A pedagógusok gyerekeinek nyújtott iskolai előnyök, illetve a magyar gyerekek teljesítményeinek felülértékelése szerfelett veszedelmes dolog. Főként azért, mert elsősorban magukat a kedvezményezetteket sújtja.
„Olyan hamis önértékelést és környezettel szembeni elvárásokat alakíthat ki bennük, melyek a továbbiakban az önmegvalósítás leküzdhetetlen akadályaivá válhatnak.
A gyerek a későbbiekben nem »haladni« fog, hanem versenyképtelenné válik. Természetesen elképzelhetőek olyan, manapság már antidemokratikusnak tekintett eljárások, melyek hosszabb távon valamiféle pozitív kiválasztódást favorizálhatnak. Ilyesmi akkor következhet be, ha bizonyos foglalkoztatási csoportok tagjai egymás közt házasodnak. Ez volt jellemző a középkori céhrendszerek tagjaira. Az ő esetükben a genetikai adottságok halmozódását a kulturális öröklődés folyamatai is erősítették. Ezekben a korokban azonban a család és nem az egyén állt a középpontban.
A modernitásban főként az individuumok számára megnyíló kemény versenyfeltételek teremthettek pozitív szelekciós nyomást. S ez a nyomás a közösségek szintjén is érvényesülhetett. A zsidók, az örmények, görögök és számos más kisebbségi csoport esetében a kimagasló egyéni és közösségi teljesítmények annak voltak köszönhetők, hogy a kisebbségi közösség tagjainak az érvényesüléshez huzamos időn át jobban kellett teljesíteniük, mint a többségi közösség tagjainak. Erre egy sajátos, a kisebbségi helyzetből fakadó adottság is kitűnő feltételeket teremtett. A kisebbségi ember ugyanis egyszerre kívülről és belülről is látja az őt körülvevő emberi világot. Természetesen csak akkor, ha a többségi kultúrába is beágyazódik, miközben saját kulturális identitását is sértetlenül megőrzi. A külső és belső nézőpont együttes érvényesítése jóval összetettebb és valóság közelibb látásmódot tesz lehetővé. A kisebbségi ember, kétnyelvűségéből is következően, jóval könnyebben felismeri az alternatívákat. Így aztán a problémamegoldásban is jelentős előnyökre tehet szert. Hogy mennyire így van, azt az is jelzi, hogy a kisebbségben élő görögök mindenfelé kimagasló teljesítményekre voltak képesek (a modern Románia is nagyrészt nekik köszönhető), de többségiként (azaz saját hazájukban) meglehetősen silány teljesítményt nyújtanak.
Mindebből az következne, hogy mi, romániai magyarok, ha képesek lennénk a helyzetünkből fakadó előnyöket kamatoztatni, hátrányaink dacára is sikerre lennénk ítélve. Kevés kivételtől eltekintve szemmel láthatóan nem vagyunk. A szelekciós előnyöket ugyanis épp a fentebb vázolt mentalitás rombolja le. A verseny – azaz a tisztességes szelekció – vállalása helyett gyakorta megpróbáljuk megkerülni a nehézségeket. Ez a stratégia pedig épp az ellentétes »eredményre« vezet, mint a gyakorta talán valóban méltánytalan versenyfeltételek tudatos vállalása vezethetne."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.