Beszterce ostroma

„A hálás magyar nép határozottan köszöni, hogy kultúrájának őrzői beszélő Wass Albert szobrot készülnek felállítani, a tankönyvekbe beleteszik a délibábos nyelvészkedők szövegeit, fasiszta (ám magyarságukban megkérdőjelezhetetlen) írókat és költőket ásnak elő a feledésből, és alig egy veréblépésnyire vannak a totális elhülyüléstől, ha (magas fizetésért) meg kell védeni azt a körvonalazhatatlan büszkeséghalmazt, amit ők hungarikumnak tartanak. (Pillanatnyilag belépésre vár a hungarikumok közé a debreceni páros kolbász meg Szent-Györgyi Albert életműve.)

A történelmi büszkeség és érzelmi önmeghatározás elemeiből összehordott másodlagos frissességű lomtár és fogalomhalmaz legveszedelmesebb csalása pedig a feltámasztott ’fajvédő’ fogalmunk. Nem tudom kinek jó az, hogy a normális hazafiság fogalma összemosódik a szélsőséges nézeteket valló agresszívek tettrekészségével. Szóval: az összes zavarosfejű, idegengyűlölő, rasszista bolond, aki legszívesebben kiirtana mindenkit (itt tartózkodunk a fölsorolástól), aki nem tartozik a mi fogalmába, hirtelen átlényegül aggódó hazafivá, aki csak a saját fajtáját akarja megvédeni az idegentől, a terjeszkedő rossztól. Ebbe a csapdába már beleestünk egyszer. A gyűlölet gyűlölet marad akkor is, ha önszeretetnek nevezzük.

(Ha sokféleképpen vagyunk magyarok, szeretjük hazánkat, ragaszkodunk hozzá, akkor ki minősítheti a másikat? Vannak-e a magyarságon belül etnikai határvonalak? A kun, jász, sváb, horvát, szerb, szász, szlovák, román, örmény identitás összefér-e a magyarral? És a cigány? Meddig számít jöttmentnek a jövevény? Milyen vallású, világ- és kinézetű a magyar? Javasolt vitakérdések egy kulturált megbeszéléshez.)"