Kegyelmi idő

„Úgy tűnik, ismét afféle kegyelmi idő köszöntött be a belviszálytól, buktatóktól, visszalépésektől, meghátrálásoktól terhes erdélyi magyar érdekérvényesítési harcban. Október 24-én, szombaton este őrtüzek gyújtásával jelöljük meg Székelyföld határait, ország-világ előtt felmutatva: ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni, ezek azok a történelmi határok, amelyek mentén bármely közigazgatási átszervezést végre kell hajtani, itt akarjuk otthon érezni magunkat, itt akarjuk magunk irányítani sorsunkat.

A Székely Nemzeti Tanács újszerű, látványosnak ígérkező, nagyszabású akciója mellé pedig végre felsorakozott mindenki: a kezdeményezés nem vált pártpolitikai csatározások tárgyává, nem kezdődött el az ötlet elsőbbségéért folyó verseny, az egymásra mutogatás, a betartás, amit oly jól ismerünk. Az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az EMNT, mindenki támogatásáról biztosította a megmozdulást, bekapcsolódtak a civil szervezetek, a történelmi magyar egyházak, az önkormányzatok, polgármesterek, helyi tanácstagok, vállalkozók. Olyan összefogás bontakozott ki, amelyre régóta, talán a két évvel korábban lezajlott nagy menetelés óta nem volt példa, és amelyre pedig, mint akkor is, azután is bebizonyosodott, igen nagy a közösségi igény.

Mert nem kell ahhoz sem politikusnak, sem politikai elemzőnek lenni, elég, ha józan ésszel gondolkodunk, hogy felismerjük: nemzeti ügyekben csak összefogással érhetünk el eredményt, legfontosabb közösségi céljainkat csak akkor valósíthatjuk meg, ha legalább abban egyetértünk, mely irányba kell húzni a szekeret.'