// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A magyar feliratos rendőrségi autó mint jelkép

// HIRDETÉS

A jog jelképe. A nackók meg sikoltozzanak. Ez a dolguk.

Amikor ezt a fényképet nézem, amelyen a székelyudvarhelyi rendőrség gépkocsija látható a „Helyi rendőrség” felirat román és magyar nyelvű változatával, az az üdítő érzés jár át, hogy

egy civilizált, európai országban élek,

ahol látható és nemzetközi szinten értékelt próbálkozások történnek a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.

Különben, ahogy azt a törvény is előírja, természetes dolog, hogy azokban a térségekben, ahol egy jelentős nemzeti kisebbség él, a nyelvét is használják a helyi közigazgatáson belül, vagy az igazságszolgáltatási rendszer intézményeiben, mind az ingatlanokon, mind az olyan gépkocsikon, mint amilyen a helyi rendőrségé.
Sajnos, mint sok más helyen, a gyűlölet apostolai, akiknek a más nemzetiségűek, etnikumúak, vallásúak, szexuális irányultságúak stb. elítélése és megbélyegzése az egyetlen visszatérő üzenetük, ezt a képet nacionalista-sovén szellemben használták fel, hogy a magyar etnikumú honfitársainkkal szembeni ellenségességet táplálják. Az ilyenfajta viselkedés veszélyes, antidemokratikus és csakis ellenségeskedéshez, feszültségekhez, valamint az előítéletek és irracionális gyanakvás fennmaradásához vezethet.

A demokrácia olyan keret, mely mindenki számára lehetővé teszi a békés együttélést és együttműködést, minden egyén legitim érdekeiért és személyes törekvéséért, és a közjóért egyaránt. Márpedig:

„Románia minden állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, faji, nemzetiségi, etnikai származási, nyelvi, vallási, nemi, véleményi, politikai hovatartozási, vagyoni, vagy társadalmi származási különbség nélkül.” (Részlet Románia alkotmányából – a szerk.)

Egy demokráciában az emberek, közösségek közötti különbségek a társadalom kulturális, vallási és etnikai örökségét gazdagítják. A nyilvánvaló szűklátókörűséget tanúsító nacionalisták és szélsőségesek

uniformizált társadalmat akarnak,

melyben senkinek sincs joga „másfajta” lenni, ami lényegében egy üldöztetéseket és mesterséges társadalmi feszültségeket keltő szörnyűséges diktatúrához vezet.

Nem, hazánk nem eshet a nacionalisták, a sovének, a szélsőségesek és a propagandájuk prédájául, mert diskurzusuknak a gyűlölet a fő pillére. Arra szólítom fel a racionális és a nyitott társadalom demokratikus értékeit vállaló hangokat és elméket, hogy bírálják és szorítsák ki a felebarátokkal szembeni gyűlölettel telített túlkapásokat és radikalizmusokat.

Hozzáteszem még, hogy több demokráciában is léteznek kétnyelvűen feliratozott rendőrségi, vagy az állam más intézményeihez tartozó járművek. Ugyanez a helyzet Nagy-Britanniában a gael kisebbséggel, vagy Spanyolországban a baszkok és a katalánok által lakott térségekben, illetve Olaszországban a német kisebbség esetében. Tehát a sovén nacionalisták, amikor agresszívan nyilvánulnak meg a demokratikus és civilizált Európában természetes dolgokkal szemben, gyakorlatilag ki akarják vezetni Romániát az Európai Unió lényegét adó értékek közegéből.

A sokszínűséget nem bírálni kell,

hiszen ez erősíti országainkat és összességében az Uniót. Egy szabad társadalomnak az emberi jogok és a kisebbségek jogai iránti tisztelet képezi az alapját.

Ami pedig e helyi rendőrségi gépkocsik feliratozásának törvényességét illeti, azt a helyi közigazgatásról szóló, 2001. április 23-i 215. sz. törvény szabályozza, mely szerint „azokban a közigazgatási-területi egységekben, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok aránya meghaladja a lakosság 20 százalékát, a helyi közigazgatás hatóságai, az alárendeltségükben álló közintézmények, valamint a kihelyezett közszolgáltatások velük kapcsolatosan biztosítják az anyanyelvük használatát is, az alkotmány, a jelen törvény és a Románia által aláírt nemzetközi szerződések rendelkezéseinek megfelelően […] A helyi közigazgatási hatóságai biztosítani fogják a települések, illetve a hatáskörükbe tartozó közintézmények nevének, valamint a közérdekű tájékoztatóknak a kérdéses kisebbségekhez tartozó állampolgárok nyelvén történő megjelenítését, a (2) bekezdésben szereplő feltételekkel”.

Tehát a szélsőségesek – általában – nemcsak bármilyen társadalmi reformmal szemben ellenségesek, mely az emberi és kisebbségi jogok szélesebb körű elismerését jelentené, de még a hatályos jogrendben már szentesített jelentős demokratikus eredményekkel is szembeszállnak. A jövő évi választásokra való tekintettel és a menekültválság, vagy más, a következő időszakban lehetséges politikai, gazdasági és társadalmi válságok körülményei között várható, hogy a sovén szócsövek folyamatosan táplálni fogják az előítéletek és gyűlölet hullámát. Eredményességük attól függ, hogy a demokratikus meggyőződésű polgárok mennyire lesznek elkötelezettek abban a folyamatban, melynek célja kitermelni azokat az ellentesteket, melyekkel ellen lehet állni és szilárdan meg lehet őrizni hazánkban a nyitott társadalom értékeit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro