„A szolidaritást nem lehet kikényszeríteni!”

A migrációs válság „megváltoztatta a politikai légkört, elsősorban Közép-Európában”, „és így a stratégiai partnerségünk még inkább kulcsfontosságú”, véli Lengyelország elnöke, Andrzej Duda, aki a november 2-4. időszakban hivatalos látogatáson Romániában tartózkodik.

De akár még ennél is szélesebb spektrumban lenne szükség együttműködésre; a varsói vezető szerint, „minél nagyobb hangsúlyt helyezünk a közép- és kelet-európai országok együttműködésére, annál nagyobb lesz a közös befolyásunk az Európai Unióban”. De képes-e Lengyelország és Románia megvédeni és érvényesíteni az EU és Oroszország közötti kapcsolatban, például, a kelet-európai érdekeket, és melyek lennének ezzel kapcsolatosan a legitim kelet-európai érdekek?

Duda elnök elismeri, hogy e téren óriási nézetkülönbségek vannak az EU-tagállamok között, megjegyezvén ugyanakkor, hogy „az orosz fenyegetést sok éven át alábecsülték, a legtöbb nyugati politikus nem értette meg Oroszország geopolitikai ambícióinak mértékét. Amikor a lengyelek, a litvánok, az észtek és a románok a Kreml igazi szándékaira figyelmeztettek, ezeket minimalizálták, vagy éppenséggel nevetség tárgyává tették”.

Riporter: Lengyelország és Románia ez év első felében a stratégiai partnerség megszilárdításáról állapodott meg. Az EU asztalán azóta megjelent egy forró krumpli: a migrációs válság. Vagyis előbb Ukrajna ügye volt, most ehhez hozzáadódott a migráció. Az új körülmények között mit jelent a stratégiai partnerség megerősítése?

Andrzej Duda: Valóban, a menekültek válsága megváltoztatta a politikai légkört, elsősorban Közép-Európában. Ennek ellenére előre kell tekintenünk. Jelenleg annál inkább kulcskérdés a stratégiai partnerségünk. A menekültek válsága kihangsúlyozta egy bizalmon alapuló együttműködés szükségességét a közép- és kelet-európai országok között. Az egész Európai Uniónak koherens választ kell találnia a migráció kérdésére. De a helyzet akut, elsősorban a Balkánon, tehát teljes mértékben megértem Románia aggodalmait. Országuk határos Magyarországgal és Szerbiával, melyeket nagyon megterheltek a jelenlegi turbulenciák. A jóindulat és a jóérzés politikai szövetségére van szükségünk. Minél nagyobb hangsúlyt helyezünk a közép- és kelet-európai országok együttműködésére, annál nagyobb közös befolyásunk lesz az Európai Unióban.

Lengyelország szeptemberben módosította eredeti álláspontját és megszavazta a menekültek szétosztásáról szóló megállapodást. Hogyan befolyásolta az az epizód Lengyelország kapcsolatait egyrészt az EU-val, másrészt pedig olyan országokkal, mint Románia, Magyarország, vagy Szlovákia?

Ezt a döntést az előző kormány hozta, mellyel én nem értettem teljes mértékben egyet. Az Európai Bizottság által javasolt szétosztási megállapodás túl korai volt, és szinte semmilyen konzultálási folyamat nem előzte meg. Segíteni akarunk a háború, a terror és az éhínség elől menekülő embereken, nagyon jól tudjuk, milyen erkölcsi kötelességeink vannak. De ugyanakkor nagyon egyenesen kell beszélnem:

hiszünk az európai szolidaritásban, de azt nem lehet kikényszeríteni.

A „kényszerszolidaritás” egy oximoron. Másrészt ugyanolyan szintű szolidaritást várunk el más tagállamok részéről, elsősorban a közös energetikai biztonság és az Európai Unió és Oroszország kapcsolata terén. Ami Lengyelország és a visegrádi csoport országai közötti kapcsolatokat illeti, azt hiszem, minden nézetkülönbségen túl tudunk lépni. Oly sok terület van, ahol együtt tudunk és együtt kellene dolgoznunk. A kereskedelem serkentése és a közlekedési infrastruktúra javítása csak kettő ezek közül.

Kérem, határozza meg Lengyelország elképzelését arról, ami a migrációs válság „európai megoldása” lehetne.

Először is a kérdést annak gyökerénél kellene megoldanunk. Mindaddig, amíg Szíriában és Irakban háború tombol, továbbra is az Európa partjai felé igyekvő menekültek hullámaival fogunk szembesülni. Véget kell vetni a háborúnak, és ez kell legyen az elsődleges feladatunk. Másodsorban szigorúbb ellenőrzéseket kell bevezetnünk és meg kell erősítenünk az Európai Unió külső határait. Másrészt viszont nem húzhatunk fel új határokat az Európai Unión belül a Schengen-övezethez tartozó és az azon kívüli országok között. Ezen kívül hatékonyabban kell együttműködnünk olyan országokkal, mint Törökország vagy Libanon, melyek már eddig is több millió bevándorlót fogadtak be, de egymagukban már nem képesek kezelni a helyzetet. Végül véget kell vetnünk az illúziókeltésnek. Felelősen kell viselkednünk és el kell ismernünk nagylelkűségünk korlátait. Kötelességünk a lehető legtöbb menekültnek segíteni, de sohasem leszünk képesek mindenkit támogatni.

Amikor a román elnök idén márciusban Lengyelországba látogatott, kollégájával abban állapodott meg, hogy a két ország nemcsak az EU szintjén, de a NATO-ban is összehangolja álláspontját a forró külpolitikai kérdésekben. Lengyelország szempontjából történt azóta ebben valamilyen változás?

A mi álláspontunk egyáltalán nem változott. Tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak, a lengyel és a román katonák együtt harcoltak Irakban és Afganisztánban, országaink a rakétaellenes védelmi projektben is részt vesznek. Románia a lakosság számát tekintve a térség második legnagyobb országa, a kereskedelmi cserék terén Lengyelország Románia hetedik legnagyobb partnere, erős történelmi kapcsolataink vannak. Milyen logikus következtetést lehet ebből levonni?

Természetes partnerek vagyunk.

Sőt, az EU-tagállamok közül Lengyelországnak és Romániának van a leghosszabb határa Ukrajnával. Nem csoda, hogy ennek az országnak a helyzete sorsdöntő fontosságú Varsó és Bukarest számára.

Képes-e Lengyelország és Románia megvédeni és érvényesíteni a kelet-európai érdekeket az EU és Oroszország kapcsolatában? Melyek lennének Oroszországgal kapcsolatosan a legitim kelet-európai érdekek?

Tudatában vagyunk az EU-országok között e téren meglévő óriási nézetkülönbségeknek. Az orosz fenyegetést sok éven át alábecsülték, a legtöbb nyugati politikus nem értette meg Oroszország geopolitikai ambícióinak mértékét. Amikor a lengyelek, a litvánok, az észtek és a románok a Kreml igazi szándékaira figyelmeztettek, ezt

minimalizálták, vagy éppenséggel nevetség tárgyává tették.

Persze azt szeretnénk, ha Oroszország az Európai Unió és az egész nemzetközi közösség demokratikus, együttműködő partnerévé válna. De pillanatnyilag nehezen képzelhető el változás Oroszország viselkedésében. Ezért minden közép- és kelet-európai országnak, melyek a Krím annektálása és az Ukrajna keleti részében zajló illegális cselekedetek miatt nem érzik magukat biztonságban, az elrettentési képességek növelését és a katonai együttműködés fokozását kellene szorgalmaznia.

Szükségesnek tartaná egy kelet-európai koalíció létrehozását, természetesen az EU-n belül, mondjuk egy „Visegrád+” formátumot?

Teljes mértékben. Egyetlen megjegyzéssel: nincs szükség formátumok, vagy nevek megváltoztatására. Nagyon örülök, hogy a Visegrádi Csoport (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – a szerz.) él és nagyon aktív, egy olyan időszak után, amikor a kapcsolatok híján voltak a lelkesedésnek. Újra elkezdtünk nagyon komolyan beszélni az EU legfontosabb ügyeiről. Nagyon boldog lennék, ha Romániával és más regionális partnerekkel is fokoznánk a kapcsolatokat.

Hogyan viszonyul Lengyelország egy jövendőbeli közös európai energiapiachoz?

Mindenekelőtt ki kell hangsúlyozni, hogy az energetikai biztonság közös érdek. Abszolút elfogadhatatlan, hogy bizonyos EU-tagországok által hozott politikai döntések egyértelműen más EU-tagállamok gazdasági érdekei ellen irányuljanak. Az Északi Áramlat 2 vezeték az egyik jelentős példája ennek. Ennek a projektnek a támogatása

az európai szolidaritás fogalmának paródiája.

Általánosabban közelítve meg a kérdést, az is aggaszt bennünket, ahogy az Európai Bizottság az EU térségéhez tartozó gazdaságok úgynevezett „dekarbonizálását” szorgalmazza. Megértjük, hogy csökkenteni kell a CO2-kibocsátásokat és védeni kell a környezetet, de nem kell elhamarkodottan cselekedni. Az elhamarkodottság elég csúnya következményekhez vezetett a menekültválság ügyében is. Nem szeretnénk, ha az EU ugyanazokba a hibákba esne. A „dekarbonizálás” jelentős károkat okozna Lengyelország iparának és GDP-növekedésünknek. A közös energiapolitika nem jelenthet „energetikai kényszerszolidaritást”.

Milyen „olvasatuk” van Varsóban Moszkva határokon túli katonai műveleteinek? Előbb Grúzia, majd Ukrajna következett, most Szíria, valamint Irak.

A világ kezd egyre inkább geopolitikaivá válni. Ilyen körülmények között azt lehetne mondani, hogy Oroszország megpróbálja helyreállítani globális szuperhatalmi imázsát. Képes sikeres tengeren túli műveleteket végezni és szerepet játszani a globális sakkjátszmában. Putyin elnök és Lavrov külügyminiszter szünet nélkül egy olyan világ újrakonfigurálásáról beszélt, melyben már nem az AEÁ lenne az egyetlen hegemón. A mi szemszögünkből nézve két fontos dolgot szeretnék kihangsúlyozni. Először is mindent meg kell tennünk azért, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a dolgok hidegháború felé fajulását a nemzetközi kapcsolatokban, ahol a legnagyobb játékosok a kisebbek rovására valósítják meg politikáikat. Másodsorban nem szabad elfelejtenünk, hogy

a geopolitikai dominó sohasem áll le.

Ritkán működik a lecsillapítás. Ez a játék nem Ukrajnában vagy Szíriában fog véget érni. Ez tovább folytatódhat, amennyiben nem tanúsítunk határozottságot és egységet, a nemzetközi jog, a demokrácia és a szabadság tiszteletben tartását jelentő értékeink alapján.