A Nagy Bukaresti Mecsetterv - háttértörténet

Meghallgatva, elolvasva azon kommentárok többségét, melyek egy mecset bukaresti felépítésével kapcsolatosan az utóbbi időben megjelentek, nyomasztó a felületesség érzése. Nincs elég türelem kideríteni, miként merült fel ez a kérdés, hogyan alakult, milyen tétjei és lehetséges következményei vannak, hogyan lehet szélesebb, az egyre vallásosabb Törökország és az egyre szekularizáltabb Európa közötti kapcsolatok kontextusába helyezni ezt az epizódot.

Egy nagy mecset megépítését nem a romániai muzulmán felekezet, hanem Törökország kérte. Törökország megpróbálta és – eddig senki által sem cáfoltan – sikerült felülbírálnia a romániai muzulmán közösség ezzel kapcsolatos igényeit. Törökország a Romániával folytatott tárgyalások során sohasem mutatott fel semmilyen iratot, semmilyen kérést a romániai muzulmán közösség részéről. A kérést eredetileg a Bukaresti Főpolgármesteri Hivatalhoz (BFH) intézték, 2004-ben, és nem egy mecset megépítésére, hanem egy iszlám rítusú felekezeti temető létrehozására vonatkozott.

A 372/2015-ös kormányhatározat (KH) indoklása csak részben és helyenként tévesen utal a román–török tárgyalásokra; valóban volt párbeszéd, de annak sohasem volt tárgya egy mecset felépítése:

„A Külügyminisztérium 2012. október 1-i b1-1/3343. sz. átiratában egy mecset építésére szolgáló telek kiutalását kérte a Bukaresti Főpolgármesteri Hivataltól, a projekt pedig a török féllel már 2004-ben lefolytatott párbeszéd nyomán, kölcsönösségi alapon valósulna meg.”

Erdogan stratégiája a török diaszpóra számára

2004 és 2012 között, amikor a román külügyminisztérium átiratban kérte egy mecset felépítését a BFH-tól, radikális változás következett be Törökországnak az iszlám szerepével kapcsolatos politikájában. A 2003 óta miniszterelnök Erdogan abból indult ki, hogy az Atatürk által hirdetett szekuláris modell ellentétes azzal az igénnyel, mely szerint szoros kapcsolatot kell fenntartani diaszpórában élő törökökkel, de az otthoniakkal is. Erdogan mindig is a „felvilágosult iszlámizmus” híve volt, melyben fontos szerepe van a vallásnak. De amíg nem volt hatalmon, nem tudta érvényesíteni világnézetét.

Erdogan rájött, hogy a diaszpóra vallási tevékenységének állam általi támogatásával exponenciálisan megnő a határon túli törököket összefogó (Ankara által politikailag totálisan ellenőrzés alatt tartott) szervezetek szerepe. Ami be is jött. Erdogan arra is rájött, hogy a szekularizált európai államokban jelentéktelen lesz az ellenállás ezzel a projekttel szemben. Viták ugyan lesznek, de – a tolerancia nevében – végül elfogadják a török állam szerepvállalását a vallási területen.

Németországban, a legnagyobb török közösséggel rendelkező országban már 1984 óta működik a DITIB (Diyanet Işleri Türk-Islam Birliği), a Vallási Ügyek Török-Iszlám Szövetsége. A szervezetet a Vallási Ügyek Elnöksége, egy kormányzati, némileg a román Vallásügyi Titkárságnak megfelelő szerv finanszírozta. A DITIB székhelye Köln lett. Erdogan előtt a DITIB szimbolikus támogatást kapott a török államtól. Erdogan hatalomra kerülése viszont új elképzelés megjelenésével is járt: elkezdődik a DITIB nagylelkű támogatása és felmerül, hogy éppen Kölnben építsenek fel egy mecsetet. Erdogan számítása bejött: a kölni városi tanács 2008 augusztusában megszavazta a mecsetépítést. A CDU, Merkel asszony pártja, ellene szavazott. A mecsetet még nem fejezték be, de 4.500 négyzetméteres lesz, a költségeit pedig 17-20 millió euróra becsülik. Miért Köln? Mert egy mecset nem egy templom, vagy zsinagóga megfelelője. Hanem politikai nyilatkozat. A kölni mecset nemcsak a kölni dóm megfelelője akar lenni, nemcsak azt akarja a méreteivel lekörözni. Azt is jelképezi, hogy a város súlypontja a kereszténységről az iszlámra helyeződött át. Ezért a projektnek egy könyvtár és üzletek is részét képezik, az építkezés támogatói pedig azt állítják, hogy ezek az elemek mindenki, nemcsak az iszlám hívei előtt nyitva állnak majd.

Hogyan értelmezi a román állam a „kölcsönösséget”

Érdekes, valami hasonlót terveznek Bukarestben is?

A bukaresti mecset netán a Nemzet Megváltása Katedrális iszlám megfelelője kíván lenni?

Nem a város vallási központjának szimbolikus áthelyezése a cél?

Vajon annak, hogy Törökország igénye egy szerény iszlám temetőről átváltott egy nagyméretű mecsetre, köze van-e a 2004-ben még csak egyszerű ötletként létező katedrális projektjének beindulásához?

Amióta Törökország, az iszlám közösség nevében, felvetette ezt a követelést, a román állam folyamatosan azon az állásponton volt, hogy a kölcsönösség alapján kell megoldást találni. De a 372/2015. sz. KH semmilyen kölcsönösségi mechanizmust nem tartalmaz. Az indoklás sem tartalmaz utalásokat erre a fogalomra.

2004-től 2015-ig a román hatóságok képtelenek voltak meghatározni, mit értenek „kölcsönösség” alatt, a bukaresti mecset felépítése ügyében. Volt egy időszak, amikor Erdogan kész lett volna meghallgatni a Romániától érkező esetleges kéréseket. Most, a 372/2015. számú KH kibocsátása után Törökország már nem fog semmilyen telket adni a román államnak, semmilyen építkezés számára. Románia a kölcsönösség alapján engedélyt kérhetett volna egy templom felépítésére, a törökországi diaszpóra számára. Valószínűleg úgy gondolták, hogy egy ilyen kérés az Ökumenikus Pátriárkia ellenállásába ütközne, formálisan ezért nem fogalmaztak meg egy ilyen célt, így aztán nem is tettek erőfeszítést ezen a téren. Románia kérhetett volna egy telket egy kulturális központ, egy konzulátus, vagy bármilyen közérdekű célt szolgáló építkezés számára. Semmi ilyen nem történt.

Victor Ponta április 23-án Isztambulba látogat, amit megpróbál eltitkolni a sajtó elől, Törökország május 25-én a mecset felépítését kéri, május 27-én a tervet a 372/2015. számú KH-val elfogadják. A folyamat 10 évnyi tárgyalás után hirtelen, a román állam kárára, lezárul.

Vajon véletlen-e, hogy a vallásügyi államtitkár, Victor Opaschi nem írta alá a kormányhatározatot, csak az indoklást?

Az osztrák törvény az Erdogan-terv „gyilkosa”

A kérdés az, hogy miért sietett Törökország ennyire, már 2015-ben lezárni a tárgyalásokat? Elhalaszthatta volna a 2016-os parlamenti választásokig, elkezdhetett volna egy új tárgyalássorozatot a bukaresti polgármesteri hivatallal, hogy megtalálják a lehető legjobb telket stb.

A válasz az, hogy 2015-ben változás történt Erdogan európai mecsetépítési tervében, olyasmi, amire eredetileg nem számított.

Az osztrák parlament februárban elfogadott egy törvényt az iszlám státuszáról. Ez valójában egy Ausztria-Magyarország idejében már létezett törvény megújítása.

A törvény többletvédelmet nyújt az iszlámhívőknek. Elismerik az iszlám vallási ünnepek hivatalos státuszát, új garanciákat vezetnek be az iszlám temetők védelmére és karbantartására, elismerik az iszlám típusú egyházi szolgálatok jogát a közintézményekben, különösen a kórházakban.

De az osztrák törvény szerint egy idegen állam egyetlenegyszer finanszírozhatja a muzulmán felekezetet, és tiltja a folyamatos finanszírozást. Megemlítendő, hogy Ausztria-Magyarország területén (Erdélyt is beleértve) a XIX. században bevezettek egy nagyon egyértelmű elvet: egy vallási felekezet semmiféle pénzügyi támogatásban nem részesülhet egy idegen állam részéről. Ilyet csak attól az államtól kaphat, melynek területén tevékenykedik. Ezáltal megakadályozták egy vallási felekezet kettős, két különböző állam általi finanszírozását. A 2015-ös osztrák törvény, finomított formában, ezt az elvet kívánta bevezetni.

Az osztrák szocialisták ellenezték a törvényt, mint ahogy a szélsőjobb is, így a törvény kezdeményezői úgy ítélték meg, helyes, a vallás társadalmon belüli helyzetét abszolutizálóktól, vagy ellenkezőleg, teljesen tagadóktól egyenlő távolságot tartó megoldást találtak.

De az osztrák politikai spektrumon belüli bírálatokat össze sem lehet hasonlítani Erdogan viharos reakciójával, aki nyíltan támadta az iszlámmal kapcsolatos ausztriai törvényt. Az új törvény szerint a Törökország által az ausztriai tevékenységükért fizetett imámokat többé nem Törökország, hanem Ausztria fogja fizetni. Semmi sem áll inkább szemben Erdogan tervével, mint a pénzügyi lojalitás átfordulása. Az imámok akár ateisták is lehetnek, az a lényeg, hogy Törökország fizesse őket.

Kurz osztrák belügyminiszter március 8-i nyilatkozata még érzékenyebb ponton támadta Erdogan tervét:

„Úgy vélem, az iszlámmal kapcsolatos törvényünk jó minta lehet más országok számára is. Németország és Svájc hozzánk hasonló módon kezeli a vallást az alkotmányban, és érdeklődést mutattak a törvény iránt.”

Ausztria ezzel azt jelzi, hogy Németország és Svájc hasonló törvényeket akar. Ez kozmikus méretű merénylet Erdogan iszlámista terve ellen.

Romániában lehetséges, a nyugati országokban lehetetlen

Vajon Victor Ponta váratlan márciusi isztambuli látogatásának köze volt-e ahhoz, hogy éppen mély válságba került Erdogannak az iszlám európai szerepével kapcsolatos terve?

Erdogan vajon nem azt akarta-e bizonyítani, hogy Bukarestben lehetséges, ami Ausztriában lehetetlenné vált, Németországban vagy Svájcban pedig ugyanúgy lehetetlenné válhat?

A bukaresti mecset kérdését nem e szemszögből nézve kezelték, hanem teljesen más paradigmákban: kedvezőben (Victor Ponta), békítőben (a mufti), elutasítóban (az antiszemitizmust figyelemmel kísérő szervezetek), kolerikusan és irracionálisan ellenzőben (Traian Băsescu volt elnök).

De nem került szóba e terv lényege. A bukaresti muzulmán közösségnek természetesen joga van egy megfelelő nagyságú mecsethez, mint ahogy más felekezeteknek is joguk van reprezentatív egyházi ingatlanokhoz. Az a kérdés, ki fizeti a számlát. Megengedhető-e a muzulmán felekezet számára a kettős (a román és a török állam által nyújtott) finanszírozás? Vajon a XIX. századi osztrák-magyar modell nagyobb toleranciához vezetett-e a vallási felekezetek között, mint egy adott felekezet mások rovására, csak a külföldről érkező pénzügyi alapján történő érvényesülése? A bukaresti mecset terve a hittérítés kérdését is érinti, tekintettel arra, hogy a kölni hasonló intézményt azért bírálják, mert közvetetten az iszlámra való áttérés előnyeit hirdeti? Ezeket a kérdéseket mindaddig nem lehet feltenni, amíg egy bizonyos állam érdekeinek egy másik állam kormányfője általi képviselete és azon merényletek mániája közötti ingadozunk, melyeket a bukaresti mecsetbe majdan érkező fanatikus iszlámista „hallgatók” fognak elkövetni, metróállomásokon robbantva fel magukat.

Michel Houellebecq Behódolás című regényének végén François, a sorbonne-i irodalomtanár, a francia típusú világiasság terméke áttér az iszlámra, miután maga Sorbonne is iszlám egyetemmé válik.

Vajon Victor Ponta ezt a regényt olvasta isztambuli gyógykezelése során, vagy előtte?