// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Romániában ma lassúbb a vonat, mint a 19. század elején!

// HIRDETÉS

Na, ez tényleg sokánt! Ökrös szekérrel is könnyebb utazni, mint vonattal vagy repülővel. Viszont már nem Bukarest a központ. Ez jó!

Egy szatmárinak vonattal 18 órába telne eljutni a tengerpartig. Gépkocsival jobban járna, de nem sokkal. Ami pedig a repülőt illeti… ez kizárt. Tehát hogyan jobb Romániában utazni? Egy olyan országban, ahol nincsenek autópályák, a vonatok lassan járnak, a belföldi légi járatok pedig nem fedik le a legfontosabb útvonalakat.

Miután a Tarom a Blue Air cég megjelenésével elvesztette monopóliumát a Bukarest–Iaşi járat felett, jelentősen olcsóbban lehet eljutni Moldva fővárosába. A Blue Air bejelentette, hogy október 25-től csak 19,90 euróba kerül majd egy jegy Otopeni-ből Iaşi-ba, oda-vissza pedig 29,90 eurótól kezdődnek a jegyárak. Röviddel később a Tarom is bejelentette, hogy felére csökkenti a jegyárait ugyanazon az útvonalon, így egy Bukarest-Iaşi menettérti jegyet október végétől alig 79 euróért meg lehet majd venni.

A két cég döntése nyomán egyes utasokat, akik eddig vonattal vagy gépkocsival tették meg a Bukarest és Iaşi közötti utat, rávehet arra, hogy ezentúl az alig 45 perces légi utazást válasszák. Annak ellenére, hogy a két város között továbbra is a kisbuszos utazás a legolcsóbb (alig 150 lej oda-vissza). Csakhogy egy busz kb. 7 óra alatt teszi meg az utat. A vonatnak ugyanennyi időre van szüksége, az ár pedig osztálytól függően 189 és 292 lej között mozog, oda-vissza. A legdrágább és valószínűleg legfárasztóbb szárazföldi megoldás a saját gépkocsi. Bukarestből Moldva fővárosáig és vissza kb. 350 lejbe kerül az üzemanyag, az utat pedig szintén nagyjából 7 óra alatt lehet megtenni, ha betartják a sebességkorlátokat. A gépkocsi csak akkor éri meg, ha legalább két személy utazik és megoszlik a költség.

12 órás utazás kisbuszon, vagy vonaton

De a repülő csak Iaşi esetén megoldás, és csak október 25-től. Az ország többi fontos városa felé a Tarom az egyetlen járatokat működtető cég, ezért aztán a jegyárak nem az átlagpolgárok pénztárcájára vannak szabva. Például egy Bukarest–Temesvár–Bukarest utazás, augusztus második felére lefoglalva, akár 815 lejbe is kerülhet fejenként. A fő előny az, hogy a repülés csak 1,30 óra, ami jelentős különbség a többi lehetőséghez képest. Ha a fővárosból a Bánságba igyekvő turista olcsóbb megoldásokat keres, akkor választhatja a kisbuszt, ami legfeljebb 170 lejbe kerül fejenként, oda-vissza. A kisbuszos megoldásnak két hátránya van: a hosszú utazási idő (11-12 óra, ahogy azt maguk a szállítók is bevallják, az esetleges további késlekedéseket nem számítva), valamint a balesetveszély, ami sokkal nagyobb az utakon, mint a levegőben, vagy akár vasúton. A legolcsóbb menettérti vonatjegy 231 lejbe kerül, de az I. osztályon akár 348 lej is lehet, az út pedig szintén 9-13 órát tart. Temesvár felé is a közúti megoldás a legdrágább – 550 lejt kell az üzemanyagra számítani, és 16-18 órát tart egy oda-vissza út.

Szinte ugyanez a helyzet a Bukarest–Kolozsvár–Bukarest útvonalon. A két város közötti légi járat kb. 800 lejnél kezdődik, két, egyenként egy óra tíz perces útért. Persze, ehhez hozzá kell még számítani a repülőtéri útra elpazarolt időt, valamint azt, hogy legalább egy órával az utazás előtt ki kell érni a repülőtérre. De még így sem éri el az út azt a 7-9 órát, amennyibe gépkocsival kerül csak egy irányba, melynek üzemanyagára, a visszautat is beleszámítva, kb. 450 lej. Vonattal, kisbusszal az út még hosszabb, 8 és fél órától akár 12 óráig is eltarthat, egyetlen irányba. A két város között egy oda-vissza út akár 24 órát is igénybe vehet. És ez még drága is. Egy vonatjegy 189-292 lej, a kisbuszé pedig 140-180 oda-vissza.

A belföldi utazás időigényes kaland

Sem a Tarom, sem más légiforgalmi cég nem üzemeltet járatot Bukarestből, vagy bármelyik nagyvárosból Nagyszebenbe és Konstancára. Következésképpen ez a lehetőség nem áll azon esetleges turisták rendelkezésére, akik gyorsan szeretnének eljutni e két úti célba. Hosszú utazásra kell felkészülniük, akár vonattal mennek (a Nagyszeben és Konstanca közötti közvetlen kapcsolatot biztosító egyetlen járat akár 12 órát is zakatolhat, a CFR Călători hivatalos becslése szerint, a szokásos késéseket nem számítva), vagy kisbusszal (ami akár 16 órát is jelenthet Konstanca és Temesvár között).

Ha egy – mondjuk – Iaşi-i üzletember vállalkozást indítana a Bánság fővárosában, akkor – akármelyik lehetőséget választja – nem ússza meg egy fárasztó utazás nélkül. Ha a légi változatot választja, akkor tudnia kell, hogy a Tarom nem biztosít közvetlen járatot a két város között. Következésképpen kötelezően be kell iktatnia egy csaknem 8 órás bukaresti várakozást, amivel nem kevesebb mint 12 órára növeli a két város közötti út időtartamát, melyek igaz, hogy Románia két végpontjában vannak, de azért csak 600 kilométerre egymástól. A repülőjegyek teljes ára kb. 1.500 lej oda-vissza. Elméletileg még gépkocsival is gyorsabban meg lehet tenni az utat, ennek hossza nagyjából 10 órára becsülhető. Egy teljes út költsége alig 650 lej, minden útdíjat beleszámítva. Igaz, az esetleges gyorshajtási bírságok nélkül.

Egyáltalán nincs kellemes helyzetben az a szatmári, aki a román tengerparton töltené a vakációját. A lelkes turistának (a CFR Călători hivatalos becslése szerint) egy 17 óra 47 perces útra kell felkészülnie az egyetlen közvetlen és mozdonyváltás nélküli Szatmárnémeti-Konstanca járaton. Igazi megpróbáltatás, amire oda-vissza ráadásul még 510 lejt is ki kell fizetnie, ha I. osztályon utazik, vagy 246 lejt, ha II. osztályon. A vonat kevéssel 13:00 óra után indul Szatmárnémetiből és csak másnap reggel 7 órára érkezik meg a végcéljához. Persze akkor, ha valami csoda folytán nem késik.

Az eredmény elriasztó

A România liberă által készített összehasonlító elemzésnek nem éppen derűlátó a következtetése. Gyakorlatilag minden belföldi utazási változat jelentős hátrányokkal jár az utazóra nézve. A kisbusz a legolcsóbb megoldás, de ez egyben a legkevésbé biztonságos is. Újságunk egy év elején készített oknyomozás során bebizonyította, hogy a hivatásos járművezetőknek engedélyeket kibocsátó kórházak és klinikák könnyedén törvényt sértenek. A vonat a másik olcsó lehetőség, de a CFR járatainak átlagsebessége 2015-ben 43 km/óra, ami kisebb, mint amennyi a XIX. század elején volt.

A légiközlekedés, bár korszerű és gyors, Romániában csak néhány útvonalon áll rendelkezésre. Ha, például, valaki minden áron repülővel akar Nagyszebenből Temesvárra utazni, akkor 3.000 lejt kellene a jegyre fizetnie, mert a Tarom által javasolt útvonal szerint, előbb Münchenbe utazna, majd Otopeni-re és csak azután érkezne meg a Bánságba. Visszafelé a Temesvár–Bukarest–Bécs–Nagyszeben útvonalat választhatná.

A gépkocsi nemcsak a legdrágább az összes földfelszíni lehetőség közül, ha valaki egyedül utazik, de be kell számítani még a fáradtságot, a balesetveszélyt (Románia első helyen van Európában a halálos balesetek tekintetében) és az alacsony utazási sebességet is.

Bukarest már nem viszonyítási pont

Az infrastruktúra, különösen a légi, azt az új tendenciát tükrözi, hogy az útvonalak elsősorban a városokat veszik figyelembe, nem a nemzeteket, mondta a România liberă-nak Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének (AOAR) elnöke. „Az üzleti élet dinamikájában már nem számít a nemzet. Az olyan városok, mint Kolozsvár, vagy Nagyszeben, ami az üzleti irányt illeti, inkább a Nyugattal vannak összekapcsolva, mint Bukaresttel”, mondta. Következésképpen ezért ilyen fejletlenek ezek a belföldi járatok, főleg a légiek, állítja Florin Pogonaru. „Mind a vállalkozóknak, mind a munkahelyükre igyekvőknek több kapcsolatuk van Európával, mint Bukaresttel. Nem nagyon tudok olyanokról, akik a Kolozsvár–Iaşi, vagy a Nagyszeben–Temesvár útvonalat járnák”, mutatott rá az AOAR elnöke.

A lehetetlen Máramaros

Ha az ország déli részén élsz, nagyon nehéz feladat néhány napot eltölteni Románia egyik lenyűgözőbb történelmi térségében, Máramarosban, ezt a România liberă ez év elején bebizonyította. Egy bukaresti számára, például, gyakorlatilag sokkal egyszerűbb Londonba, Barcelonába, vagy Párizsba eljutnia, mint a szaploncai vidám temetőbe. Még ha a repülőt választja is – egy főváros és Nagybánya közötti út még elfogadható, másfél órás, 830 lejes menettérti jeggyel –, akkor is több nehezen megoldható gonddal szembesül.

Az elsőt a Tarom menetrendje okozza, mert pénteken egyetlen járat sincs Nagybányára, és egyetlenegy sem indul vasárnap vissza Bukarestbe. Aztán még ha sikerül is gyorsan eljutnia az úti célhoz, az utas azt tapasztalja, hogy a nagybányai repülőtérre 22:45 órakor érkezik meg, Szaploncáig pedig még 86 kilométert kellene megtennie. Következésképpen vagy a városban tölt egy éjszakát, és várja valaki egy szállodától, panziótól, vagy taxit kell fognia. Légi alternatíva az is, ha Kolozsvárra repül, amiért nagyjából 1.000 lejt fizet oda-vissza, aztán vonattal megy Máramarosba, de a jegyért már csak alig 30 lejt kell fizetni. Ennek az a hátulütője, hogy a szerelvény öt órával a leszállás után hagyja el az állomást. Ha egy bukaresti turista minden áron el akar jutni Máramarosba, akkor éppenséggel a fővárosban is vonatra ülhet. Csakhogy egyetlen közvetlen járat van és ezen 12 órát kell utazni. A többi, átszállásos megoldással akár 19 órát is elvesztegethet úton, az utazások közötti várakozások miatt. A közvetlen járat esetében 240 lejbe kerül a másodosztályú menettérti jegy. A buszos utazás a legkényelmetlenebb, mert szintén 12 óra alatt lehet Nagybányára eljutni, de ezalatt el sem mozdulhatsz az ülésedről.

Száraz adatok:

* A distanta.ro honlap szerint, Romániában 902 kilométer a legnagyobb távolság, mégpedig Mangália és Szatmárnémeti között.

* A júniusban Romániába látogató külföldi turisták 73 százaléka Bukarestet, vagy más megyeszékhelyt választott úti céljául, az INS (Országos Statisztikai Intézet) szerint.

* A júniusban szállást foglaló románok 42,4 százaléka ezt Bukarestben és a megyeszékhelyeken tette, az INS szerint.

* Júniusban a román turisták 13,3, illetve a külföldiek 1,7 százaléka ment a tengerpartra.

* 2015 júniusában 2,6 nap volt az átlagos tartózkodási idő a román, és 2,0 nap a külföldi turisták esetében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS