// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Mintegy ötven illegális bevándorlót hagytak megfulladni egy furgonban

// HIRDETÉS

Az osztrák A4-es autópályán hagyott gépjárműből vörös színű folyadék folyt az úttestre, így találtak rá a holttestekre. Egy román állampolgárnak is köze lehet az esethez.

Román állampolgár váltotta ki Kecskeméten annak a teherautónak a rendszámát, amelyben számos holttestet találtak az osztrák A4-es autópályán – közölte Lázár János miniszter csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. A valószínűleg illegális bevándorlók holttestét rejtő járművet vélhetően szlovák cégtől vásárolták. Az ügyben délutánra ígért részletes rendőrségi tájékoztatást.

A tárcavezető az illegális bevándorlás témájában arról is beszélt a tájékoztatón, hogy a magyar kormány szerint – az elmúlt 48 órában történtek fényében – szükség lesz a honvédségre a határ védelméhez. Az ehhez szükséges jogszabályi feltételekről zajlik a kodifikációs munka.

A HVG által idézett Kronen Zeitung online kiadása szerint a jármű szerda óta állhatott a leállósávban, az autópálya melletti sövényt nyíró munkás szólt a hatóságoknak, hogy ott áll. A lap által közölt videofelvételen az látszik, hogy

a szlovák húscéget reklámozó járműből vörös színű folyadék folyt ki az úttestre.

A holttestek bomlása már megindult, amikor rátaláltak a kamionra, a halál oka egyelőre nem ismert.

A szlovák rendőrség készen áll arra, hogy segítséget nyújtson az osztrákoknak az osztrák A4-es autópályán elhagyott teherautóban holtan talált menekültek tragédiájának felderítésében - közölte Michal Slivka, a szlovákiai országos rendőrigazgatóság szóvivője csütörtökön Pozsonyban.

A halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható –mutatott rá az Aktuality.sk pozsonyi hírportál.

A reklámfeliratok alapján a prágai CTK hírügynökség szerint valószínű, hogy a teherautó valamilyen módon összefüggésbe hozható a Hyza húsfeldolgozó üzemmel. A Hyza 2006 óta a csehországi Agrofert mezőgazdasági és élelmiszeripari csoport része, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter. Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője a hírekre reagálva közölte:

nem valószínű, hogy az Ausztriában talált teherautó jelenleg a Hyza tulajdonában van.

„A cégnek hat kocsija van, a mozgásukat ellenőrző rendszer szerint jelenleg mind Szlovákia területén találhatóak. A Hyza ráadásul nem szállít árut Ausztriába. Meglehet, hogy olyan kocsiról van szó, amelyet korábban eladtunk, de az új tulajdonos még nem ragasztotta le a régi reklámokat. Ezt a feltételezést azonban még ellenőrizni kell” – mondta Hanzelka újságíróknak.

Fotó: AFP/Dieter Nagl

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro