// 2026. november 7., szombat // Rezso
Mózes Edith Mózes Edith

Megérdemlik?

// HIRDETÉS

Kis ízelítő abból, hogy mennyire érdemlik meg honatyáink az újabb fizetésemelést: három évvel a hivatali eskü letétele után a képviselők több mint egyharmada (a 387 képviselő közül 92) idén egyszer sem szólalt fel a plénumban, 44 pedig mindössze pár másodpercet töltött a mikrofonnál, amíg letette az esküt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2015. augusztus 04., 07:06

„Egy-egy miniszter karórája többet ér, mint egy luxusautó, vagy egy-egy cipő, táska árából egy egész falu hetekig tudna élni.

Persze megmagyarázzák, miért szükséges ez a plusz: egyfelől ezt kívánja a tisztség méltósága (!), másfelől a nyugati civilizált országok példáját hozzák fel, ami még annyira sem releváns. Ám ami miatt kinyílik a bicska az egyszerű földi halandó zsebében, hogy úgy viselkednek, mintha valóban megérdemelnék vagy mintha mindez
alanyi jogon »járna nekik«.

Ám annál »relevánsabb« a politikusoknak – hiszen a miniszterelnöki, államfői, miniszteri tisztség is politikai funkció – az őket magas tisztségekbe juttató állampolgárok iránti érdektelensége, közömbössége, illetve a kapzsisága.

Ugyanis, az említett kormányrendeletre hivatkozva, a parlamenti képviselők és szenátorok, akik nemrég jócskán megemelték saját nyugdíjukat, szintén magasabb fizetésre tartanának igényt.

Miután tehát megszavazták a saját nyugdíjemelésüket, a fizetésemelésük megszavazására készülnek. Eszerint egy parlamenti képviselő havi fizetése kb. 9 ezer lej lenne, természetesen az eddigi pluszjuttatások, ülésdíjak, ingyen elszállásolások és utazások, telefon-, benzinpénz stb. mellett. Ez ellen, érdekes módon, senki sem tiltakozik. Kevés kivétellel nagy az egyetértés a hatalom és az ellenzék képviselői között. Persze a képviselők béremelése időigényesebb lesz, mert végig kell járni a parlamenti procedúrát, miközben a 48 magas rangú tisztségviselőnek nem kellett várakoznia. Augusztus elsejétől az említett vitatott kormányrendelet értelmében megkapják a »jussukat« – a mi adólejeinkből, akkor is, ha nem csinálnak semmit. Őket nem fenyegeti a veszély, hogy a parlament esetleg elutasítja a jogszabályt.

Ezek után kis ízelítő abból, hogy mennyire érdemlik meg honatyáink az újabb fizetésemelést: három évvel a hivatali eskü letétele után a képviselők több mint egyharmada (a 387 képviselő közül 92) idén egyszer sem szólalt fel a plénumban, 44 pedig mindössze pár másodpercet töltött a mikrofonnál, amíg letette az esküt. Enélkül ugyanis nem igazolták volna a mandátumát."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.