// 2026. november 4., szerda // Károly

Megpezsdülnek a lakónegyedek

// HIRDETÉS

Gyerekprogramok, színház, könyv-cserebere, főzés, játék és muzsika kevésbé bejáratott helyeken: tóparton, Fellegváron, a Monostor tetején.

Míg a nagy nyári rendezvények Kolozsváron általában a városközpontban zajlanak, a Sétatéri parkban vagy a Főtéren, addig az őszi kultúrszezon a lakónegyedekben pezseg fel ezen a hétvégén.

Viszont a központ sem marad esemény nélkül: óriási dominójáték várja szombat délután a kolozsváriakat. A habtéglák a Főtértől a Széchenyi térig fognak egymásnak esni, ahol az utolsó tégla várhatóan zenei improvizációt indít majd el. A dominózásba továbbra is be lehet önkéntesként kapcsolódni, részletek itt. 

Az Urbannect egyesület ma a Györgyfalvi negyedi Iulius Parkban, a tó partján állította fel utcai bútorait a pihenni, kikapcsolódni vagy beszélgetni kívánóknak. Holnaptól programokkkal várják a gyerekeket is: bábokat készítenek, amelyekkel színházat rögtönöznek, hangjegyeket festenek, amelyeket majd zenészek játszanak le, este hattól pedig dzsesszt lehet hallgatni és megbeszélni a Jazz Factoryval.

Vasárnap szintén zenehallgatás, könyvek csereberéje, koncert és mobil mozi a program, ez utóbbi a 2011-es SuperClasico filmet vetíti 19:45-től. A program részleteit itt lehet böngészni. 

Hasonló programokkal várja a gyerekeket és felnőtteket a La Terenuri csapata a Monostor negyed tetején, a most épp Automn Show-nak keresztelt hétvégén. A fő tevékenység az ott kialakított amfiteátrum kicsinosítása, emellett egészséges ételek készítését, zsonglőrködést, üvegfestést lehet tanulni, és megbeszélik azt is, hogyan lehetne kialakítani a városnegyed legnagyobb zöldövezetét. Ide szombat este látogat el a mozgó mozi. Részletek itt. 

A Fellegvár parkját a tavaszról őszre költözött 18+ fesztivál foglalja el szombaton és vasárnap. A játékos képzőművészeti alkotások, például a Szent György-szobor csomagolása, egy új labirintus vagy a színes keblek mellett finom zenéket hallhatunk ismert vagy kevésbé ismert, de annál játékosabb előadóktól, mint a cseh Fischermanns Orchestra, a lengyel Mikromusic, az osztrák Bonnage Horreur vagy a Gotan Projectből ismert Philippe Cohen Solal DJ Setje. Részletesebb program itt és itt. 

Az idei kiadás újdonsága nem az, hogy meleg vagy végig száraz lesz az idő, hanem az, hogy a fesztivál most teljesen ingyenes.

Akinek pedig már túl hűvös van a szabadtéri szórakozáshoz, azt várják a független színházak ezen a hétvégén nem helyi, hanem bukaresti, temesvári és jászvásári előadásokkal. Ma este a a jászvásári Fix Színház adta elő a 2 órát a Reactorban, holnap ugyanott a Faházat lehet megnézni, a temesvári Auăleu Színház előadását, vasárnap pedig a bukaresti Godot Színház Zic Zac-ját a ZUGban. Az IndependNet előadásairól bővebben itt és itt lehet olvasni.

A napsütés legyen velünk!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro