Ez az az eset, amikor a munka hősei nem ismernek lehetetlent!
A történet röviden arról szól, a stiridecluj.ro hírportál szerint, hogy a kolozsvári Monostor negyedben felújítják a Kalányos (Primăverii) utcát, többek között. Na mármost, az útépítők felhívták a környéken lakó autótulajdonosok figyelmét, vigyék arrébb a gépkocsikat, hogy mehessen a munka.
A legtöbb autós eleget tett a felszólításnak, viszont ezúttal is akadt egy idióta, aki magasról tojt a dologra. Az ügy másik pikantériája, hogy a jelenleg érvényben levő törvény szerint tilos elvinni a tilosban parkoló autókat.
Mit tehet ilyenkor az útjavító? Azt gondolnánk, semmit. Tahólandban ez a sors. És nem, és nem, és nem! A munkások kapták magukat, és feltörték az aszfaltot az autó körül.
Na, hát így kell ezt csinálni!
Fotó: stiridecluj.ro
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.