A Filmtettfeszt, vagy, ha tetszik, Erdély magyar filmfesztivál-brandje immáron tizenötödszörre kapcsolja ránk a villanyt a mozitermekben...
... hogy megnézhessük az utóbbi és kevésbé utóbbi idők magyar filmtermésének színe-javát. Méghozzá nem csak Kolozsváron, hanem Erdély más városaiban is. Idén kettővel bővült a fesztiválhelyszínek száma: Arad és Zilah is beszállt a Filmtettfeszt-ringbe. A Bulgakov Kávéházban szervezett sajtótájékoztatón Zágoni Balázs, Buzogány Klára és Jakab-Benke Nándor (főszervezők, naná) elmondták, mi az idei pálya.
Az idei Feszt egy újabb – és rég várt – nóvummal rukkol elő: Filmgalopp címmel versenyszekciót indít. A versenyt azért találták ki a kitalálók, hogy legyen egy olyan erdélyi pálya, ahol a fiatal filmesek versenyt futhatnak egymással. Mert biza, milyen jó lett volna egy ilyen verseny, amikor a mostani középgenerációsok fiatalok voltak és filmeket csináltak. Az idei verseny kizárólag fikciós kisjátékfilmeknek szól, a dokfilmeseknek még várniuk kell tehát egy kicsit.

Árpa Attila: Argo 2. (2014)
A kiírás megfogalmazásakor volt ugyan kis problémájuk az „erdélyi magyar film” meghatározásával, ám végül úgy döntöttek: aki úgy érzi, erdélyi filmet készített, az beküldhette alkotását. A döntésnek meg is lett az eredménye: összesen 26 mozgókép érkezett be. A negyedszáz filmből az előzsűri (a Filmtett szerkesztői) tizedszáz (vagyis 11) dolgozatot válogatott be végül a fináléba, melyeket a nagyközönség jövő szombaton délelőtt csodálhat meg. Persze lesz zsűri, méghozzá rangos és szakmai: Angelusz Iván producer, Mihai Fulger filmkritikus és -esztéta, valamint Szimler Bálint filmrendező. A díjkiosztóra természetesen a gála alkalmával kerül sor, vasárnap, a feszt zárónapján. A díj meg egyenesen lélegzetelállító: kerek egymillió forint (bruttó kerek), a Médiatanács jóvoltából. Közönségdíj is lesz (szóval emberek, tolni kell a haverokat), amit a Nobila Casa ajánl fel.
A fesztivál filmes étlapja szokás szerint gazdag lesz, és a szervezők igyekeztek ezúttal is minden igényt kielégíteni: lesz kommersz film, kultfilm, artfilm, animációs film, gyerekfilm, dokfilm, ami csak szem-szájnak ingere. Aki kíváncsi a részletes programra, kattintson IDE!

Cakó Ferenc: Dózsa 1514 (2015)
Az idei Filmtettfeszt egyik kiemelt eseménye Domokos János Túlélés vagy népszolgálat? című dokumentumfilmjének vetítése lesz. A 104 perces alkotás lényegében azt feszegeti, miért is adta be a derekát a Szekuritáténak Mikó Imre, a 20. század egyik meghatározó erdélyi magyar közéleti személyisége. A filmet izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetés követi, melynek témája a Szeku és az értelmiség bonyodalmas viszonyának diszkrét bája. Meghívottak: Dávid Gyula, Marius Tabacu, Józsa Márta, Könczei Csilla, Novák Csaba Zoltán, László Márton, Domokos János, Stefano Bottoni. Moderátor: Lőrincz D. József.
Az idei feszt másik sztárvendége Cakó Ferenc, a homokanimáció hungarikum-dimenziójú mestere. Legújabb filmje (Dózsa 1514) mellett a nagyérdemű válogatást láthat a Mester korábbi munkáiból. Aki egyébként állítólag levédette a homokanimációs technikát. Hogy ez mit is jelent, nem tudjuk, de itt lesz maga az ember, hát megkérdezzük tőle.

Hajdu Szabolcs: Délibáb (2014)
A szakmának is tere van a tanácskozásra, problémák megvitatására, mint mindig. Ezúttal Kollarik Tamás, a Médiatanács Mecenatúra programjának koordinátora, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, illetve Hegedűs Bálint, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója lesznek a szakmai előadások, kerekasztalok meghívottjai.
Szóval, tisztelt kolozsvári közönség, lesz itt mit nézni. És akinek elege van a filmekből (még Rodriguez Endre giccstől csöpögő Kalotaszegi Madonnáját sem akarja megnézni), az vasárnap délelőtt részt vehet a Korzó Egyesülettel közösen szervezett filmes sétán. Biza, meg lehet tudni, miért is nevezték Kolozsvárt az erdélyi Hollywoodnak. És ehhez hasonló nyalánkságokat.

Mundruczó Kornél: Fehér isten (2014)
Jaj, az egyik legfontosabbat ki ne hagyjuk. Sárga Csikó Díjat is osztanak ám. Negyedszer! Mégpedig ismét egy olyan filmesnek, aki sokat tett és tesz az erdélyi magyar filmért. Durst György, Muhi András és Buglya Sándor után… Balogh Zsolt ülhet fel a Sárga Csikóra, mert csengő is van rajta! Köszönjük, Balogh Zsolt!
És köszönjük, Filmtett! Irtó jó lesz ez az idei feszt is. Kedves közönség, mars a moziba be!
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.