// 2026. október 14., szerda // Helén
Mózes László Mózes László

Vitatott adóamnesztia

// HIRDETÉS

A könnyítésnek nem csupán a kis jövedelműek, a nehezen élő nyugdíjasok örvendezhetnek, hanem azok a mélyen eladósodott, esetlegesen pártpolitikai kötelékekbe csavarodott cégek is, amelyeket rossz pénzügyi mutatóik miatt eddig eltiltottak a közbeszerzési eljárásoktól.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes László
2015. október 16., 08:50

„Ha csak rászorulókat érintene, akár támogatásként, felkarolásként is tekinthetnénk a kormány legújabb, erőteljesen szociálisnak tűnő intézkedését, melynek értelmében Ponta és csapata a büntetőkamatok elengedésével próbálja ösztönözni az adófizetést.

Hangoztatják: céljuk, hogy minél több cég és magánszemély fizesse ki járandóságát, a szerdai kormányrendelet szerint a ki nem fizetett adó kamatának mintegy felét elengedik, a büntetést pedig teljesen eltörlik abban az esetben, ha a jogi és magánszemélyek vállalják, hogy jövő év március végéig, illetve június végéig valamennyi adótartozásukat törlesztik. A derék miniszterelnök kifejtette, az intézkedéstől az adóbefizetések növekedését várják, és esélyt akarnak adni azoknak a cégeknek is, amelyek a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Csakhogy a könnyítésnek nem csupán a kis jövedelműek, a nehezen élő nyugdíjasok örvendezhetnek, hanem – miként gazdasági elemzők felhívják a figyelmet – azok a mélyen eladósodott, esetlegesen pártpolitikai kötelékekbe csavarodott cégek is, amelyeket rossz pénzügyi mutatóik miatt eddig eltiltottak a közbeszerzési eljárásoktól. Mert az állami megrendelésből finanszírozott munkálatok bizony hasznosak lehetnek választási időszakban...

Másrészt a szakértők arra is rámutatnak, hogy a büntetőkamatok elengedése nagyobb vállalatoknál igen jelentős – csak a Rompetrol esetében mintegy százmillió euró nagyságrendű tételről beszélnek –, vagyis összességében az államkasszát több százmillió eurós veszteség éri. De sebaj, választások előtt majd újra erőre kapnak a kormánykörökhöz csatlakozó cégek, s ez bizony szép szociáldemokrata teljesítmény. A hiányzó pénzt pedig vélhetően más ágazatoktól vonják majd el, szóba jöhet oktatás, egészségügy, s miként eddig, ezután sem épülnek majd az autópályák."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.