// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A kamionos tragédia annál is rettenetesebb, mint gondoltuk

// HIRDETÉS

A legújabb információk szerint 71 holttestet találtak az ausztriai autópályán elhagyott gépjárműben, köztük gyerekek is vannak.

FRISSÍTÉS:

Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi rendőrfőnök megerősítette, hogy 71 holttestet találtak az elhagyott teherautóban. Közlése szerint a halottak közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek. A gyermekek közül feltehetőleg egy kislány egy és két év közötti, a másik három fiúgyermek nyolc és tíz év között van. 

A raktérben egy szíriai útiokmányt találtak, 

ezért feltételezik, hogy a menekültek Szíriából érkeztek. Doskozil tájékoztatása szerint az sem kizárt, hogy afgán állampolgárok is vannak köztük, az azonban biztos, hogy a menekültek nem Afrikából indultak útnak. Doskozil szerint nem meglepő, hogy csak egy hivatalos okmányt találtak, hiszen a migránsok nagy része nem visz magával utazási dokumentumot. A rendőrfőnök tájékoztatása szerint a menekülteknél táskák és mobiltelefonok is voltak, ezek tartalmát még vizsgálják. A migránsoknál nem volt pulóver, a hűtőautó klíma funkciója feltehetően nem működött.

A menekültek halálát valószínűleg fulladás okozta. 

A rendőrparancsnak az MTI-nek elmondta: egyelőre a vizsgálatok még tartanak, ezért nem tudnak biztosat mondani arról, hogy a menekülteknél mikor állt be a halál, az autó indulásakor is voltak-e már halottak az utasok között. 

A bűntény felderítésében közvetlenül részt vevő kollégáknak pszichológiai segítséget is biztosítottak a megrázó bűneset feldolgozásához. Elmondása szerint ehhez hasonló súlyú eset még nem történt sem a tartományban, sem Ausztriában.

A menekülttragédia ügyében 

három személyt tartóztattak le eddig. 

A járművet valószínűleg egy libanoni származású bolgár állampolgár vezette, minden bizonnyal felváltva egy másik társával. A másik két gyanúsított bolgár, illetve magyar okmányokkal rendelkezik. Az autó nem volt lopott. Hozzátette: a nyomozók abból indulnak ki, hogy egy bolgár-magyar csempészbandáról van szó.

Doskozil elmondása szerint valószínűleg a járművet vezető nem feltétlenül tudta, hogy mi zajlik a rakodótérben, azonban valószínűsíthetőleg valamikor mégis tudomást szerzett a történtekről, különben nem hagyta volna el az autót.

Mindeközben Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter 

közös európai megoldást sürgetett 

a menekültválságra. A politikus az Európai Unió külső határainak szigorúbb biztosítását javasolta. 

--------------------------------------------------------------------------------------

A lezárt, menekültekkel teli teherautóra csütörtökön bukkantak rá az ausztriai A4-es autópályán, a járműből vörös folyadék szivárgott az aszfaltra. A legfrissebb hírek szerint a kamionban – az előzetes becslésekkel szemben – nem 20-50 ember fulladt meg, hanem 71 – írja a Krone.at-re hivatkozva a Mandiner. 

Az áldozatok között nyolc nő és négy gyerek is volt, 

köztük egy-egy másfél éves csecsemő. Az áldozatok feltételezhetően szír menekültek.

 

A hatóságok bejelentése szerint három embercsempészt, egy magyar és két bolgár állampolgárt tartóztattak le az üggyel kapcsolatban Magyarországon. A csempészautónak használt hűtőkocsi felfedezése előtt másfél-két nappal már halottak lehettek az áldozatok. 

 

Sajtóértesülések szerint az embercsempész maffia hátterét továbbra is Romániában sejtik, a bukaresti külügyminisztérium azonban határozottan  

cáfolta, hogy román állampolgároknak is köze lenne az ausztriai tragédiához.  

A tárca azokra a hírekre reagált, amelyek szerint az autópályán hátrahagyott jármű tulajdonosa román lenne.

 

A közlemény szerint Románia bécsi nagykövetségét az osztrák hatóságok arról tájékoztatták, hogy a jármű ideiglenes magyar rendszámokkal rendelkezik. „Az eddigi információk szerint egyetlen román állampolgár sem érintetett az ügyben. Az osztrák rendőrség folytatja a nyomozást” – olvasható a bukaresti közleményben.

 

A dokumentum hozzáteszi: Románia budapesti nagykövetségével a magyar hatóságok azt közölték, hogy a kamion ideiglenes rendszámát nem román állampolgár igényelte.

 

Czukor József berlini magyar nagykövet az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy 

szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség  

az embercsempész bandák elleni fellépésben. A magyar és az osztrák hatóságok nagyon intenzíven és szorosan együttműködnek a tragédia felderítésében – mondta el a nagykövet. Czukor József rámutatott: a magyar kormány már hónapok óta figyelmeztet arra, hogy nemcsak a Földközi-tenger medencéjének nyugati részében tevékenykednek embercsempész bandák, és nemcsak ott van „hatalmas menekültprobléma”, hanem az úgynevezett nyugat-balkáni úton is.

 

 

Hangsúlyozta, hogy növelni kell a határellenőrzés hatékonyságát, de nem azért, hogy „visszatartsuk a menekülteket attól, hogy oltalmat keressenek nálunk, hanem azért, hogy tudjunk nekik segíteni ennek a (menekült vagy más menekültjogi) státusnak a megszerzésében”. Ez azonban  

„nagyon nehéz lesz, ha nem tudjuk, hogy ki jön Európába”.  

Mint ismeretes, a halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható.

 

A reklámfeliratok alapján a teherautó valamilyen módon összefüggésbe hozható a Hyza húsfeldolgozó üzemmel. A Hyza 2006 óta a csehországi Agrofert mezőgazdasági és élelmiszeripari csoport része, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter. Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője a hírekre reagálva közölte, hogy a gépjármű jelenleg nem tartozik a cég tulajdonába.

 

Fotó: Reuters

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS