Hálapénz és Hippokratész

„Arról senkit sem kell meggyõzni, hogy a gyógyítói hivatás életbevágóan lényeges, aminthogy az is évtizedek óta nyilvánvaló, hogy az orvosok munkáját távolról sem méltányolja megfelelõképpen a rendszer. Így jogosan nehezményezi az orvos, hogy – tegyük hozzá: akárcsak a tanárnak vagy más közalkalmazottnak – kevés a fizetése, viszont az is kétségtelen, hogy a csúszópénz elfogadása – azontúl, hogy törvénytelen – morálisan is kifogásolható.

Ha a páciens – akirõl nem szabad elfelejteni, hogy fizeti az egészségügyi biztosítást – a rendszer polipkarjai közé kerül, fizikailag és lelkileg is teljes mértékben ki lesz szolgáltatva orvosainak. De ezenkívül anyagilag is legyen a lekötelezettjük? Ördögi kör, hogy a korrupcióval átitatott romániai társadalomban magától értetõdõen csúszópénz jár a hivatalnoknak, rendõrnek, kapusnak, nem beszélve az asszisztensrõl, ápolóról és persze az orvosról.

A törvény szerint viszont a tanár, a rendõr, a közigazgatási alkalmazott nem fogadhat el hálapénzt, az orvosok pedig háborognak, hogy nekik márpedig járna. Miért lennének éppen a hippokratészi esküt letett, felkent gyógyítók kivételezettek? »Minden erõmmel arra törekszem, hogy megõrizzem az orvosi hivatás tisztaságát« – szól a Krisztus elõtti negyedik században élõ görög orvos esküje, amit ma is elmondanak a végzõs orvostanhallgatók az egyetemi ballagáson.

Hol marad vajon a hivatás tisztasága, ha a gyógyító, aki törvény szerint nem kaphat hálapénzt, azt mondja, hogy így nem fog tudni gyógyítani, hogy emiatt összeomlik az egész egészségügyi rendszer, és hogy romlik a szakma becsülete? Vajon az orvos becsülete csak úgy maradhat makulátlan, ha hálapénzt kap?"