el!

Románia egy destrukturálási folyamatnak van kitéve, egy nagyon alaposan kidolgozott terv szerint. Ez a destrukturálási akció nemzetünk fontos pilléreit célozza meg. Az oktatást. Nézzétek meg, hány lerobbant iskolánk van. Az unokáim és a gyermekeim a tanév végén kapták meg a tankönyveiket. Megengedhetetlenül sok az írástudatlan. Az egészségügyet. Mi vagyunk Európa legbetegebb emberei.

A tévét nézve két dolog borzasztott el. Láttam annak a néhány embernek az elkötelezettségét, akik azért harcolnak, hogy megmentsék az életünket, és arra gondoltam, hogy ha egész Bukarestben nem voltak képesek elboldogulni valamivel több mint 100 sebesülttel, mi történik, ha földrengés lesz, ha kitör a háború, ha bekövetkezik valamilyen természeti katasztrófa? Az utóbbi tíz évben – készíthetnek akár egy statisztikát is és

ha nem így van, mindenkit meghívok egy sörre,

elnézést a kitérőért – több kórházat romboltak le, mint ahány 1900 óta épült (Hehe – a szerk.). A védelmet. Padlóra vittek minket. Azzal dicsekednek a tévében, hogy idehozzák az F16-osokat. Uraim, az F16-ost én, a tábornok úrral együtt, akkor tanultam, amikor hadnagy voltam. Mi vagyunk az F16-os nemzedék.

14 éves gépek, ócskavasból vásárolt fregattok, hollandoktól vásárolt rakéták, melyek egyértelműen gyengébbek azoknál a rakétaegységeknél, melyekkel mi rendelkeztünk, és aztán ócskavasnak eladtuk őket. Mindenki azt üvöltözi, hogy a Hadsereg korrupt és börtönbe vele. Láttak egyetlen rendőrtábornokot, egyetlen különleges szolgálati tábornokot börtönben? Nem bántom őket, mert a kollégáim, én is az egyik különleges szolgálatnak dolgoztam, de nem gondolják, hogy összehangolt akció zajlik, hogy szétverjék ennek az országnak a védelmét? Az országot nem az Orosz Föderáció, Kína, vagy mit tudom én ki fegyverezte le. Hanem az Európai Unió. Ők verték szét a Hadseregünket. Románia túlságosan zsíros konc és mindenki rá akarja tenni a kezét. Az európai kuvasz rajta tartja a mancsait, az amerikai sas pedig felette köröz, az orosz medve pedig a határainál ugat.

Mit tehetünk? Maroknyian vagyunk. Ez a jövő! Erős párttá kell válnunk, hogy beleszólásunk legyen a dolgokba. Embereket kell küldenünk a Parlamentbe, az Európai Parlamentbe, hogy megváltoztassuk ezeket az elavult és anakronisztikus törvényeket, hogy legyen erőnk megteremteni a jövőnket. Ezt az országot az ősöktől kaptuk, az önökéi, az enyéim, a mindnyájunkéi vitték a vállunkon, vérezték be (Rocky Horror Picture Show! – a szerk.), adták érte az életüket. Örökül hagyták ránk, de nem adták nekünk. (Oké, most sült ki az agya – a szerk.) Kölcsönbe adták ide. Az unokáinknak és az ükunokáinknak kell azt továbbvinniük. Ne egy megcsonkított országot adjunk nekik tovább.

 

Fotó forrása: adevarul.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS