// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Minden mindennel

// HIRDETÉS

Az aligazgatónő az idei tanévnyitótól kezdve németországi vendégmunkás lesz, és egyértelmű, hogy jóval többet veszítenek a székelyek, mint amennyit nyernek a németek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. szeptember 15., 08:37

„Csakhogy történt valami: a tulajdonos, a római katolikus egyház és a bérlő, vagyis az előbbi számára a béreket fizető önkormányzat úgy döntöttek, hogy egyelőre saját bentlakásra nincs szükség, a Csíki-medencéből vagy máshonnan érkezetteket majd elszállásolják más líceumok bentlakásaiban – lesz, aki ingázik, lesz, aki albérletbe költözik, mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Időközben viszont a tanügyi törvények és minisztériumi rendeletek táján is forogni kezdett az idő kereke, és tavaly érvénybe léptették azt a régebb elfogadott rendeletet, amely egész sor kritériumhoz köti az aligazgatói állások létezését. A diáklétszámok, a két vagy több tannyelvű tagozatok működése és miegymás mellett az egy tannyelvű iskolákban lehetséges aligazgatói állás lehetséges indokaként szerepelt a bentlakások létezése is. De mivel a bentlakást felszámolták, megszűnt annak az aligazgatónak az állása, akit az iskola lelkének tartottak, hiszen a napi oktatómunka megszervezése mellett a tanórákon kívüli, roppant gazdag tevékenység is az ő vállán nyugodott.

Az iskola vezetősége írt ide meg amoda, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is nyilatkozott, az országos helyzetképet látva a parlamentben ülő szövetségünk is közleményben hümmögött, olyan kivételt vagy pozítiv diszkrimációt azonban nem sikerült elérni, amely szerint a nemzetiségi tannyelvű középiskolákban jóval nagyobb a munkavolumen és szükség van az aligazgatókra.

Jómagam mind vártam annak a helyi közösségi vagy országos összefogásnak az erőteljesebb jeleit, amelyről oly sokat beszélünk (városi önkormányzat, megyei önkormányzat: megőrizzük az állást, és kiegészítjük a hiányzó költségvetési alapokat; parlamenti képviselet és politika: erőteljes harc néhány szó kivételéért vagy betételéért abban a bizonyos rendeletben; szakmai és civil kurázsi: erőteljesen fellépnek a pedagógus szakszervezetek, szülők, civil szervezetek; média: napirenden tartja és nem hagyja elhamvadni az ügyet stb.), de nem történt semmi.

Így az aligazgatónő az idei tanévnyitótól kezdve németországi vendégmunkás lesz, és egyértelmű, hogy jóval többet veszítenek a székelyek, mint amennyit nyernek a németek.

Eddig a történet és csupán azért írtam meg, hogy felhívjam a figyelmet: az ünnepélyes tanévnyitók, a szép szavak és a jól hangzó elvek mögött ezernyi emberi sors rejtőzik, amelyekről soha nem lenne szabad megfeledkeznünk.

Ám a káoszelmélet tovább működik: a magyarországi Puskás Akadémia a csíkszeredai focipálya mellett a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának olyan kollégiumot építtet, amelynek egyik oldala lelátó és ebben helyet kaphat újra a Márton Áron középiskola bentlakása is. A munkálatokat Ráduly Róbert Kálmán lemondott csíkszeredai polgármester irányítja, akinek a feje fölött függ a DNA Damoklész-kardja, de ha lesz bentlakás, akkor lehet újra aligazgatói állás is, a Branderburgi Kapu pedig hátha megválik egy csodálójától. A menekülés és a visszatérés ugyanis nem csupán háborúk függvénye..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.